Az európai parlamenti választások előtt néhány nappal érdemes felidézni azt, amit Frans Timmermans, a szocialisták elnökjelöltje, egyben a jelenlegi bizottság alelnöke mondott Európa lehetséges jövőjéről 2015 szeptemberében, amikor a migránsáradat már megindult a kontinens felé. Ezt mondta akkor a BBC rádiónak:
„A társadalmak a világon mindenhol sokszínűvé fognak válni a jövőben, ez a világ jövője. Így a közép-európai országoknak hozzá kell ehhez szokniuk.”
Később, 2016-ban az Európai Parlamentben további részleteket bontott ki nem kicsit sorosiánus nézeteiből:
„A diverzitás az emberiség jövője (sorsa). A világ legtávolabbi szegletén sem lesz olyan nemzet, amelynek ne lenne diverzitás a jövőjében. Ebbe az irányba halad az emberiség. És azok a politikusok, akik azt próbálják eladni a választópolgáraiknak, hogy létezhet olyan társadalom, amely kizárólag egy kultúrába tartozó emberekből áll, olyan jövőképet rajzolnak fel, amely egy soha nem létezett múltra épül. Ezért ilyen jövő nem lesz. Európa sokszínű lesz, mint ahogy a világ összes többi része is sokszínű lesz.”
Köszönjük ezeket a szép, őszinte, bátor és egyértelmű szavakat. Most már tudjuk, mi, közép- és kelet-európaiak, hogy mihez kell hozzászoknunk, ha a Timmermans-féle globalista, föderalista, nemzetellenes hálózat kerül hatalomra – illetve marad hatalmon – az unióban a választások után.
A multikulturális társadalomhoz kell hozzászoknunk. Ahhoz, hogy Európa kevert fajúvá, euroafrikai-arábiaivá válik. Ahhoz, hogy az a csúnya, szörnyűséges fehér faj felsőbbrendűsége végre megszűnik.
Timmermans tehát bejelentette, hogy milyen jövő vár Európára. S egyben ellentmondást nem tűrően kijelölte nekünk, közép-európaiaknak az egyetlen lehetséges utat: hozzá kell szoknunk a multikulturalizmushoz, ha tetszik, ha nem, mert ez lesz és punktum. Visszaút nincs, apelláta nincs, ellenvélemény nincs.
Timmermans ezen mondatainak természetesen semmi köze nincs a demokráciához, a demokratikus gondolkodásmódhoz. Az alelnök és egyben elnökjelölt személyében, mentalitásában kiválóan szimbolizálja azt, ahogyan a mai unió működik: centralizáltan, autokratikusan, ellentmondást nem tűrően.
Emellett Timmermans fellépése magában hordozza a nyugati, központi hatalmak minden gőgjét, felsőbbrendűség-tudatát a lesajnált szegény rokon közép- és kelet-európai országokkal szemben. A volt gyarmattartók, illetve a háború után a szerencsés oldalra került nyugat-európai országok fellengzős magabiztosságával vindikál előjogot magának ahhoz, hogy megmondja, kijelentse, deklarálja, mit kell tenni Európa kevésbé szerencsés sorsú országainak Közép- és Kelet-Európában.
És ami a legveszélyesebb: Timmermans szavaival, mentalitásával belegázol a nemzetek szuverenitásának és egyenrangúságának alapelvébe is. Ha van valami, ami az uniót kezdetektől fogva összetartja, ha van valami, ami az európai politikai kultúra alapvető és meghatározó vonása, ha van valami, amit ténylegesen uniós alapértéknek tekinthetünk, akkor az nem más, mint a tagállamok, a nemzetek egyenrangúsága – immáron az 1648-as vesztfáliai békekötés óta.
Az alelnökjelölt úr fent idézett mondatai, de a mostani kampány hajrájában elhangzott kijelentései is a közép-európai tagállamok megregulázásáról, megbüntetéséről, sarokba állításáról gyökeresen ellentmondanak ennek az évszázados alapelvnek.
Sőt, továbbmegyek: a timmermansi mentalitás, a brüsszeli elit mentalitása előreveti annak a veszélyét, hogy ha ismét ők nyernek, az unió szakít az egyenrangúság elvével, s a liberális fősodorral egyet nem értő országok alávetett helyzetbe kerülnek szankcionálások, támogatásmegvonások, kirekesztések által.
De a brüsszeli elit gőgjén túl vajon honnan veszi a bátorságot Frans Timmermans, hogy ilyen ellentmondást nem tűrő módon jelentse be a keresztény kultúrára épülő Európa átalakulását multikulturális, fajilag kevert Európává? Milyen alapon teheti ezt meg? A magyarázat szerintem egyértelmű: Timmermans Soros György leghűségesebb embere. A jelenlegi bizottsági alelnök ugyanis egy az egyben magáévá tette Soros György, s annak tanítómestere, Karl Popper liberális filozófus nézeteit a nyitott társadalmakról mint elérendő célról.
Popper azt mondja, hogy a zárt, tehát hagyományos, organikus közösségekre, hierarchiákra épülő társadalmak helyett olyan nyitott társadalmak jönnek létre, amelyeket egymástól elszigetelt, tökéletesen szabad egyének, individuumok alkotnak majd. Ezekben újfajta viszonyok alakulnak ki, amelyekbe mindenkinek szabad bejárása nyílik, ahelyett, hogy a beleszületés határozná meg mondjuk egy ország arculatát.
Vagyis a hagyományos közösségek, mint család, egyház, lokalitás, nemzet csak béklyók a társadalmaknak: helyette az atomizált egyének szabad döntései határozzák meg azt, hogy például ki hol lakjon, ki hol éljen, milyen szokások és szabályok szerint. Soros a popperi nézetekből levonja a következtetést: a nemzeti identitás és szuverenitás is ellentétben áll az egyén korlátlan szabadságával, ezért szükséges és fontos a nemzetállamok meggyengítése.
Nos, Timmermans, akinek saját bevallása szerint is Soros György az egyik legjobb barátja, magáévá tette a jó barát nézeteit, vízióit, álmait. Mi több: meg is akarja valósítani azokat. Az pedig nem kérdés, hogy ebben Soros György a maga szerény eszközeivel – gigantikus pénzforrások, világot átfogó lobbihálózat és NGO-birodalom, kézben tartott nemzetközi média, megvásárolt közép- és kelet-európai vezető politikusok, miniszterek és miniszterelnökök – segíteni fog neki. És ez a segítség nem lesz elhanyagolható mértékű.
Timmermans, Weber és a társaik hatalomra kerülésével Soros és a globális elit kerülne hatalomra Európában. Ne hagyjuk!
A szerző politológus,
az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója
