
Akkor 4-3-ra felzárkózott Matajsz Márk együttese. Ezúttal nem sikerült. Leimeter Dóra jobbról, éles szögből megszerezte ugyan a Fradi második gólját, de az ő góljára, majd Szilágyi Dorottya találatára is volt válasza Javier Aznar Fernandez csapata, amelyben a 18 éves Queralt Anton Boixadera is eredményes volt (3-6). A harmadik játékrészben Keszthelyi pöcizésére kapufás bombával reagált a már négygólos Elena Riuz, azonban Szilágyi Dorottya bebirkózta a labdát a kapuba, majd Eleftheria Plevritou lövése talált utat a bal felső sarokba (6-7). Bár esély adódott rá, az egyenlítés azonban nem jött össze a Ferencvárosnak, Elena Ruiz tarthatatlan volt, az ötödik gólját is megszerezte (7-9).
A végére utolérte riválisát a Fradi
A negyedik negyedben halványult a remény, emberelőnyből háromgólosra növelte a különbséget Nona Perez Vivas. Ortiz és Plevritou villant, 10-9-re zárkózott a magyar csapat. A görög légiós lövését blokkolták, egyenlítés helyett Perez 11-9-re módosította az állást a spanyolok javára.
Két perccel a vége előtt emberelőnybe került az FTC, időkérés után Plevritou keze nem remegett meg, a negyedik gólját lőtte. Ismét létszámfölényben támadott a magyar csapat, Noa de Vries centerből végre kiegyenlített (11-11)!
Maradt hátra 50 másodperc, labdaszerzés után még egy lövésig eljutott a Fradi, Leimetert blokkolták., majd Ruiz bombája elkerülte a kaput.

Az idegek harca és egy kapuscsere
Ötméterespárbajban dőlt el a meccs. Maria Palacio lövését Neszmély Boglárka, Beata Ortizét Terre Marti védte az első körben. Elena Ruiz és Plevritou, majd Ariana Ruiz és Szilágyi Dorottya sem hibázott.
A becserélt Kiss Alexandra nem tudta védeni Alice Williams próbálkozását, de miután Kurucz-Gurisatti Gréta betalált, a magyar cserekapus kifogta Queralt Anton Boixadera lövését, Leimeter Dóra pedig bevágta a mindent eldöntő ötméterest.
A Ferencváros női vízilabdacsapata bejutott a döntőbe a Bajnokok Ligájában, miután ötméterespárbajban 4-3-ra múlta felül a spanyol Sant Andreut a máltai négyes döntő első elődöntőjében. A pénteki döntőben a Mataro–Olympiakosz párharc győztese lesz az ellenfele. A férfiaknál címvédő Fradi csütörtökön (19.00, tv.: M4 Sport) a Vigvári Vincét nélkülöző Barcelonetával vív meg az elődöntőben.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!