A tényszerűség ellenőrzése mellett a Facebook másik cenzúrafajtája a saját gyártmányú közösségi alapelvek elleni vétségek kutatása és azok szankcionálása. A cenzorok a belső szabályzati kézikönyv alapján kutakodnak a közösségi oldal berkeiben, illetve ellenőrzik a felhasználók által jelentett tartalmakat. Na itt jelentkezik egy kiváló lehetőség a manipulálásra!
Köztudomású, hogy bizonyos érdekcsoportok, nevezhetjük őket fizetett emberiségvédő vagy filantróp NGO-knak is, külön droidhadseregeket működtetnek a közösségi médiában hamis vagy manipulált információk, újságcikkek elterjesztésére és valós információk ellehetetlenítésére. Ez úgy történik, hogy a kilövésre kiszemelt tartalmakat vagy tartalomszolgáltatókat, posztolókat addig jelentgetik a cenzoroknak, míg azok erre felfigyelnek, és a sok negatív jelzésre hivatkozva törlik, annak közlőjét jobb esetben csak figyelmeztetik, 30 napra lezárják posztját, elrejtik és nem kínálják fel, vagy a szerzőjét végleg letiltják.
Ezen túlmenően a Facebook a kifogásolt oldal elérhetőségét (megjelenítését a hírfolyamban), követőinek számát is jelentősen csökkentheti, reklámozási lehetőségét letiltja, főleg, ha annak tartalma politikailag nem a liberális fősodort követi. A Facebook saját cenzorai, közöttük a magyarok is, a berlini futurisztikus Sony Center épületében ülnek és a Bertelsmann konszernhez tartozó Arvato munkaerő-közvetítő cég alkalmazottai. Az Arvato bérlistáján ügyködő cenzorok rengeteg magyar konzervatív, nemzeti érzelmű vagy egyszerűen csak nem balliberális újságírók, politikusok, egyszerű emberek tömkelegével bántak és bánnak így el.
Tehetik ezt azért, mert a magyar törvények egyelőre még nem adnak lehetőséget arra, hogy a szólás- és a véleménynyilvánítás szabadsága ellen áskálódó öntörvényű médiaóriásokat magyar bíróság elé lehessen citálni. Ha ma valaki egy tiltás ellen jogorvoslatot szeretne kapni, annak a következő címre kell küldenie angol nyelven a panaszát, illetve a bíróságnak az idézést: Facebook Ireland Limited, képviselő: Gareth Lambe, 4 Grand Canal Square, Dublin 2, Irland. Ez persze többszörös akadályt jelent az igazát kereső érintettnek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!