![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/-huoOdgHj24dLe9bWiE_goIGrDKctKtCbBLgGNmbyic/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5YWE2ZDEwNmYxYzQwZWQ5N2QyOGY5ZjA3NmJjZWE4.jpg)
Óriások és törpék
Létfontosságú a generációk közötti figyelem és párbeszéd kultúrájának előmozdítása.
Tisztelt Elnök Úr!
A lakosság köreiből több olyan visszajelzés érkezett, hogy háziorvos kollégáink egy része elbizonytalanítja az oltásra jelentkező betegeket a kínai és orosz vakcinákkal szemben.
Ennek fényes bizonyítékául szolgált a Komáromi Zoltán háziorvos-doktor úrral, a DK egészségügy-politikusával történt beszélgetés az ATV Egyenes beszéd című műsorában, amelyben Komáromi nyíltan el is mondta, hogy ő mint háziorvos hogyan bizonytalanítja el a hozzá oltásra jelentkezőket a kínai vakcinával kapcsolatban. A felháborodott lakossági bejelentések is erről számolnak be. Egészségügyi vészhelyzet lévén azonban a katasztrófa medicinát érintő szabályai az érvényesek, ezt minden orvosi egyetemet végzett embernek tudnia kell. Így az oltóanyag harmadik fázis szerinti vizsgálatát nem kell befejezni, ahogyan az ebolajárványnál sem történt meg ez ahhoz, hogy megkezdődjön a tömeges oltás, amennyiben egy teljesen ismert oltóanyag-technológiáról van szó.
Márpedig az elölt kórokozó, jelen esetben a vírus mint oltóanyag lassan kétszáz éves sikeres múltra tekint vissza. Nem százezrek vagy milliók, hanem százmilliók halálát, súlyos szövődményét lehet így megakadályozni. A kínai vakcináról a legmagasabban rangsorolt tudományos lapok is közölték már a jó eredményeket. Sajnos a hazai háziorvosok egy része, megszegve a hippokratészi esküjüket, tudatlanságuktól, vagy a kormány sikeres munkája elleni bosszújuktól vezetve jelentős mértékben hátráltatják a járvány elleni védekezés sikerét, annak legyőzését, súlyosan vétkezve ezzel a Magyar Orvosi Kamara etikai kódexében foglaltak ellen.
Elnök Úr!
Kérem a szükséges etikai vizsgálatok azonnali megindítását, illetve a kamara halasztást nem tűrő elhatárolódását ezektől a kollégáktól!
Tisztelettel:
Dr. Csókay András PhD idegsebész, osztályvezető főorvos, Honvédkórház
Létfontosságú a generációk közötti figyelem és párbeszéd kultúrájának előmozdítása.
Sem Hillary Clinton, sem Kamala Harris nem történelmi érték, meg sem közelítik Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök asszony képességeit.
Magyarország eddig ukrán menekültek százezreit segítette, ennek viszonzásaként pedig goromba bírálatokat és rágalmakat kaptunk.
Az ukrajnai béke nélkül Európa gazdasága sem jön helyre.
Dömötör Csaba: A néppárti-baloldali többség jó nagy erővel rúgta fel az Európai Parlament szabályait
Párizsi magyar bosszúság: kiderült, két klasszisunk egymással hadakozhat
Társai végignézték a magyar olimpikon drámáját, az orvosok közölték a rossz hírt
33. alkalommal tart beszédet Orbán Viktor a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen + videó
Heti horoszkóp: ez a csillagjegy csalódást érezhet a napokban
Trump Zelenszkijnek: Vége! + videó
Újabb részletek: kétszer is megütötte az őt videózó férfit Magyar Péter
Halat filézett a MÁV egyik vonatának padlóján egy idős férfi: ilyen videót biztos, hogy még nem láttál
Nagy a riadalom a magyar csapatnál Párizsban, mi lesz háromszoros Európa-bajnokunkkal?
„Milák minden lépését megtervezte ebben a háborúban”
„Ukrajna nem lehet tag!” – keményen üzentek a legfelsőbb kormányzati körökből keleti szomszédunknak
A világ a párizsi olimpia esti megnyitóját várja + videó
Létfontosságú a generációk közötti figyelem és párbeszéd kultúrájának előmozdítása.
Sem Hillary Clinton, sem Kamala Harris nem történelmi érték, meg sem közelítik Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök asszony képességeit.
Magyarország eddig ukrán menekültek százezreit segítette, ennek viszonzásaként pedig goromba bírálatokat és rágalmakat kaptunk.
Az ukrajnai béke nélkül Európa gazdasága sem jön helyre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.