És most egy nagyot ugorva napjaink világába, az elmúlt több mint száz nap során az amerikai elnök nagyjából háromnaponként ígérte biztosra, hogy békés egyezséggel véget ér ez a különös háború, amelyet az izraeli–amerikai „egytest birodalom” vívott látszólag legalább is Irán, vagyis a perzsa birodalom mai örököse ellen. És bár ez sokáig „nem jött össze”, de talán a most megszületett megállapodás. Ha azonban megpróbálunk lehatolni a történet mélyebb rétegeibe, akkor érdekes összefüggésekre bukkanhatunk.

Leginkább az tűnhet fel nekünk, hogy az izraeli–amerikai „egytest birodalomnak” a háború kirobbantásához vezető motivációi a retorika szintjén meglehetősen zavaros, inkoherens képet mutattak. Az „egytest birodalom” már az első néhány nap során is „végső megoldásról” beszélt (különösen annak izraeli része) vagyis, hogy Irán nem tekinthető az „emberi civilizáció részének”, így felszámolása valójában az egész emberiséget szabadítaná meg egy igen veszélyes fenyegetéstől. Ez azonban nemcsak, hogy nem történt meg, de ma Irán minden őt ért pusztító támadás ellenére stabilan létezik, és zavarba ejtő módon a világ egésze sem állt ki egységesen a támadás jogosságát és civilizatorikus küldetését tekintve a zsidó–amerikai „egytest birodalomnak” mellett. Ráadásul az is kiderülni látszik, hogy Izrael és Amerika ugyan valóban „egytest birodalmat” alkotnak, de ebben a kérdésben stratégiai mélységű eltérések is vannak törekvéseik között.

Az amerikai világbirodalom számára Irán önmagában nem igazán fontos tényező. Fontosságát az adja, hogy a perzsa állam Amerika két fő riválisának Oroszországnak és Kínának geopolitikai szövetségese, így Amerika motivációit valójában csak efelől a kérdés felől érthetjük meg, mert számára a fő célpont Kína, illetve e kínai–orosz kapcsolati rendszer gyengítése. Márpedig Kína számára a Perzsa-öböl és Irán szerepe a kőolaj ellátásban igen nagy jelentőségű és a háború elhúzódása óriási károkat okozott Kínának, míg óriási többletbevételeket jelentett Oroszországnak az amerikai birodalom alig leplezett gáláns „ajándékaként”, mintegy jelezve ezzel, hogy az Oroszország és Kína igen szoros együttműködési rendszerének fellazítása a legfőbb stratégiai törekvéssé vált.

Amerika, Oroszország és Kína hármas együttműködési rendszere kikerülhetetlen kényszer mindhármuk számára, azonban ez, ahogy az ezzel foglakozó elemzők fogalmaznak, mindig egy dinamikus egyensúlyra épülő rendszer lesz, vagyis az egyensúly csak legfeljebb mint állandó dinamikai törekvés van jelen, de magán a rendszer állapotán szinte folyamatosan az egyensúly megbomlásának szimptómáit látjuk.

És végül, de nem utolsó sorban a zsidóság több mint háromezer éves története is kritikus elágazási ponthoz érkezett, hisz mint a fenti „háromtest birodalom” plusz negyedik tagja, történelmi garanciákat akar arra, hogy mind nemzetállamát, mind világbirodalmi formáját zavartalanul fenntarthatja e „háromtest birodalom” világuralmi rendszerében is. Az, hogy Amerika számára ez természetes, az evidens. Azonban Oroszország már némileg vonakodik ennek biztosításától, Kína pedig egyelőre udvariasan hallgat. És mivel Irán pontosan tudja, hogy léte alapvetően attól függ, hogy miként tud lavírozni ebben a számára állandó életveszélyt jelentő térben, így e „háromtest” rendszerben feszülő dinamikai hajtóerőt használja státuszának fenntartására.

És az ugyan jó hír, hogy most már aztán tényleg megköttetik az egység, de Izrael láthatóan nem igazán látszik boldognak, így egy újabb világhatalmi tektonikai törésvonal mentén kialakuló „befagyott” konfliktus van kialakulóban.

A szerző közgazdász