A „csinálhatóság” az angol engineered és manufactured szavak üzenetnyalábjainak a szándékos magyartalansággal megfogalmazott megfelelője, és egy olyan világban, ahol a média globális valóságipari művekké vált, ráadásul ehhez szorosan kapcsolódik az egyre dominánsabbá váló globális szórakoztatóipari művek szerepe is, nos egy ilyen világban mindig bármi és bárminek az ellenkezője is megtörténhet, már amennyiben a világ „nem létező”, de legalább is nem látható urai ezt így vélik helyénvalónak. És mivel ők, mint tudjuk „nem léteznek” így döntéseik és cselekedeteik következményei, a rendszer módfelett izgalmas és szórakoztató „véletlenszerű” kavargásaként észlelhetők a mit sem sejtő közönség számára.
Ez már messze nem egyszerűen „csak” manipuláció, mint a „régi szép időkben”, hanem a valóság korlátlan és folyamatos újraalkotása a korlátlan hatalmi akarat szerint. Az sem a véletlen műve, hogy a tömeg és tehetetlenség a fizikában szinonimák, vagyis ahogy tanultuk az iskolában: minden test megtarja egyenes vonalú egyenletes mozgását, ha arra más erő nem hat. Ám amennyiben mégis csak „hat rá más erő” (mármint a tehetetlen tömegre), ráadásul egy olyan erő, amelynek létezéséről fogalma sincs és nem is lehet, akkor mindezt a legbelső önazonossága megnyilvánulásaként fogja értelmezni. Ahogy Pelionisz András, a téma neves kutatója fogalmaz, az így létrehozott („csinált”) digitális csőcselék nem kérdez, nem ellenőriz, nem mérlegel, csak görget, megoszt, sodródik és gyorsul. A falka momentuma felülírja az egyéni gondolkodást, az egyéni felelősség jelentése tökéletesen elvész a tömegben. Külön-külön talán normális és józan emberek is lehetnek, de ennek semmilyen jelentősége nincs, mert létük kizárólag tömegként nyilvánul meg.
Az MI-vezérelt digitális metanyájban így aztán egyetlen kattintással válnak lincselőkké, karaktergyilkosokká. Mint valami virtuális lemmingcsorda, öngyilkos módon addig rohannak, amíg az algoritmus által kijelölt célszemély (vagy intézmény) politikailag vagy morálisan bele nem zuhan a számára kijelölt szakadékba. Amikor ez megtörténik, a tömeg elégedetten vállat von, és máris a következő kijelölt áldozatra támad.




























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!