Naivan azt gondolhatnánk, hogy a vallási alapú megbélyegzés csupán tőlünk távol eső, fejletlen országokban van, mondván, a felvilágosult társadalmak kivetik magukból a gyűlöletre építő, destruktív ideológiákat. Ezzel szemben a magukat liberálisnak tartó véleményvezérek rendre bizonyítják, a negatív jelenség sajnos nagyon is létezik Európában. A civilizált világ ezen szegletében az egyre erősödő, úgynevezett nyugati típusú keresztényellenesség ráadásul nem kevesebb, mint a politikai baloldal által oly sokat hangoztatott euró­pai alapértékeknek a totális semmibevétele. A liberális jogvédők ennek ellenére csak hallgatnak, kontinensünkön pedig az egészséges, büszke és határozott kiállás helyett általános megfelelési kényszer lett úrrá a progresszív világ működtetőin és követőin egyaránt. A semleges nem bevezetéséért kiállnak, de nem vesznek tudomást a világ egyik legsúlyosabb, valóban megoldásra váró kérdéséről, a keresztényüldözésről.

Amikor néhány éve a kormány úgy döntött, elindítja a Hungary Helps programot, kevesebb üldözött keresztény volt a világban, mint napjainkban. A segítség dacára számuk már negyedmilliárdra tehető, arányuk a keresztényellenesség térnyerésével pedig egyre csak növekszik. A romló tendencia ellenére hazánk eddig családok ezreinek biztosította, hogy ne kelljen elhagyniuk szülőföldjüket, amivel azt üzenjük a világnak, igenis van megoldás. A lehető leghatékonyabb, életszerű és emberséges választ adjuk egy összetett problémára. A migrációt meg kell állítani, a valódi menekülteket pedig nem szabad azzal áltatni, hogy Európa tárt karokkal várja őket, új otthont és megélhetést biztosít a számukra, ahogyan ezt a Soros-féle, kvótabarát baloldal hirdeti. Ehelyett ott kell segíteni nekik, ahol a baj van. Ezért közvetlenül, helyben, az érintett közösségek egyházi vezetőinek a bevonásával nyújtunk támogatást az üldöztetésnek kitett családok számára. A magyar migrációs politika ebben is következetes, szemben a liberális szétosztási mániával.

A Kárpát-medencében különösen nagy büszkeségre adhat okot, hogy olyan határon túl rekedt nemzettestvéreink is támogatják az üldöztetésnek kitett családokat a válságrégiók­ban, akik szüleik elmondása alapján vagy akár személyesen átélt élményként ismerhetik az elnyomás borzalmát. De megindító látni azokat a fiatalokat is, akik önkéntesként vesznek részt a Hungary Helps program megvalósításában, hogy ezzel az üldözött keresztényeken segítsenek.

Diplomáciai sikerként értékelhető, hogy éppen a napokban látogatott Libanonba Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Azbej Tristan államtitkár. A találkozó egyik legszemléletesebb eseménye talán nem is az, hogy a magyarok nevében a delegáció magas rangú egyházi vezetőkkel, elöljárókkal találkozott. Sokkal inkább az a pillanat ad visszaigazolást a Hungary Helps helyes megközelítéséről, az emberséges gyakorlatról, mikor az általunk támogatott református iskolában a diákokkal a jövőbeli terveikről beszélgetett az államtitkár. Valamennyien azt mondták, Nyugatra szeretnének költözni, de mikor Azbej Tristan megkérdezte, mi kellene ahhoz, hogy Libanonban is el tudják képzelni az életüket, gondolkodás nélkül rávágták, hogy lehetőségek. Ebből is látszik, a valódi megoldás nem az, ha a problémák orvoslása helyett a bajbajutottakat Euró­pába hozzuk. A Hungary Helps ezért érdemi alternatívát kínál a válság sújtotta területeken élők számára a migráció helyett. Ilyenkor feltehetjük tehát a kérdést, mi ez, ha nem egy jól működő államszervezet, amelynek irányán vétek lenne változtatni?

A helyes gyakorlattal szemben ott vannak azok, akik kifejezetten ártanak, kockáztatva az elért eredményeket, holmi divatos, átgondolatlan képzelgésért, amit progresszió­nak állítanak be. Niedermüller Péter DK-s polgármester például rémisztő képződményként határozta meg a fehér, heteroszexuális keresztényeket, vagyis a magyar emberek egy jelentős részét. Ezzel a dehumanizálással tette gyűlölet tárgyává azokat a férfiakat és nőket, akik családalapításra képesek, nem mellékesen pedig keresztények. Párttársa, Vágó István pedig egy manipulatív beállítású fényképet felhasználva gúnyolódott a kalocsai Szent István-szobron, viccesnek nem nevezhető szavakkal sértve keresztény államunk megalapítóját.

Provokációk ezek, ez nem vitás. A kérdés csak az, mit kezdünk a gyűlöletkeltő véleményekkel. Mi sem bizonyítja jobban azt a tényt, hogy szabad országban élünk, miszerint a vállalhatatlan gondolataikat szabadon elmondhatják a DK-s provokátorok. A keresztényellenes hangulatkeltést szó nélkül hagyni viszont nem szabad. Ezért most is világosan és egyértel­műen kell fogalmaznunk. Mindenkinek joga van a véleményéhez, de senkinek sincs joga ahhoz, hogy bárkit akár csak szavakban dehumanizáljon, hogy megbotránkoztató szavakkal politikai tőkét kovácsoljon magának. Veszélyes terep ez. Ez ugyanis ahhoz vezethet, mint ami Gödöllőn történt, amikor egy férfi felgyújtotta a görögkatolikus templomot, szétverte a szakrális értékeket, amivel az eszmei károkon túl jelentős, sokmilliós anyagi kárt is okozott. Gazemberség keresztényellenes hangulatot kelteni, arra apellálni, hogy ennek örvén növelheti hatalmát az elkövető. A gazembereket persze ez nem hatja meg. A vallási alapú gyűlöletkeltés egyértelműen jelen van hazánkban is, legláthatóbb képviselői pedig az ellenzék vezetője, Gyurcsány Ferenc pártjából kerülnek elő. 

Két ellentétes világot láthatunk. Míg a mostani vezetés felelősen járt el, amikor kormányzati szintre emelte az üldözött keresztények megsegítésének ügyét – ami a mai napig egyedülálló cselekedet –, addig vannak, akik ezt eltörölnék, ha hatalomra kerülnének. Míg mi voltunk az első olyan európai ország, amely kimondta, nem kísérletezünk felelőtlen, befogadáspárti nyomásnak megfelelve, nem teremtünk kezelhetetlen helyzetet sem az itt élők, sem a menekültek kárára, addig vannak, akik a megőrzött nemzeti szuverenitást és biztonságot feladnák, ha nem sikerül a múltnak megálljt parancsolnunk. Mára kimondható az is, hogy a kormány a magyar emberek önzetlen támogatásával, emberfeletti teljesítménnyel elérte, hogy a Hungary Helps program legalább egy városnyi családon segített a válságrégiókban, amit úgy kellett megvalósítania, hogy közben a Brüsszelből támogatott magyarországi ellenzék menetrend szerinti gáncsoskodására folyamatosan számítani lehetett.

Vagyis itt az ideje a szembenézésnek. Kormányváltás esetén az üldözött keresztény családok kezét az új vezetés ellökné, a migránsokat beengedné, velük együtt pedig terroristákat is ránk szabadítana. Az ő módszereik pedig, mint tudjuk, nem a szemkilövetés, hanem a „rémisztő képződmények” lefejezése. Akkor bizony számítani lehet majd robbantásokra hazánkban is, akárcsak a fejlett Nyugaton, ahová a balliberálisok mostanában annyira tartozni szeretnének. A küzdelemnek tehát koránt sincs vége, hátradőlnünk pedig már csak ezért sem szabad.

A szerző közgazdász

Borítókép: MTI/Mohai Balázs