A brókerbotrány után másodszor is elítélték Medgyessy volt helyettes államtitkárát

Kodela Lászlót, Medgyessy Péter volt helyettes államtitkárát másodszor ítélték jogerősen pénzbüntetésre bűncselekmény elkövetése miatt. Ezúttal hűtlen kezelésért 600 ezer forint büntetést kell fizetnie, 2009-ben pedig még a brókerbotrány kapcsán 8,1 millió forintra büntették adócsalásért.

2021. 09. 17. 13:43
Forrás: archív
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A táblabíróság pénteki közleménye szerint a Budapesti VIII. kerületi Ügyészség 2015 márciusában emelt vádat a korábbi Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára, továbbá egykori minisztere ellen hűtlen kezelés bűntette miatt. Az ügy körülményeiből és lapértesülésekből lehet tudni, hogy Kodela László volt helyettes államtitkárról és Kiss Elemér volt miniszterről van szó, ugyanakkor a büntetőügy nem kapcsolódott egyikük állami beosztásához sem.

Kodela László

A táblabíróság közleményében felelevenítette: korábban a Pesti Központi Kerületi Bíróság megismételt elsőfokú eljárásában a két jogász végzettségű vádlottat az ellenük emelt vád alól felmentette. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2020. november 11-én hozott ítéletével a volt helyettes államtitkár elsőrendű vádlottat mint tettest, az egykori miniszter másodrendű vádlottat mint bűnsegédet bűnösnek mondta ki hűtlen kezelés bűntettében, és 600 000, valamint 525 000 forint pénzbüntetésre ítélte őket.

A vád szerint az elsőrendű vádlott Kodela László cége képviseletében eljárva 2008 júniusában indokolatlan szerződést kötött az akkor ügyvédként tevékenykedő másodrendű vádlottal, Kiss Elemérrel azért, hogy az a Közlönykiadó Kft. tulajdonába kerülő kehidakustányi ingatlanhoz kapcsolódóan tervezett konferenciaturizmus-projekt megvalósításához jogi segítséget nyújtson. E szerződés 2010. november 30-ig volt hatályban, amelynek ideje alatt az elsőrendű vádlott vagyonkezelői kötelezettségét megszegve, szükségtelenül 4 200 000 forint kifizetését engedélyezte a másodrendű vádlottnak, aki nem a szerződésének megfelelően járt el.

Az ügyészi és védelmi fellebbezések folytán harmadfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szeptember 16-án kihirdetett ítéletével az elsőrendű vádlottra kiszabott pénzbüntetést helyben hagyta, a másodrendű vádlottat az ellene emelt vád alól felmentette, mert azt állapította meg, hogy a megkötött szerződéshez kapcsolódóan valós ügyvédi tevékenységet folytatott.

Kodela László nem először szerepel bűnügyi hírekben. A Kulcsár Attila nevével fémjelzett brókerbotrány néven elhíresült bűnügyben is elítélték jogerősen. 

Fotó: Kulcsár Attila

A Magyar Nemzet 2009. októberében írta meg, hogy mintegy bruttó 900 ezer forintnyi fizetést kap havonta két állami cégtől Kodela László, a kancellária egykori helyettes államtitkára, akit a brókerbotrány kapcsán (…) jogerősen elítélt a bíróság. 2009-ben Kodela első számú kenyéradója a Magyar Közlöny, Lap- és Könyvkiadó, amelynek az ügyvezető igazgatói posztját látta el, amivel a kiadó honlapján nyilvánosságra hozott adatok szerint bruttó 850 ezer forintot keresett havonta. Bár az elmarasztaló ítélet a közügyek gyakorlásától nem tiltotta el, elvárható lett volna, hogy a kiadó tulajdonosa, a Miniszterelnöki Hivatal eltávolítsa posztjáról; Kodela azonban maradt – írta meg akkor lapunk. Ugyanakkor a Medgyessy-kormány egykori helyettes államtitkára a Zalaerdő Zrt. felügyelőbizottságának is tagja volt, és ezen minőségében további 34 ezer forintot tehet zsebre havonta.

Kodela Lászlót 2009. júliusban jogerősen 8,1 millió forint pénzbüntetésre ítélte adócsalás miatt a brókerbotrány kapcsán a Fővárosi Ítélőtábla. Ezzel enyhítették az elsőfokú bírósági ítéletét, amely még felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a volt helyettes államtitkárra. 

Kodelát azért vádolták adócsalással, mert nem szerepeltette adóbevallásában azt a százezer eurót és százezer dollárt, amit Kulcsár Attilától, a brókerbotrány főszereplőjétől kapott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.