A Bábolna Nemzeti Ménesbirtoktól egészen a komáromi Tó csárdáig

Bábolna ősi múltja az idők homályába vész – de mondjatok egy helyet, amelynek ősi múltja nem vész ugyanoda…

Forrás: Facebook

– Mit szól ahhoz, hogy idén az állampapír-annuitás százalékosan meghaladta a maginflációt? – vagy valami ehhez hasonlót.

És a válasz volt a műsor.

Jó az ilyesmi, mondom én.

– Persze, valljuk be őszintén, amíg nem jártam Bábolnán, a Nemzeti Ménesbirtokon, és nem hallottam beszélni Bábolna múltjáról Hanzli Druszát, addig én sem tudtam semmit Fadlallah El Hedad Nagle ezredesről, ez az igazság – vallotta be magának Kázmér, de tudta, ezentúl mindenhol hosszan fog majd mesélni őróla, az ezredesről, olyan természetességgel, mintha már a Hetvenhét magyar népmesében olvasott volna róla.

Társaság ment Bábolnára.

Bábolnára, ahol az összesűrűsödött idő szükségképpen torkollott Fadlallah El Hedad Nagle ezredes eljövetelébe – de erről majd később.

Lássuk előbb a társaságot.

Ott volt Lisztes Etele és kedvese, Gyógyító Krisztinusz. Aztán Munkásmozgalmi Ernst, aki nagyon nem volt munkásmozgalmi, de hát a nevéről senki nem tehet, és neje, Mosolygó Elizabeth. Továbbá megjelent Délszláv Roland doktor úr is, és asszonya, Figyellek Theodora s persze Kázmér gyönyörűséges asszonyával, és Hanzli Drusza, az est fénypontja.

Mindenekelőtt lássuk, miért torkollott szükségszerűen a létezés Fadlallah El Hedad Nagle ezredes eljövetelébe Bábolnán.

Bábolna ősi múltja az idők homályába vész – de mondjatok egy helyet, amelynek ősi múltja nem vész ugyanoda… Annyi azonban bizonyos, hogy a Bábolna név eredete a szláv Babina, amelynek jelentése vénasszony. Vagyis könnyen elképzelhető, hogy ez volt az a hely, ahová száműzték az elboszorkányosodott vénasszonyokat.

Egy ilyen helyre ma is nagy szükség lenne. Ráadásul az Árpád-korban három Bábolna nevű településünk is volt, amiből az következik, hogy vagy nagyon sok volt az elboszorkányosodott vénasszony, vagy sokkal bátrabbak voltak a vejek.

Ezt a mi Komárom vármegyei Bábolnánkat 1267-ben említik először írásban:

„Miklós (Babuna) fia János anyjának a Kaplony nembeli Annisnak adta át az Esztergom vármegyei Gyarmat falut.”

Így. Aztán valamikor 1280 táján Babunai János perbe fogta az összes többi bábolnait a birtokok végett. De még igen messze vagyunk Fadlallah El Hedad Nagle ezredestől, úgyhogy nem mondjuk végig. Ugorjunk néhány századot, s jussunk el odáig, hogy Bábolnán haladt keresztül a Mészárosok útja, vagyis az út, amelyen a hajdúk súlyveszteség nélkül hajtották a marhát nyugatra, a vásárokra. Hogy legyen fogalmunk a dologról, álljon itt néhány szám: úgy 1400 és 1450 között elvámoltak errefelé 155 210 szarvasmarhát, 620 830 juhot és 43 567 lovat. Aztán jött a török, Bábolna elpusztult, mindössze öt család maradt ott, a magyarok pedig rászoktak a birka helyett a disznóra, mert azt nem rabolta el a muszlim török defterdár.

1635-ben pedig megérkeztek a Szapáryak, és övék lett a birtok. A török elűzése után pedig kincstári tulajdonba került, s létrejött az újszerzeményi bizottság, eldönteni, ki mit kaphat vissza régi birtokaiból. Ez talán ismerős lehet a rendszerváltás idejéből, akkor nem volt ilyen bizottság, bizottság nélkül alakult úgy, hogy például a kommunisták által elrabolt földeket a kommunista téeszelnök meg a párttitkár kapta „vissza”, a régi tulajdonosok pedig kaptak kárpótlási jegyet, amiből vehettek egy színes tévét, legyen hol megnézniük este, mennyire jól jártak. Mindenesetre Szapáry Péter ehhez a bizottsághoz fordult, hogy visszakaphassa bábolnai birtokait. S lőn. Majd 1787-ben Szapáry József kilencvenezer jó pengő forintért visszavásárolta a Szluha családtól a maradék birtokot is, és a bábolnai uradalom teljes egészében a Szapáryak kezébe került. Ez pedig azért volt szerencsés lépés, ugyanis akkorra túlvoltunk az osztrák örökösödési háborún, ami ugye úgy kezdődött, hogy II. (Nagy) Frigyes porosz király felkiáltott, miszerint „ugyan mit jelent egy megállapodás a jó lehetőségekkel szemben?”, ami annyit jelentett, hogy egyáltalán nem érdekli a Pragmatica Sanctio, és igényt tart Mária Terézia trónjára.

„Ugyan mit jelent egy megállapodás a jó lehetőségekkel szemben?” – hogy mennyire nincs semmi új a nap alatt…

Na már most, Bábolna szempontjából a háború azért volt fontos, mert a Habsburgok rájöttek, hiányzik a birodalomból a sok és jó katonaló. És jött II. József – és most adjuk át a szót a Bábolnai Helytörténeti Baráti Körnek, akik így írják meg a dolgok további menetét:

„II. József 1784. december 20-án kelt rendeletével határozta el egy császári és királyi katonai ménes (k. k. Militär-Gestüt) felállítását a hadilótenyésztés fellendítése és a teljes hadsereg minőségi ló-utánpótlásának biztosítása érdekében. Ennek helyéül a Tiszántúli Mezőhegyest és környékét választották ki. Az intézmény ménesparancsnokának Csekonics Józsefet nevezték ki. Csekonics József lett tehát a mezőhegyesi császári és királyi katonai ménes első parancsnoka, és egyben a teljes hadsereg ló-utánpótlásának gondja is az ő vállán nyugodott.

Amikor délről a török mozgolódásáról hírek érkeztek, és a németek felől is csapatok mozgását jelezték a határok mentén, a lovasság létszámát emelték, Mezőhegyes a megnövekedett feladatoknak egyedül egyre nehezebben tudott megfelelni.

A megnövekedett feladatok elvégzésére Csekonics fiókménes létrehozását javasolta. Ennek helyét az elvégzésre váró feladatok határozták meg. Mezőhegyes messze volt a fővárostól, Bécstől: Bécset Mezőhegyesről vágóállatokkal ellátni sem volt egyszerű feladat. A marhacsordákat lábon hajtották, a húsellátás hatékonyságát javítja, ha a vágóökrök Bécsbe érkezésük előtt, még egyszer megpihennek, erőállapotuk javul, még híznak egy kicsit. Ez mindenképpen a nyugati marhapiacok felé vezető út mentén indokolta a fiókintézet elhelyezését. A német határok melletti csapatmozgások is indokolták, hogy azokhoz közelebb legyen még egy gyűjtőhelye az utánpótlást szolgáló fiatal pótlovaknak.

II. József császár felismerte, hogy Csekonics József 1787–88-ban felvetett javaslata, a mezőhegyesi ménes fióküzletének megalapítására megalapozott és helyes, s tőle megszokott energiával adta ki az utasítást, hogy Csekonics járja be a Pest és Bécs közötti, a nagy marhahajtó út mentén fekvő pusztákat és keressen alkalmas helyet a fiókintézet létesítésére.

1788. október 8-i jelentésében arról számol be, hogy a Szapáry-család tulajdonában lévő Bábolna pusztát alkalmasnak tartja a fiókintézet létrehozására.

1789 januárjában Szapáry József gróf elfogadta a haditanács javaslatát, s eladta bábolnai birtokát a kamarának. 1789. június 21-i dátummal készült el a helytartótanács rendelkezése a birtok átadás- átvételről.”

Tiszta sor. Annyit talán még érdemes megjegyezni, hogy az állam 450 ezer arany forintot fizetett a Szapáryaknak a birtokért. Felfoghatatlan summa volt az akkoriban. S persze ez a summa azt a célt szolgálta, hogy legyen mit elvenniük a kommunistáknak később, akik, mint tudjuk, mindig kifogynak a mások pénzéből…

Mindenesetre közeledünk Fadlallah El Hedad Nagle ezredeshez. Hozzá pedig úgy kanyarodik a história, hogy „a ménesben 1816 óta kizárólag arab mének fedeznek, később az 1800-as évek közepén andalúz lovak keresztezésével alakult ki a Shagya arab, másnéven bábolnai arab, mely nagyobb, robosztusabb testalkatú, mint az arab telivér. A bábolnai arab lófajta kialakulása csak 23 évvel fiatalabb, mint az Angol telivér méneskönyv alapítása.”

Így történt, hogy 1856-ban Rudolf Ritter von Brudermann ezredes parancsot kapott, menjen ki arab földre, és vásároljon a beduinoktól arab méneket. Az ezredes útra kelt, vásárolt, ám az egyik ló gazdájának fia egyszerűen nem akart megválni kedvenc lovától, sírt, könyörgött, addig, míg végül apja engedelmével, kedves lovával együtt elutazott az ezredessel, s meg sem álltak Triesztig. Megérkezvén a hosszú hajóút után, kipakoltak, majd megjelent Ferenc József császár, hogy megtekintse a megvásárolt arabs lovakat. Ekkor tűnt fel neki az egyik ló mellett álldogáló arab fiú, akinek kard volt az oldalára kötve. A császár a kard markolata után nyúlt, ami az araboknál halálos sértés, az nem fordulhat elő, hogy egy idegen engedély nélkül megérintse egy arab fegyverét, úgyhogy a fiú önkéntelenül is rácsapott őfelsége kezére.

A kikötőben megállt a levegő, még a sirályok is a szívükhöz kaptak.

A császár pedig elmosolyodott, és így szólt: – Kiváló tiszt lehet belőle! Végezze el az iskolákat!

Nos, ez az arab fiú volt Fadlallah El Hedad Nagle, aki ezután elvégezte a kadétiskolát, majd 1865-ben hadnaggyá avatták. Később kapitány lett, s a bábolnai méneskar kapitánya. Többször járt arab földön, kiváló lovakat hozott haza Magyarországra, elhagyta a Nagle nevet s helyére felvette a Mihályt, kiválóan megtanult németül és magyarul is, 1902–1903-ban vezette az utolsó utat, akkor már elég idősen, nyolcvan nap alatt csaknem négyezer kilométert lovagolt. 1913-ban nyugdíjazták, élete végéig Bábolnán maradt, a gyerekek, akik nehezen tudták megjegyezni a furcsa hangzású nevét „Fagylaltka bácsinak” nevezték és szerették a történeteit.

Ott nyugszik a bábolnai temetőben, áldja meg a Jóisten és nyugtassa csendesen.

Ezt és még sok más történetet hallgattak Rezeda Kázmérék Hanzli Druszától, majd a díszes kompánia átvonult Komáromba és beült a Tó csárdába.

Ha valamikor úgy döntenek mostanában, elmennek Komáromba, hát mindenképpen üljenek be a Tó csárdába.

S ha szabad tanácsot adnom, legfőképpen a csülök végett.

Kevés helyen eszel ilyen finom, ilyen jó, ilyen tökéletesen megsütött, kívül ropogós belül vajpuha és omlós csülköt, mint ott.

Meg kell becsülni az ilyesmit manapság.

S ha nem vagy már teljesen idegen odabent, lehet, hogy a tulaj előveszi a pult alól azt a pálinkát. Nem mondom, hogy biztos lehetsz benne, csak azt állítom, ez is egy lehetőség. De nem elég odajárnod, az is szükséges, hogy jó magyar legyél.

Legalább olyan, mint Fadlallah El Hedad Nagle ezredest volt.