Szibériai régészek egy szkíta nemes harcos temetkezését tárták fel a Kr. e. 6. századból, ami új fényt vet a szkíta–szibériai világ harci hagyományaira és kulturális összetettségére.
A hatalom jelképei
A felfedezést, amelyet a Krasznojarszki régióban, a Kem folyó partján tettek a Szibériai Szövetségi Egyetem kutatói,
máris az utóbbi évek egyik legjelentősebb régészeti leleteként üdvözölték.
A sírkamrában egy harcost találtak, akit figyelemre méltó tárgyakkal temettek el: bronzplakettekkel díszített övvel, egy hegyi kos fejét formázó csattal, díszes ékszerekkel, egy csiszolt bronztükörrel, fegyverekkel és egy lószerszám elemeivel. Minden egyes darab a státusz, a gazdagság és a szellemi identitás jelzője is.
A csákány
A leletek közül kiemelkedik egy vas csatabárd, ami voltaképpen egy csákány. Pavel Mandryka, a Jenyiszej-szibériai Régészeti Laboratórium vezetője szerint ez a maga korában különösen ritka volt. „A csákány éles hegyét arra tervezték, hogy átszúrja a páncélt. Egy ilyen fegyver kiemelhette a harcos magas státuszát” – magyarázta Mandryka.
Ami a tárgyat kivételessé teszi, az az anyaga. Szibériában a vas széles körű használata csak öt évszázaddal később vált általánossá. Egy ilyen fejlett fegyver jelenléte erősen arra utal, hogy a harcos vagy egy olyan kiváltságos elithez tartozott, amelynek hozzáférése volt a távoli kereskedelmi hálózatokhoz, vagy délnyugatról vándorolt a régióba, megkerülve a mai Krasznojarszk erdő-sztyepp övezetét.
A szkíta harcmodor
Az ókori világban a szkíták legendásan jó lovasok és íjászok voltak. Rövid, összetett íjaik lehetővé tették a lóhátról történő precíz lövészetet, míg vaskardjaik és bronzhegyű nyilaik félelmet keltettek az ellenségben. A csákány azonban új dimenzióval bővíti az arzenáljukról alkotott képünket. A kardokkal, amelyek vágtak, vagy a nyilakkal ellentétben, amelyek átdöfték a gyengén páncélozott ellenséget, a csatabárdot nyers erőre tervezték.
A hegyes fejével képes volt sisakokat összetörni és páncélokat átszúrni, így egyszerre volt a hatalom gyakorlati és szimbolikus eszköze. A temetkezésből származó más tárgyak is megerősítik ezt az értelmezést. A bronzlemezekkel díszített öv a rang látható jele lehetett. A kosfejes csat erőt és férfiasságot idézett, míg a lóhám elemei a szkíta harcosok és paripáik közötti elválaszthatatlan köteléket hangsúlyozták. A lovakra nem pusztán közlekedési eszközként tekintettek, a csatában társak voltak, és gyakran temették el őket lovasaik mellé, hogy elkísérjék őket a túlvilágra.
