Gyurcsány az adózásban sem ismer kegyelmet

Rendkívül furcsa viszonyt ápol az adózással a baloldal vezére. Hol ezt mondja, hol azt, de ne felejtsük: a vége mindig ugyanaz!

2021. 07. 02. 17:07
Gyurcsny Ferenc
Budapest, 2017. március 4. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt szocialista miniszterelnök beszédet mond a párt tisztújító kongresszusán a fõvárosi Millenárison 2017. március 4-én. MTI Fotó: Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Demokratikus Koalíció elnöke totálisan alkalmatlan arra, hogy úgy kormányozzon, amellyel a saját országa jár jól. Ez nem is célja, de nem is ért hozzá. Csak egy adalék ehhez: 2008 novemberében gazdasági csúcsra készültek a politikusok és az üzleti szereplők képviselői. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök külön jelezte: azt várja a Fidesz elnökétől, hogy vegyen részt az eseményen. Felszólítása így szólt: „ismertesse, hogyan lehet megvalósítani a Fidesz elképzelését, amely szerint adócsökkentés mellett több támogatást adnának a hazai vállalkozásoknak anélkül, hogy sérülne a szociális biztonság vagy a költségvetés egyensúlya.” Ő ugyanis tényleg nem tudta.

Orbán Viktor 2010 után minderre megadta a választ. Egyensúlyba került a költségvetés, példátlan összegek segítik a családokat, van rezsicsökkentés, évről évre kisebbek az adók, a vállalkozások beruházásaihoz pedig támogatást ad az állam egy vonzó üzleti környezetben. Erre soha nem volt képes a baloldal.

Gyurcsány Ferenc és az egész színesnek hazudott szövetsége már most adóemelésekre készül. Ezt nem is titkolják. A személyi jövedelemadó többkulcsos megoldásának visszaállítása adóemelést jelent. Volt, hogy negyven százalék volt a felső kulcs. A társasági adón is emelnének, de fenyegetnek ingatlan- és vagyonadóval is. Büntetés és elvonás, nem pedig ösztönzés és támogatás.

Ők így gondolkodnak, erre mondta találóan Tállai András: jönne az adóügyi terror. Ne jöjjön!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.