A politika a kompromisszumok művészete, tartja a sokat idézett mondás. Közhelynek tűnik, de a parlamentáris demokráciákat alapvetően a kompromisszumok működtetik. Van, amikor jó, és sajnos van, amikor rossz kompromisszumok árán, de működik ez a rendszer. De ha az államot külső támadás vagy csak fenyegetés éri, illetve a belső kohézióját támadják meg, akkor bizony már sokkal nehezebbé válik pusztán politikai kompromisszumokkal irányítani egy országot. Ez először belpolitikai feszültségekhez vezet, majd akár politikai-gazdasági anarchiába is süllyeszthet egy országot. Ezt pedig külső ellenfelei azonnal igyekeznek kihasználni, saját javukra fordítani. Talán a legnehezebb kihívás egy politikusnak, hogy megérezze, mikor jön el az a pillanat, amikor ritmust kell váltani, és a kompromisszumoknál sokkal fontosabbá válnak az elvek.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy ezt a pillanatot nem érezte meg a Németországot évtizedeken át sikeresen kormányzó politikai elit. Nem vették észre, hogy az illegális migráció erősödése nem csupán egy kisiklás, hanem a második világháború és a német újraegyesítés után egy olyan fenyegetés, amely közép- és hosszú távon alapjaiban fenyegeti a német államot.
Ennek a tragikus következményekkel járó farkasvakságnak egyik megtestesítője Horst Seehofer. A hetvenéves veterán politikus egész életét a bajor, majd a német politika élvonalában töltötte. Karrierje folyamatosan emelkedett egyre fontosabb beosztásokba, míg 2008-ban elérte pályája csúcsát mint a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke és egyben Bajorország miniszterelnöke. Tíz évig sikeresen vezette pártját és Bajorországot is. 1992 és 1998 között a szövetségi kormány egészségügyi minisztere volt, majd 2005 és 2008 között mezőgazdasági miniszter. 2018-ban pedig Angela Merkel kancellár, CDU-elnök a belügyminiszteri posztot osztotta a bajor politikusra. Seehofer nem vette tudomásul, hogy 2015 óta Németország, a német belpolitika alapjaiban változott meg. Hivatalba lépésekor megalkotta 63 pontos mestertervét az illegális migráció kezelésére, a terrorizmus és a szervezett bűnözés megfékezésére. A német liberális sajtó és még koalíciós partnerei is azonnal bírálatok özönét zúdították a programjára. Pedig ha a józan ész talaján vizsgáljuk meg a programot, akkor azt kell mondanunk, hogy amennyiben sikeresen elindult volna, akkor Németország nem ott tartana, ahol ma.
Nézzünk néhány fontosabb pontot: az unió határain kell megállítani az illegális migrációt; papírok nélkül senkit nem lehet beengedni; az elutasított menedékkérő nem léphet újra az országba; a készpénzbeni juttatások felszámolása; kitoloncolások felgyorsítása; hazájukba nyaralni visszatérők menedékjogának megvonása; Anker-központok felállítása; a bevándorlók biztonsági ellenőrzésének az unió területére lépés előtti végrehajtása.
A nagy lendülettel meghirdetett mestertervről tudjuk már, hogy hamvába holt. Seehofer belügyminiszterként azt hitte, hogy a régi politika szabályait betartva, kompromisszumok árán előbb-utóbb majd rendeződnek a dolgok. Tévedett.
A szakmailag tisztességesen összeállított tervének a bukását fegyelmezetten tudomásul vette. Röviddel ezután Seehofer újabb hibát követett el. A mindenkori német belügyminiszter egyik legerősebb támasza a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal. Ha az elhárítás jól végzi a dolgát, akkor nagymértékben hozzájárul az ország belső biztonságának, stabilitásának a megőrzéséhez, ezzel pedig a belügyminiszter politikai sikeréhez is. Még 2018 nyarán felmentette tisztségéből Hans-Georg Maassent, a német elhárítás főigazgatóját, aki már 2012 óta vezette sikerrel a szervezetet. Állítása szerint azért helyezte azonnali hatállyal nyugállományba, mert megengedhetetlen kijelentéseket tett.
Mit mondott Maassen? Azt, hogy a migráció és a terrorizmus egymással összefüggő veszélyei a német pártrendszer felbomlásához vezethetnek. Sőt azt is ki merte mondani, hogy szélsőségesen radikális baloldali csoportok épültek be a Német Szociáldemokrata Pártba, a német kormány bevándorlást támogató politikáját pedig naivnak nevezte. A végső érv az eltávolítására az volt, hogy a Chemnitzben történt késes támadás mögött a német sajtó azonnal szélsőjobboldali támadást vélt látni, amit Maassen a birtokában lévő információk alapján elhamarkodott állításnak vélt. Miután Seehofer eltávolította az elhárítás vezetőjét, nem csupán egyik leghatékonyabb támaszát veszítette el, hanem megteremtette annak feltételeit is, hogy Maassen a titkosszolgálat jelentette kötöttségek nélkül, de az ott megismert információk birtokában átlépjen a nagypolitika színpadára. Azóta a CDU-n belüli migrációellenes erők rendezvényein rendszeresen felszólal, és nem rejti véka alá a véleményét a jelenlegi politikai vezetés hibás lépéseiről.
Horst Seehofer 2019-ben még két olyan eseményhez adta a nevét a kompromisszumok jegyében, amelyek tovább erodálták politikai tőkéjét. Szeptemberben a máltai megállapodás megkötésével azt írta alá a német belügyminiszter, hogy az illegális migránsokat azonnal szét kell osztani, és majd a befogadó országban kell végrehajtani a biztonsági ellenőrzésüket. Csak egy év telt el az ambiciózus mesterterv óta, és azzal szöges ellentétben álló megállapodást sikerült aláírnia.
A másik a Miri klán botránya volt a közelmúltban. A bűnszervezetet irányító Ibrahim Mirit kitoloncolták Németországból, és hét évre ki is tiltották. Ennek ellenére nem egészen száz nap után már visszatért és menedékkérelmet adott be. Az ügy a német demokrácia önvédelmi képességének a próbája lesz – mondta erre Horst Seehofer belügyminiszter. Nem vette észre, hogy ez már az ő politikai karrierjének a tragikomikus végjátéka. Ez a férfi, akit úgy emlegettek, „a bajor oroszlán”, mára elérte, hogy csupán egy európai házi macska lett belőle.
A kompromisszumok sora felőrölte az elveket, a saját politikai emlékművének a talapzatát rombolta le azzal, hogy nem vette tudomásul a világ változásait, és nem mert vagy már nem is akart oroszlánként harcolni.
A szerző titkosszolgálati szakértő
