A napokban nyílt levelet írtam Hollandia budapesti nagykövetének, kilátásba helyezve, hogy delegáció élén ellátogatunk hozzájuk, megvizsgálni a holland demokrácia helyzetét.
Elsősorban a holland alkotmánybíróság helyzete aggasztott, lévén holland alkotmánybíróság nem létezik, ugyanis a holland alkotmány tiltja, hogy a bírák alkotmányjogi szempontból vizsgálják a törvényeket. Megítélésem szerint ez súlyosan sérti a bírók függetlenségét és a bírói munka szabadságát, és mint ilyen, összeegyeztethetetlen az EU értékeivel. Csakúgy, mint a holland pedofil párt léte, amelyet a hágai bíróság nem volt hajlandó betiltani.
A Magyar Narancs meg is említette nyílt levelemet, azt vicceskedőnek minősítve, ami érthető, ugyanis ha a fényességes Nyugaton nincs alkotmánybíróság, az vicces, ha nálunk a szabadon és kétharmaddal megválasztott kormány kormányoz, az sötét diktatúra.
Nos, akkor, ha megengedik, tovább vicceskednék. A Bíróság.hu-n olvasható egy írás, amelynek az eredetijét Elaine Mak Judicial Self Government in the Netherlands: Demarcating Autonomy címmel a German Law Journalba írta. Ez sem valami humoroldal, de persze ezt sem tudhatjuk biztosan. Mindenesetre mi, elmaradott és bigott konzervatívok komolyan vettük, és ezennel önök elé tárjuk, íme:
„A bírói önigazgatás Hollandiában: Korlátolt önállóság
A kapcsolt tanulmány a jogállami értékek és az új közmenedzsment (NPM) közötti lehetséges feszültségekkel, valamint a bírósági igazgatás szereplői közötti feszültségekkel, jelenségekkel foglalkozik. Hollandiában – a napóleoni rendszerből eredően – az igazságügy-miniszter megbízottjaiként a bírósági elnökök nagy önállósággal igazgatták a bíróságokat. A bírói tanácsot 2002-től vezették be. Jelenleg négy tagja van, két bíró (egyikőjük a European Network of Councils for the Judiciary vezetője is) és két közjogban jártas, volt minisztériumi tisztségviselő. Őket az igazságágügyért felelős miniszter javaslatára a király nevezte ki. A szervezetileg a minisztérium adminisztrációjához kapcsolódó testület legfőbb jogkörei a bíróságok költségvetésére, a digitalizációra, a működésük vizsgálatára, a jogszabályok véleményezésére, valamint az ítélkezési jogegység biztosítására vonatkoznak. A bíróságokat háromtagú tanácsok irányítják, amelynek az elnök, egy bíró és egy tisztviselő a tagja. A bírók kiválasztására egy külön, 22 tagú bizottság működik, amelynek 12 bíró és 6 külsős tagja van.
Sokak szerint a bírói tanácsot az igazságügyért felelős minisztérium és a bírók közötti »pufferként« hozták létre. Az első összeütközésre 2011-ben került sor, amikor 24 bíróságból kilencet megszüntettek, bevezették az új menedzsmentmódszereket a teljesítménykövetelmények meghatározásában és a források elosztásában. A bírók több mint harminc százaléka (beleértve a legfelső bíróság elnökét) tiltakozó nyilatkozatot írt alá, bár ez nem változtatott a megindult átalakítások menetén. A közelmúltban újabb nyilatkozatot tettek közzé a bírók, amelyben a költségvetéssel kapcsolatos kifogásaikat fogalmazták meg, amely költségvetés ma is a minisztériumi költségvetés része. A tanulmány a bírói függetlenség kérdését a különféle bírói ítéletekhez kapcsolódó nyilvános, politikai jellegű viták viszonylatában tárgyalja. A függetlenség egyik biztosítékaként emeli ki, hogy a bírók ellen kizárási kérelmet lehet bejelenteni. Geert Wilders bírósági ügyei kapcsán mutatja be, hogy ezek milyen következményekkel járhatnak, különösen akkor, ha a nyilvános vitákban a bírók maguk is véleményt nyilvánítanak. Hollandiában egyébként nem tilos, hogy a bíró politikai pártnak legyen a tagja. A tanulmány azzal zárul, hogy néhány európai uniós országban növekszik a politikai nyomás a bíróságokon, ami Hollandiában is szükségessé teszi a jogi biztosítékok megerősítését a bíróságokat illetően.”
Tudom-tudom, kissé száraz ez a szöveg, de azért elég érdekes, mi több, elgondolkodtató. Végig is mehetnénk egyenként a benne megfogalmazott furcsaságokon, de most idő hiányában egyetlen dolgot emelek ki, ezt:
„Geert Wilders bírósági ügyei kapcsán mutatja be, hogy ezek milyen következményekkel járhatnak, különösen akkor, ha a nyilvános vitákban a bírók maguk is véleményt nyilvánítanak. Hollandiában egyébként nem tilos, hogy a bíró politikai pártnak legyen a tagja.”
Igen, akkor most egy pillanatra gondoljunk bele, mi lenne itt, ha a magyar bírók politikai tevékenységet végezhetnének! Mert ha teljesen természetes és demokratikus és EU-kompatibilis, hogy mondjuk Geert Wilders perében egy pedofilpárti bíró ítélkezzen, akkor miért ne lenne magától értetődő, hogy mondjuk az én peres ügyeimben egy DK-s bíró hozzon ítéletet? Vagy egy MSZP-s. Esetleg egy fideszes?
Bár ez utóbbi esetben a haladók nyilván meg lennének botránkozva, mert egészen biztos vagyok abban, hogy minálunk egy ilyetén szabályozás esetén hamar kiderülne, a bírák nyugodtan lehetnek politikai pártok tagjai, szabadon kifejthetik politikai nézeteiket és szimpátiájukat, kivéve, ha kormánypártiak.
(Vesd össze: ha egy sportoló vagy művész kiáll a Fidesz–KDNP mellett, az skandalum, és az illető azonnal elveszíti „közmegbecsülését”, már amennyiben a csőcselék megbecsülése azonos a közmegbecsüléssel. Ellenben ha egy sportoló vagy művész balos vagy libsi kötődését vallja meg nyilvánosan, akkor körülünneplik.)
Körülbelül ennyit akartam még hozzátenni a hollandiai jogállamiság kérdéseihez – mondhatnám, ezzel akartam még tovább vicceskedni. S hogy igazán nagyot kacagjunk, hadd idézzem ide végezetül a holland legfelsőbb bíróság elnökét, aki a minap ezt a mondatot bírta megfogalmazni:
„Hollandiának már a génjeiben van a jogállam, Magyarországnak viszont nem.”
Ó, hogyne! Bár óvatosan megjegyezzük a holland főbíró úrnak, hogy ezeket a géneket nem szerencsés emlegetni, abból még nagy baj lehet. Amúgy pedig a jogállam minden bizonnyal a gyarmati múltban ivódott bele a derék hollandusok génjeibe.
Majdnem az egész Nyugat egykori gyarmatai kifosztásakor és a bennszülöttek kiirtásakor szedte össze a jogállami géneket, csakúgy, mint a máig tartó gazdagságot. Feltehetőleg ezzel a génekbe ivódott jogállamisággal függhet össze az is, hogy a holland katonák ölbe tett kézzel és lábhoz tett fegyverrel nézték végig, ahogy a szerbek Srebrenicánál meggyilkolják a bosnyákokat.
Csaknem kilencezer férfit és fiatal fiút. S hogy a négyszáz jelen lévő holland békefenntartó és tisztjeik miért nem ültek a vádlottak padján Hágában a szerbek mellett? Hát valószínűleg azért, mert a bíróság Hágában van, továbbá azért, mert a génekbe ivódott jogállam éppen azt súgta, hogy teljesen mindegy, mit művelnek a gyarmatokon a bennszülöttekkel.
Ugye, milyen jót kacagtunk? Már fogjuk a hasunkat a nevetéstől. Búcsúzunk is ezzel a képpel: elöl a tömeggyilkos szerb különítményesek, hátul a holland békefenntartók.
Közöttük a tömegsír meg a jogállami gének…
