Törpe Károlyi Mihályocskák (3. rész)

A világnézet és a gazemberség a módszerekkel együtt változatlan.

Bayer Zsolt Fotó: Katona_Vanda

„E hitvány korban, megvénült kebelnek / Csak a mámor teremt-e hát nagyot? / Mi nagyszerű kép tárult fel szememnek! / Vak, aki Isten szikráját nem érti, / Ha vérrel és sárral volt is befenve. / Mi óriás volt bűne és erénye, / És mind a kettő mily bámúlatos. / Mert az erő nyomá rá bélyegét. – / Oh, mért ébredtem? Hogy körűltekintve / Jobban megértsem e kor törpeségét, / Mosolygó arc alá rejtett bünével / S a megszokás hazug erényivel.”

Hát igen. Jásziék még a kommunizmusnak dobták oda a nemzetet kísérletképpen, s egyáltalán nem riadtak vissza a tömeggyilkosságtól. A maiak a Facebookon ölnek és a járványt használják emberkísérletnek – miközben persze teljes természetességgel bennünket vádolnak meg mindezzel.

„Január óta tudni, hogy itt a brit vírusva­riáns, a kormánytól azonban védekezés helyett csak sopánkodásra és halogatásra futotta. Ezt emberéletekben fogjuk mérni” – írja egyik obskúrus újságírójuk március negyedikén.

„Pontosan lehetett látni, hogy itt van a harmadik hullám, mégsem történt semmi. Közben meredeken emelkedett a kórházban és a lélegeztetőn lévők száma, és egyre csak nő az áldozatok száma is” – írja a másik ugyanazon a napon, s még hozzáteszi: „Heteket vesztegetett el a kormány a szigorítások bevezetésénél.”

Ez igazán remek. Kissé azonban árnyalja a helyzetet, hogy a fent említett hetekkel ezelőtt még ezt követelték: „Több hónapja bezárt éttermek, jövedelem nélküli vállalkozások kerültek a csőd közelébe, és a jelenlegi korlátozások mellett nincs lehetőség az élet újraindítására. Az állami támogatás pedig nem vagy csak késve érkezik. Itt az ideje, hogy újranyissuk Magyarországot, de ésszel!”

Ez a pillanat uralására szánt ostobaság február ötödikén született.

S még ezt is követelték: „Tolják ki a kijárási korlátozás kezdetét 22 órára! A boltok nyitvatartását is hosszabbítsák meg 21 ­óráig! Nyissák meg a szabadtéri vendéglátóhelyeket és piacokat ötvenszázalékos kapacitással! Nyissák meg a mozikat és a színházakat csökkentett kapacitással! Engedélyezzék a belföldi turizmust, nyissanak ki a szállodák csökkentett kapacitással! A beoltottak mentesüljenek a korlátozások alól!”

Ezeket követelték hetekkel ezelőtt az Oszkárkák, Mihályocskák, Béluskák meg az összes obskúrus újságírójuk, akik ma minden erkölcsi skrupulus nélkül leírják és kimondják, hogy a kormány késett a szigorítással, hiszen ők már hetekkel ezelőtt látták, hogy jön a harmadik hullám, és szigorításra van szükség.

Ez a moral insanity esszenciája.

S talán nem árt belegondolni, mi is történt volna, mi is történne, ha a kormány mindig minden ötletüket megvalósította volna és megvalósítaná. A mai tények ismeretében bizton kijelenthetjük: lenne nagyjából duplaannyi halottunk, mint most, ezzel szemben nagyjából harmadannyi beloltottunk, mint most. Hiszen ezek a moral insanityk az oltások ellen is egyfolytában keresztes (bocsánat: vörös csillagos) hadjáratot folytatnak.

Igen, jó, ha tudjuk: ennek az embertípusnak a képviselői mindig úgy és akkora gazemberek, ahogy és amekkorát a saját koruk lehetővé tesz számukra. De eo ipso gazemberek. Ebből nincs menekvés. Sem nekik, sem nekünk.

Mályusz Elemér ezt írja még Jásziról és a többiről:

„A »demokratikus« forradalomnak ez az egyik fővezére mindenkor hírhedt volt korlátoltságáról, hogy az elméletek emberének tekintette magát, aki süket és vak lehet az élet realitásaival szemben, ez az indoklása azonban mégis a döbbenet erejével hat. Azt jelenti ugyanis, hogy a magyar középosztálynak úgynevezett progresszív része olyan embert vallott vezérének, aki nem átallott egy egész nemzetet odavetni a laboratórium asztalára, hogy ott beoltassék a kommunizmus szérumával, s azután, mint egy kísérleti nyulat, érzéketlenül, szenvtelenül nézte vergődését. Ilyen rosszindulatú emberek juttatták Magyarországot a bolsevikiek kezei közé...

Nem kommunizmus volt Magyarországon, nem is munkásdiktatúra. Proletárdiktatúra címén egy maroknyi ember uralkodott és nyomta el a polgárságon meg a parasztságon kívül magát a munkásosztályt is.

Pár hétnek kellett csak eltelnie, és kinyílt a munkások szeme. Az események rávezették őket annak felismerésére, hogy nevükben, félrevezetésükkel galád játékot űztek vezé­reik. Még ezt a társadalmi osztályt is, amelynek érdekeit pedig kímélték az elv kedvéért a népbiztosok, hihetetlen undor és gyűlölet fogta el a diktatúra gyakorlóival szemben. A vörös generalissimus, Böhm Vilmos mondotta július ötödikén egy bizalmas értekezleten, amelyen arról volt szó, hogy Kun Béláék terrorjától miképpen lehetne megszabadulni: »A front és a gyárak munkásai egyaránt már nemcsak elégedetlenek, hanem gyűlölik ezt a rendszert«. De ugyanezt be kellett vallania szégyenszemre magának Kun Bélának is, a munkástanács azon ülésén, amelyen a hatalomról való lemondását jelentette be, mondván: »A proletáriátus elégedetlen volt a mi kormányzatunkkal szemben, és immár a gyárakban hangosan kiabálta minden agitáció ellenére, hogy: le a diktatúrával!«”

Ugye rémlik ezt olvasva, amikor a kisformátumúak egyike egyszer csak odaszólt Ferenc testvérnek, ügyelve arra, hogy az egész ország hallja: „Nem azt mondták, Feri! Hanem azt, hogy menj a p…csába!” Ez természetesen cseppet sem akadályozza abban ezt a kisformátumú moral insanityt, hogy most, néhány év elteltével ismét Ferenc testvér szekerét tolja.

Mert tudják: mindegy, hogy hogyan, mindegy, hogy kivel, csak ők legyenek hatalmon.

(folytatjuk)

A cikksorozat első része ide kattintva, míg a második része ide kattintva olvasható.