Tehát egészen biztosan más célok lebeghetnek az oktató szeme előtt. Az Átlátszó.hu újságírója, Bőtös Botond is megfogalmazott már hasonlót. Ő 2017-ben valamifajta hamis győzelmi mámorban úszva ezt írta; „Bízom abban, ha megbuktok, néhány napig még nem áll vissza a demokrácia, és az ilyen alakok testét az árokpartról lapátolják fel egy IFA-ra!!!! Megráztátok, de már nem a pofonfát!” Fleck Zoltán ugyan kissé visszafogottabban nyilatkozott, de nehéz nem észrevenni a párhuzamot a két idézet között. Bőtös Fleckkel ellentétben legalább kimondta, egyértelművé tette, hogy mi történne akkor, ha a győztes fél úgymond lemondana a jogállamiság tiszta érvényesüléséről. Politikai gyilkosságok, lincselések, akasztások.
De nézzük, találunk-e még a balliberális táborban olyanokat, akik Fleckhez hasonlóan vélekednek! Sajnos igen.
Márki-Zay Péter, az ellenzék egyik lehetséges miniszterelnök-jelöltje is úgy gondolja, hogy a sokszor emlegetett kandelábereket nem csak világításra lehet használni. Hódmezővásárhely jelenlegi polgármestere néhány éve egy fórumon osztotta meg hallgatóságával: biztos benne, hogy el fog jönni az idő, amikor a nép egyszer csak elveszti a türelmét, majd elkezdi felakasztgatni a gonosz fideszes politikusokat. Kissé mosolygott is, amikor ezeket közölte, teljesen úgy tűnt, mintha a politikusnak nem lenne kifogása az általa felvázoltak ellen.
A sornak nincs vége, érdemes még megemlítenünk a celebvilág egyik jeles képviselőjét, Czutor Zoltánt, a Belmondo zenekar frontemberét, aki most az RTL Klubon, egy hírességek részvételével forgatott vetélkedőben látható. A műsorban szimpatikus és empatikus arcát mutatja, így egészen biztosan megkedvelték mind a nézők, mind a vele együtt forgató ismert és kevésbé ismert celebritások is. Pedig ha kollégái és az RTL nézői követnék az énekes Facebookon gyakorolt politikai munkásságát, tudhatnák, hogy valójában mi is lakozik a bölcs korelnök családapában. Május 18-án, azaz mindössze néhány hónapja ezt írta ez a végtelenül szelíd ember: „Ezek kierőszakolják maguknak, hogy egyszer csak majd ugyanúgy kezeljük a Fidesz-szavazót, mint hajdanán a nyilas suhancokat vagy az ÁVH-st. Meg fogják csinálni, hogy a köznép úgy is bánjon majd el velük.” Czutor mondatai annyiban erősebbek, mint felsorolásunk többi résztvevőjéé, hogy a jelek szerint az énekes-celeb nem elégedne meg a fideszes politikusok likvidálásával, hanem tizenkilencre lapot húzva már arról szokott fantáziálni, hogy a jelenleg kormányzó párt összes szavazóját, azaz mind a 2,8 millió magyar embert fogják meglincselni, illetve felakasztani a kormányváltást kívánó baloldali forradalmárok. Hisz ők úgyis mind patkányok, krokodilagyúak, droidok, elmaradott, tanulatlan vidéki bunkók, akik bambán rácsodálkoznak az 5G-re, ugye?




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!