Mindez pedig azért különösen érdekes, mert az MSZP és Medgyessy Péter a program és a kampány során egészen más célokat fogalmazott meg. Medgyessy arról beszélt, hogy a „nemzeti közép” kormányát kívánja létrehozni, amelyben nem lesz boszorkányüldözés, sőt az előző kormány egyes ténykedéseit folytatni fogja, ami folyamatosságot teremt a kormányok tevékenységei között. Nemzeti megbékélésről is beszélt, az árkok betemetéséről, amelynek során létrejöhet a nemzeti konszenzus bal- és jobboldal között. Minderre Kovács László, az MSZP elnöke tromfolt, aki többször is hangsúlyozta nyilatkozataiban, hogy az MSZP hatalomra kerülése után nem kell majd a telefonkönyveket kicserélni az államigazgatásban és más szférákban. Azt ígérték tehát mindketten, hogy nem viszik túlzásba a politikai patronázst, nem lesz leszámolás, csak a politikai kinevezettek, illetve a szakmailag alkalmatlanok cseréje történik majd meg.

De nézzük a tényeket! A Medgyessy-kormány hatalomra jutása után, az első kilenc napban már több közigazgatási vezetőt váltottak le, mint 1998-ban ötven nap után (!). Nemcsak az előző kormány közigazgatási államtitkárait váltották le azonnal, hanem a helyettes államtitkárokat, sőt a főosztályvezetők jelentős részét is. Egyéves távlatban pedig már az látszott, hogy a váltás eljutott az osztályvezetőkig, sőt még annál lejjebb is, amire addig valóban nem volt példa. 2002 végére már csak mutatóban maradt olyan államigazgatási vezető, aki az előző kabinetben is dolgozott.

Ehelyütt említendő meg, hogy a leépítésekkel kapcsolatos ígéretekkel szöges ellentétben igen erőteljesen megnövekedett az államapparátus létszáma; jellemző adat, hogy a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) létszáma egy-másfél év alatt 540-ről 780-ra emelkedett. A MEH-en belül több új államtitkárság jött létre (markáns szocialista politikusokkal az élükön), s jellemző a patronázs erősödésére, hogy Medgyessy miniszterelnök bevezette a szakmai feladatokkal megbízott politikai államtitkár funkcióját, ami világosan mutatja, hogy a Medgyessy-kormány alatt látványosan erősödött a közigazgatás politizációja, illetve a politika közigazgatási szerepvállalása.

A Medgyessy-kormány azonban egy pillanatig sem állt meg a közigazgatáson belüli személycseréknél. A félállami (deko), illetve állami rendelkezésű intézményeknél, ezen túl a fontos gazdasági, kulturális, média- és sajtóbeli, helyi és civil szférát érintő, „elérhető” vezető pozíciókon masszív váltások következtek be. A Medgyessy-kormány új vonása az is, hogy a szükségesnek tartott személycseréket igen gyorsan, előre eltervezetten, ha kellett, rendkívüli közgyűlések összehívásával, azonnali és indoklás nélküli felmondásokkal, erőteljes nyomásgyakorlással stb. kényszerítette ki. 

Mindehhez még az is társult, hogy még ott is személycseréket akart kicsikarni a Medgyessy-kormány, ahol valójában törvényileg-alkotmányosan nem lehetséges. Konkrétan a demokrácia stabilitását, a hatalmi fékek és egyensúlyok (checks and balances) rendszerét garantáló független intézményekről: a Legfőbb Ügyészségről, a Magyar Nemzeti Bankról, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről, az Állami Számvevőszékről, a bíróságokról stb. és azok vezetőiről van szó. Ezek az intézmények éppen a demokrácia fennmaradása védelmében támadhatatlanok, ide tehát elvileg nem terjedhet ki a patronázs gyakorlata. A Medgyessy-kormány azonban – először a magyar demokrácia történetében – módszeresen igyekezett ezen intézmények vezetőit a legkülönfélébb, nem túl válogatott módszerekkel lemondásra kényszeríteni, a hatalmi zsarolástól kezdve egészen az erőszakos nyomásgyakorlásig. (Lásd például a legfőbb ügyészt, akit a parlament nyilvánossága előtt hetente pellengérre állítottak, vagy a PSZÁF-elnököt, akinek elmozdítása érdekében új törvényt iktattak be.)

A Medgyessy-kormány azonban még ennél is tovább ment. Nem elégedett meg a tisztogatásszámba menő személycsere-sorozattal, illetve az önkéntes lemondásra kényszerítő nyomásgyakorlással. Létrehozták ugyanis a MEH-en belül Keller László vezetésével a közpénzügyi államtitkárságot, amelynek feladata volt, hogy a már leváltott vezetők ténykedéseinek rendőrségi, ügyészségi, bírósági vizsgálata is megtörténjen, s ahol lehet, elmarasztaló – esetleg börtönbüntetésig menő – bírósági ítélet szülessen a volt vezetők „ügyeiben”. Ez az államtitkári funkció minden korábbi gyakorlaton messze túlment, hiszen azt célozta meg, hogy a politikai ellenfél kádereit nem pusztán leváltani kell, hanem igazságszolgáltatási eszközökkel egyfajta leszámolást kell végrehajtani. Ez a Pokol Béla által „perlési politizálásnak” nevezett gyakorlat, ha jobban belegondolunk, nem elégszik meg a politikai ellenzék háttérbe szorításával, hanem annak kiiktatására törekszik.

Mi történt tehát a szocialista-liberális hatalomátvétel után 2002-ben? Minden, megbékélést ígérő szólam ellenére ez a kormány hajtotta végre az addigi legátfogóbb, totális személycsere-sorozatot az állam és a társadalom szinte teljes metszetében. Fajsúlyát tekintve tehát a Medgyessy-kabinet kormányváltása rendszerváltó jellegű volt, hiszen nemcsak a politikában, a közigazgatásban, valamint a társadalom egyéb fontos szféráiban vitt végbe masszív és átfogó személycseréket (miniszteriális szinten majdhogynem a portásokig és takarítónőkig bezárólag), de mindezzel nem elégedett meg és továbbment. Eljutott a 3. szintig, azaz a leváltás után adminisztratív és büntetőjogi eszközökkel igyekezett visszaszorítani a politikai ellenfelet.

Elmondható hát, hogy tátongó szakadék húzódott az MSZP, valamint Medgyessy Péter ígéretei és a megvalósult kormányzati gyakorlat között, hiszen rendszerváltásokat idéző tisztogatást hajtott végre a társadalom szinte minden szegletében. Medgyessy és társai nem beszéltek róla, de „csinálták”, méghozzá ezerrel. A mai, lényegesen silányabb balliberális ellenzék viszont már előre meg is mondja, hogy nemcsak kormányváltást, de rendszerváltást is akar. És egy percig ne vonjuk kétségbe, hogy valóban azt akarnak.

Medgyessy Péter Dobrevhez, Jakabhoz, Karácsonyhoz képest úriembernek számított, de ennek végül is nem volt jelentősége: a posztkommunista baloldali hálózat tette a dolgát, és Medgyessyt fokozatosan figyelmen kívül hagyva, majd később „félredobva”, ahol csak tudtak, gigászi leszámolásba kezdtek. 

Ehhez képest látjuk-halljuk azt a rákosista pribékstílust, amiről nemrég kiváló elemzést írt e lap hasábjain ifj. Lomnici Zoltán CÖF-ös kollégám, illetve Felföldi Zoltán közgazdász-politológus is. Tehát pontosan tudhatjuk: a szivárványos ellenzéki koalíció nem a levegőbe beszél, véresen komolyan is gondolja, amit mond. 2002-höz képest is kegyetlenebb leszámolásra készülnek, és ha tehetik, meg is valósítják.

Az unió pedig tapsolni fog nekik ehhez.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Borítókép: MTI/Máthé Zoltán