Gazdasági vezetők, szakemberek, elemzők, politikusok és publicisták már nagyon várták azt az egy, pontosabban két számot, amit tegnapi gyorstájékoztatójában közölt a Központi Statisztikai Hivatal. Ezek:
0,4 és 0,2 százalék. Ennyivel bővült a bruttó hazai termék, azaz a GDP a második negyedévben az első negyedévhez, illetve az előző év azonos időszakához képest. Az első fél évben a gazdaság teljesítménye összességében stagnált.
A két szám csupán önmagát nézve persze nem sokat mond. Kicsi? Elég? Nem elég? Jó? Rossz? Ezt nyilván akkor lehet reálisan megítélni, körültekintően elemezni és megvitatni, ha figyelembe veszünk számos fontos tényt, körülményt, összefüggést. Például, ha beillesztjük egy középtávú hazai és európai uniós trendbe.
A hazai trend szerint a magyar gazdaság teljesítménye 2022 második fele, azaz három év óta lényegében stagnál. Pontosabban az utóbbi tizenkét negyedév közül hétben csökkent, ötben emelkedett a GDP. Ha a teljes éveket nézzük, legutóbb 2022-ben volt hazánkban érdemi gazdasági növekedés, bár a kormányzat (eredetileg) 2023-ra és 2024-re is 4,1, illetve négyszázalékos növekedéssel számolt. Azonban a magyar GDP 2023-ban 0,7 százalékkal visszaesett, 2024-ben pedig csupán 0,6 százalékkal nőtt.
A 2025. évi költségvetést a múlt év végén még 3,4 százalékos növekedési várakozásra tervezték, de ezt a számot márciusban 2,5 százalékra mérsékelte a kormány, Nagy Márton miniszter pedig kedden ismertette a legújabb prognózist, mely szerint csupán egy százalék körül bővül 2025 egészében a hazai gazdaság.
Egyébként a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi, júniusi reálgazdasági prognózisa 0,8 százalékos GDP-bővülést becsült erre az évre, és külföldi elemzők is ehhez közeli vagy ennél is kisebb mértéket jeleznek előre.
Ám ezeket a magyar számokat nem reális – sőt félrevezető – önmagában nézni, mivel tudjuk, hogy
hazánké a világ egyik legnyitottabb, a külső hatásoknak, szeszélyeknek/veszélyeknek rendkívüli módon kitett gazdasága. A magyar gazdaság egyszerre exportvezérelt és importfüggő, ami azt jelenti, hogy tartósan a GDP 80-85 százaléka származik exportból
– aminek zöme az Európai Unió országaiba irányul –, ugyanakkor a hazai termelés (világgazdasági beágyazottságunkból fakadóan) nagyon erősen függ az importált külföldi inputoktól. Ha nem mennek jól a dolgok a világgazdaságban és különösen Európában, akkor a kicsi, nyitott, export- és importfüggő magyar gazdaság sem képes csodákra. Márpedig 2022, az orosz–ukrán háború kitörése és az uniós kereskedelmi, pénzügyi szankciók, embargók bevezetése óta mély válsággal küzd az egész unió gazdasága.
Az uniós GDP tavaly mindössze 0,7 százalékkal bővült, az idén pedig az Európai Bizottság 1,1 százalékos növekedést jósol az EU egészében és 0,9 százalékost az euróövezetben.
Tehát a legújabb magyar egyszázalékos növekedési előrejelzés nem lóg ki a sorból, ami egyszerre jó és rossz hír, attól függően, honnan nézzük. Lehet szomorkodni a magyar gazdaság számain, de a probléma gyökere a külső környezetben, főképp Európában van. Amikor három hónappal ezelőtt a KSH közzétette az első negyedévi GDP-csökkenésről szóló jelentését,
Orbán Viktor az okokról elmondta, hogy amíg háború van, és amíg Európa nem áll át a béke oldalára, addig „a gazdaság köhögni fog” – az egész európai gazdaság, s annak részeként a miénk is. Például Magyarország három év alatt a háború miatt elveszített húszmilliárd eurót, átszámítva nyolcezermilliárd forintot!
Tegyük hozzá, a veszteséget csak tetézi a brüsszeli bürokrácia által évek óta önkényesen visszatartott, szintén mintegy húszmilliárd eurós forrás, továbbá az Európai Bíróság által (a menekültügyi szabályok be nem tartása miatt) indokolatlanul és igazságtalanul kiszabott napi egymillió eurós büntetés is, ami az idén összesen további 146 milliárd forint veszteséget okoz hazánknak.
