Gyászom, gyászod, gyászunk

Talán sosem tudjuk meg, pontosan mit mondott Nemes Jeles László a Jüdische Allgemeinének.

Csak rá kell nézni a kommentekre, azok igazolják Nemes Jeles szavait – mondják mások. Valóban néhány, az interneten fröcsögő antiszemita reprezentálná a magyarságot? S vajon minden zsidóellenesnek gondolt hozzászólás mögött egy megrögzött náci áll? Nem lehet, hogy ezeknél a mondatoknál is el kellene végezni azt a vizsgálatot, amelyet a rendező állítólagos kijelentései kapcsán javasoltak nekem? Ha elfogadjuk, hogy történelmi tragédiáinkat emberek szenvedték el, akkor azt a jogot sem vitathatjuk el, hogy mindenki számára a sajátja legyen a legborzalmasabb. Nem követelhetjük senkitől, hogy a mi gyászunk jobban fájjon neki az övénél – ennél ugyanis semmi nem visz távolabb a közös gyásztól. Még tovább megyek: azok fanyalgását is meg lehet érteni, akik úgy érzik, az ő tragédiájuk – Trianon, a Don-kanyar, a kommunizmus – nem kapott elég figyelmet. Talán erre tekintettel mondta hétfőn a Saul fia főszereplője, Röhrig Géza, hogy nagyon kellenének már ilyen filmek is. Ez válasz. Az nem válasz, hogy akinek a saját traumája fontosabb, azt antiszemitának nevezzük, gyászában vérig sértve és megbélyegezve őt. Sokan érzékenyek az internetes antiszemita közbeszédre – másokat viszont a kollektív fasisztázás sért ugyanennyire. Volt, aki beismerte: az utóbbit ő így még sosem gondolta végig, de most megteszi. Én pedig hét végén megyek és megnézem a Saul fiát.