Ha valaki veszi a fáradtságot, nagyon könnyen talál százával a Facebookon olyan posztokat, amelyek lényege: az Európai Unió béna kacsa, ostoba sóhivatal az egyenesített uborkájával és hasonló marhaságaival együtt. Ha eltekintünk a hivatásos hazudozóktól, legtöbbjük igazából nem is akar ártani (a kommentek többségéről és gazdáikról most inkább nem beszélnék – brrr). De a nyilvános médiafelületek mindegyike érintve érezheti magát. Például kedvencem, az Inforádió egyik hírében úgy fogalmazott: „Az Európai Unió törvényalkotó szerve, az Európai Parlament […]” Majdnem kiestem az autóból. Ilyesmit szerintem professzionális újságíró nem engedhet meg magának.
Nagyon is lehetséges, hogy az EU gyakran valóban lassúbb a kelleténél. Nem is csak azért, mert a járvány kitörése óta is többször láttunk a tagállamok között feszülő érdekellentéteket (lásd például az arcmaszkrekvirálást vagy a Covid-vakcina késedelmes tagállami kiszállításait). Mégis, a tájékozatlanságból eredő, lesújtó ítélettel a jelentős véleményformálók egyszerre két nagy hibát követnek el. Komolyan megbántanak több ezer olyan embert, akik erre egyáltalán nem szolgáltak rá, ugyanakkor alkalmat szolgáltatnak arra, hogy a sanda szándékúak a tovább sűrített ködben hazudozhassanak az eddigieknél is hatalmasabbakat.
Nézzük, hogyan! A legjobb és egyben leggyakoribb példa erre Dobrev Klára politikai tevékenysége. Ő rendszeresen úgy tesz, mintha a legfontosabb ügyek az Európai Parlamentben dőlnének el, mintha az EU központja a parlament volna, a többi smafu. Egy Facebook-bejegyzésében azt találta leírni, hogy „Az EU Tanácsa ugyanis önállóan nem alkothat szabályokat” (2020. december 9.). Alaposan eltanulta a férjétől a leckét: nem fejti ki a teljes igazságot. Miközben ugyanis a parlament nem alkothat önállóan jogszabályokat, a tanács igenis kezdeményezhet önállóan olyan jogszabályokat, amelyek esetében a parlament ugyan elmondhatja a véleményét, de az a tanácsot semmire nem kötelezi. A teljes megértés kedvéért: az Európai Unió Tanácsa és Parlamentje nem alkot jogokat. Hanem kezdeményez, javasol, megvitat (kivéve pár tanácsi hatáskört). A jogszabályok kidolgozásának feladata a bizottságra hárul.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!