Már csak néhány nap van az önkormányzati választásokig, ezért elkerülhetetlen, hogy összegző megállapításokat tegyünk a kialakult politikai állapotokról.
A legfontosabb: a napokban-hetekben nyilvánosságra került hang- és videófelvételek, Karácsony őszödi beszéde, a Lackner-féle kispesti bemutató, az újpesti Varju László vesztegetési kísérlete stb., stb. – mint a jéghegy csúcsai – után meg kell állapítanunk kellő visszafogottsággal és önuralommal, hogy az ellenzék hatalmas károkat okoz az ország közállapotaiban mind politikai, mind mentális értelemben egyaránt. Közel olyanokat, mint amilyeneket Gyurcsány Ferenc okozott 2006-ban. Éppen ezért előrebocsátom a végkövetkeztetésem: nem is egyszerűen pártérdek, hanem alapvetően nemzeti érdek, hogy az önkormányzati választásokon a választópolgárok leváltsák ezt az ellenzéket, amely méltatlanná vált szerepkörére.
De melyek is az ellenzék által okozott legnagyobb károk?
Először is az – melyről korábbi írásaimban is szót ejtettem –, hogy az ellenzék, a posztkommunista DK-tól és MSZP-től egészen a Jobbikig, nem demokratikus ellenzék. A demokratikus ellenzéknek ugyanis az az egyik legfontosabb ismérve, hogy a parlamenti választások eredményét elfogadja, tudomásul veszi, hogy nem ő került hatalomra, mert a választók a másik politikai tábornak szavaztak bizalmat.
Nem lázít, nem bomlaszt, nem szaladgál mindennap az utcára tüntetni, nem kelti azt a látszatot, mintha rendkívüli állapotok alakultak volna ki azzal az országban, hogy a nemzeti oldal alakíthatott ismét kormányzatot. Nem megy be sokadszor a köztévé épületébe cirkuszolni és közleményeket beolvastatni, mintha forradalmi állapotok lennének – mert nincsenek azok. Nem bojkottálja és obstruálja a parlament munkáját hétről hétre, nem zülleszti a parlament stílusát és beszédmódját ordenáré megnyilatkozásokkal és bekiabálásokkal, engedetlenségi megmozdulásokkal. Nem beszél ostobaságokat nap mint nap arról, hogy az országban diktatúra van és Orbán egy második Hitler, hogy megszűnt a sajtószabadság (mondják el ezt szabadon százféle médiumban!), hogy az országban éheznek az emberek és nagy a nyomor.
És végül: nem tesz úgy, mintha az önkormányzati választások tétje az Orbán-kormány leváltása lenne.
Tehát úgy viselkedik, ahogyan a demokraták szoktak viselkedni demokráciában. Arra törekszik, hogy hiteles programmal, alternatív elképzelésekkel meggyőzze a választókat arról, hogy legközelebb érdemes lesz rájuk szavazni, mert jobban kormányozhatják ezt az országot, mint a mostaniak. Teszi ezt megfontoltan, higgadtan, okosan érvelve, megalapozottan és hihetően.
De nem, ez az ellenzék hisztérikus, program nélküli, gyűlöli a politikai ellenfelét, és mesterséges pánikot kelt, tehát ez az ellenzék rombolja a demokráciát.
Elmondok itt egy rövid történetet, amelyet egy ismerősömtől hallottam. A 2010-es önkormányzati választások előtt egy fiatalember azt kérdezte meg egyik kortársától, aki megrögzött baloldali, szocialista szavazó, hogy Demszky Gábor húszéves áldatlan, romboló fővárosi főpolgármesteri tevékenysége után ugye most már nem rá, hanem Tarlós Istvánra szavaz? A válasz a következő volt: inkább felköpök a levegőbe és aláállok, de mégis Demszkyre szavazok azért, mert nem szabad, hogy a fővárost egy jobboldali politikus irányítsa.
Nos, ez az a mentalitás, aminek köze nincs a demokráciához. Az országnak viszont demokratikus ellenzékre van szüksége.
Másodszor, a jelenlegi ellenzék morális értelemben züllött, labanc és komprádor magatartást folytat, amikor állandóan a brüsszeli, illetve a globális liberális elit kegyeit keresi, utasításait hajtja végre, sőt hasznos idiótaként még rá is licitál azokra a bevándorláspárti, nemzeti szuverenitást romboló, keresztényellenes lépésekre és elképzelésekre, amelyeket a fősodor képvisel. Nem beszélve arról, hogy a DK-s, momentumos és szocialista európai parlamenti képviselőik – Dobrev, Ujhelyi, Cseh, Donáth – elképesztő aknamunkát folytatnak annak érdekében, hogy fideszes EP-képviselők ne jussanak semmilyen pozícióhoz, ami a demokratikus szokásjog alapján megilletné őket.
De ennél még rosszabb, hogy korlátlan gyűlöletükben olyan uniós elképzelések mögé állnak, sőt ők maguk kezdeményeznek ilyeneket, amelyek a tagállamoknak járó pénzügyi támogatásokat jogállami követelményekhez kötnék, tudván, hogy ezzel ősellenségüknek, az Orbán-kormánynak ártanának. Azt már képtelenek felfogni vagy nem is érdekli őket, hogy ezzel nem elsősorban az Orbán-kormánynak ártanának, hanem valójában az egész országnak, az itt élő embereknek.
Nem beszélve arról, hogy legújabban már annak a bizottsági, de leginkább mégis Frans Timmermans alelnökhöz köthető – tehát Soros Györgytől és a globális elittől eredeztethető – javaslatnak is az élére állnak, amely városoknak, településeknek adná meg a jogot arra, hogy a központi kormányzattól függetlenül befogadhassanak migránsokat, ha arra hajlandóak és már kellően érzékenyítettek. Ismerjük már a példákat erre Olaszországból és Németországból.
Ebből a szempontból is látványosan labanc és kollaboráns lépés volt Karácsony „nem vagyok felelős semmiért” Gergely részéről, hogy néhány nappal a hazai önkormányzati választások előtt Brüsszelbe sietett Timmermanshoz, hogy feltétlen hűségéről és odaadásáról biztosítsa a liberális és globalista orákulumot. Mindebből nem vonható le más következtetés, mint hogy ha az ellenzék kerülne hatalomra a fővárosban és más városokban – például Szegeden –, akkor valóban előbb vagy utóbb migránsok jelennének meg ezekben a városokban, s ezen keresztül a globális liberális elit mintegy alulról próbálná meg ellehetetleníteni az Orbán-kormányt.
Az ehhez való lelkes és odaadó asszisztálás Karácsonyék és az egész ellenzék részéről nem éppen patrióta magatartás, hogy finom legyek. De nem leszek az: ez a magatartás, az ellenzék Brüsszel és a globális elit felé mutatott egész „politikája”, ha jogi értelemben nem is, de erkölcsileg feltétlenül nemzetellenes és hazafiatlan.
És végül vissza a nemrég nyilvánosságra került botrányos felvételekhez Karácsonytól Lacknerig! Ezekben az a legdöbbenetesebb, hogy az elhangzott mondatok egy olyan ellenzéki politikai életet mutatnak be az önkormányzatokban, amely nem szól semmi másról, mint az ellopott százmilliókról és milliárdokról, a folyamatos, intézményesített és mindennapos korrupcióról, bűncselekményekről, fenyegetésekről és maffiamódszerekről. Egy elképesztően züllött világról, amelyben az emberek feje felett szétrabolnak mindent, ami él és mozog.
A fenti hang- és videófelvételekkel továbbá az a legnagyobb baj, hogy egy olyan politikusi létmódról számolnak be, mintha a politika valóban nem szólna már másról, mint a „lé”, a „zseton” lenyúlásáról, szervezett rablásról és a választók látványos átveréséről, törvénytelenségekről, hazugságról és emberi-politikai züllésről.
És ezzel az ellenzék már nem pusztán a demokráciát rombolja, hanem a politikába, a politikusokba vetett bizalmat is tönkreteszi az emberekben. Azt a látszatot kelti, hogy a politika már nem a közjót képviseli – holott ez lenne az elsődleges funkciója –, hanem az egyéni érdekérvényesítés züllött terepévé vált, tehát a politika, mint olyan, már nem oldja meg az emberek problémáit, azaz el kell fordulni attól. Helyette pedig marad a mindenki harca mindenki ellen.
Holott ez a látszat igaztalan: a másik politikai táborban a legtöbb esetben tisztességes, a nemzet érdekeiért dolgozó politikusokat látunk, akik valóban politikát művelnek a szó nemes értelmében, gondoljunk például a kormány családpolitikájára. Az ellenzékiek – tisztelet a kivételnek – valóban valami egészen mást művelnek, és az sajnos valóban rombolja a közhangulatot, árt a közéletnek és általában a politikának Magyarországon.
Befejezésül egy dologra figyelmeztetnék még. Történt, hogy a 2006-os parlamenti választások előtt néhány nappal Gyurcsány Ferenc így nyilvánult meg egy honlap azon kérdésére, hogy milyen állapotban van a magyar gazdaság: „A gazdaság, köszöni szépen, jól van.” Sokan voltak, akik elhitték neki.
Karácsony néhány nappal az önkormányzati választások előtt azt hangoztatja: „A zuglói költségvetés teljesen rendben van”. Van, aki elhiszi?
A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója
