Több szempontból is öngól ez a szánalmas karácsonyi magyarázkodás.
1. Az angliai Soros-ösztöndíj elnyerése már alaphelyzetben magabiztos angol nyelvtudást feltételezett, az ott eltöltött időszak nem a nyelvtanulást célozta, legfeljebb mellékesen arra is jó volt, hogy csiszolja a résztvevők angolnyelv-tudását. Orbán Viktor 1989 szeptemberétől 1990 januárjáig, tehát kevesebb mint fél évig tartózkodott Oxfordban, ahol a Soros-alapítvány ösztöndíjával a Pembroke College-ban az angol liberális politikai filozófia történetét tanulmányozta. Nem nyelvtanfolyamon volt Orbán Viktor, hanem tanulmányokat folytatott angol nyelven, amihez meglehetősen jól kellett értenie angolul már akkor, amikor elnyerte az ösztöndíjat. Érti a különbséget, kedves Karácsony úr?
2. A főpolgármester azzal próbál érvelni, hogy Orbán Viktor micsoda előnyt szerzett ezzel a négy hónapos angliai ösztöndíjjal vele szemben, aki csak egy hazai egyetemen birkózott Shakespeare nyelvének középfokú elsajátításával, nem sok sikerrel, mint azt maga is bevallotta. Világos. Tehát Orbán Viktor a rendszerváltás hajnalán négy hónap alatt Oxfordban örökre megtanult folyékonyan, tárgyalóképesen angolul beszélni. Azóta nem telt el sok idő, csak röpke harminc év, de a miniszterelnök egyszerűen képtelen volt elfelejteni a nyelvet, Karácsony viszont a gyötrelmes egyetemi évek alatt képtelen volt megtanulni rendesen angolul, és azóta sem járt sikerrel húsz éven át.
Az ugye fel sem merül Karácsonyban, hogy egy idegen nyelv elsajátítása és a tudás ilyen szintű, azaz tárgyalóképes fenntartása csak úgy lehetséges, ha folyamatosan trenírozza magát az ember, használja, alkalmazza a nyelvtudását, beszél, ír, olvas az adott nyelven. Orbán Viktor pontosan ezt tette, ezt teszi harminc éve, szemben a főpolgármesterrel, aki most képes azon nyavalyogni, hogy húsz évvel ezelőtt az egyetemen nem volt elég lehetősége elsajátítani az angol nyelvet. Ráadásul még hozzáfűzi, hogy „folyamatosan dolgozik az angolján”. Ha ez igaz, akkor reménytelen eset, nyelvi antitalentummal állunk szemben, és erre még büszke is.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!