Ennek a harcnak sosem lesz vége. Azt csak a kommunisták hazudták (talán remélték is) anno, hogy „ez a harc lesz a végső”. A harcnak csak akkor lehet vége, ha – az iszonyú túlerő és vérveszteség miatt nem tudván folytatni a heroikus ellenállást – megadjuk magunkat (mint 1849 őszén és 1956 telén), vagy ha megsemmisítenek.
Ez utóbbira, istennek hála, sem a mongolok, törökök, Habsburgok, sem a nácik és a szovjetek nem voltak képesek. A brüsszeli birodalmi bürokraták sem lesznek, hiába vetették s vetik be ellenünk fortélyos trükkök és aljas zsarolások százait. A sokat emlegetett európai értékekre, jogállami elvekre, írott és íratlan szabályokra, nem utolsósorban a józan észre és a méltányosságra teljesen fittyet hányva.
Hogyan is írta a mi drága, hunyt mesterünk, Arany János:
Ezelőtt a háborúban / Nem követtek semmi elvet, / Az erősebb a gyengétől / Amit elvehetett, elvett. / Most nem úgy van. A világot / Értekezlet igazgatja: / S az erősebb ha mi csinyt tesz, / Összeűl és – helybehagyja.
(Civilizáció) Igen, értekezlet értekezlet hátán. Ahol az erősebb persze nem mi vagyunk. S az utóbbi időben általában egyedül állunk, ülünk a tárgyalóasztalnál, szemben huszonhat „barátunkkal”. Akik közül többen is – titokban – velünk vannak, de nyíltan – ha színt kell vallani, a következményeket vállalni – nem mernek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!