Kétlépcsős rendszerváltás
Ellopott évtizedek és az ezredforduló reménye után 2010-ben léptünk a helyes útra.
Ellopott évtizedek és az ezredforduló reménye után 2010-ben léptünk a helyes útra.

Az MSZP lassan a megszűnés szélére kerül, nevesebb politikusai közül pedig sokan Gyurcsányékhoz igazoltak át.

Minap a hajdani Medgyessy-kabinet SZDSZ-es minisztere, Csillag István volt az inspekciós, ő kóstolgatta a kormányt.

Hazánk egyik legellentmondásosabb és legnegatívabb megítélésű politikai szereplője ma is a baloldal legbefolyásosabb embere, de facto vezetője.

Dobrevék még a Medgyessy-kormány 2002-es totális tisztogatásán is túltennének.

Kodela Lászlót másodszor ítélték jogerősen pénzbüntetésre bűncselekmény elkövetése miatt.

Momentumos és párbeszédes kötődés, uniós támogatás liberális szavazók mozgósítására, SZDSZ-es örökség.

Dobrev Klára szándékosan hazudozik összevissza az unió működéséről.

Korrupciógyanús ügyek kísérték Medgyessy Péter rendszerváltoztatás utáni pályáját.

Az MSZP a történetének legsúlyosabb politikai válságát éli, a közvélemény-kutatások szerint az önkormányzati választáson sincs esélye a sikerre szövetségesek nélkül.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A legfrissebb felmérésből az is kiderül, csak három párt jutna be a parlamentbe!

Nem mindig elég még egy kávé.

Botrányos szerződéseket kötött a XI. kerületi önkormányzat vezetése.

A dizájner drogok olcsóságuk és gyors elérhetőségük miatt váltak népszerűvé egyes közösségekben.

A Fehér Ház nyilvánosságra hozta Donald Trump amerikai elnök MRI-vizsgálatának eredményeit.

A térségben tartózkodó szakértő elemezte a kiéleződő válságot.

Moszkva a NATO-t okolja a rendezés akadályozásáért, Európa közben Ukrajna támogatását és az egység megőrzését hangsúlyozza.

Ha ez a tippünk bejön, akkor 2026-ban új világbajnoka lesz a sportágnak.

Megrendezték a VI. magyar nyelvjárások napja konferenciát a Magyarságkutató Intézetben.

Leinweber Olivér fantasztikus hónapokon van túl, de már kitűzte a következő célokat is maga elé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.