A „függetlenség” kikiáltása után közel egy évszázaddal azonban történetének legtragikusabb eseményét élte az Egyesült Államok, a máig is a legnagyobb véráldozattal járó polgárháborút. Az uralkodó történetírás itt is egy olyan hiedelmet erősít meg, aminek semmi alapja nincs, sőt, és ez a rabszolgaság felszámolása. A hamis mitológia szerint a Dél ragaszkodott a rabszolgaság fenntartásához, míg az Észak erkölcsi elvektől vezérelve megszüntetni akarta azt, ám a valóság itt is egészen más.

A konfliktus legfőbb okát egy a globális hatalomgazdaságba való beilleszkedésben meglévő aszimmetria képezte. Míg a Dél globális exportra épülő expanzív gazdaságával a világkereskedelem liberalizálásában volt érdekelt, addig Észak a kialakulóban lévő ipari technostruktúráinak védelmében éppen ellenkezőleg, egy szélsőségesen protekcionista stratégiát követelt, és ez a konfliktus vezetett a szakításhoz. Az Észak ugyan valóban érdekelt volt a rabszolga-felszabadításban, de ezt nem valami magasrendű erkölcsi okból tette, hanem nyers hatalomgazdasági érdekei diktálták így. Ezt jól illusztrálja az a tény, hogy a felszabadított rabszolgák „szabad” bérmunkásként kapott bére csak a rabszolga-felszabadítás után öten évvel az első világháború hadi konjunktúrája nyomán érte el azt a szintet, amit annak idején rabszolga ellátmányként kaptak. Vagyis Észak számára a volt rabszolgák „szabadsága”, a rabszolgaságnál is brutálisabb kifosztás célfüggvénye volt csupán.

Észak győzelmét tehát nem az erkölcsi magasabbrendűség, hanem a magasabb kifosztás-technológiai hatékonyság alapozta meg. Annál is inkább, mert a globális pénzhatalmi rendszert akkoriban megtestesítő londoni City számára már akkor is New Yorkban a Wall Streeten formálódó pénzhatalmi struktúrák jelentették a biztos kontaktpontot. És 1913-ban a Federal Reserve létrehozásával el is kezdődött a világhatalmi központ Londonból New York-ba való „transzponálása”, vagyis a globális hatalmi szerepére egyre inkább alkalmatlan Brit Birodalomból az Amerikai Egyesült Államoknak, mint a „Nyugat” Portugália, Spanyolország, Hollandia, Franciaország és Nagy Britannia utáni hatodik világbirodalmának a felépítése. Ám a második és aztán a halál-csapdaként a németség számára felállított harmadik német birodalom még „útban volt”, így a két részletben megszervezett első és második világháború fedőnéven futó „harmincéves háborúprojekt” sikeres végrehajtása nyomán válhatott csak a világtörténelem legnagyobb hatalmi koncentrációjaként máig is fennálló globális birodalommá az Amerikai Egyesült Államok. És tragikomikus módon úgy jutott elsőként a történelem legpusztítóbb fegyveréhez, az atombombához, hogy e fegyver szellemi alapjait egytől egyig a német egyetemeken és kutatóintézetekben szerzett tudások vetették meg. Vagyis valami rejtélyes okból Amerika mindig „jókor volt jó helyen”, és így válhatott a világtörténelem mindmáig legnagyobb hatalmi koncentrációjává.

Számos jel utal azonban arra, hogy e példátlan erejű világhatalmi szuperstruktúra alatt egy tektonikus feszültségek egész tömegével viaskodó nemzetállam húzódik meg, amelynek megoldhatatlannak látszó konfliktusai mögött főként a fentebb vázolt hamis történelmi mitológiák és erre épülő veszélyes illúziók húzódnak meg. Az ünnep felfoghatatlan látványtechnikai csodái elfedik most ugyan mindezt, de Amerika népe és a világ egésze is sejti, hogy az emberiség jövőjét alapvetően befolyásolja mindaz, ami az előttünk álló módfelett kalandosnak ígérkező évtizedek során Amerikában lejátszódik.

A szerző közgazdász