A liberalizmus nem azért veszélyes, mert önmaga annyira vonzó lenne – intellektuális képviselői általában nem szikrázó elmék –, hanem azért, mert totális zavarossága miatt minden elmebajt és káoszt, akár romboló eszmét is képes magába olvasztani. „Tanításai” csak a kereszténységgel és a konzervatív gondolkodásmóddal ellentétesek, a kommunista ideológiával vagy az iszlámmal nem.
Hibát követünk el azzal, ha az erőszakos liberális alapokon történő kulturális imperializmust, a liberális ideológia fő vonulata által befogadott egyedi elmebajok százait, az „emberi jogizmust”, az egyre agresszívebb fehérellenes rasszizmust, az LMBTQ-tünetegyüttest vagy a magyar baloldali pártok hazaárulásra szakosodott képviselőit egy nagy közös összeesküvésnek tekintjük. Ezek a valamik nem aktorai az emberi társadalmaknak, hanem csupán egyéb folyamatok következményeiként léteznek. Sokkal több nem szándékolt dolog történik velünk, mint olyan, amelyet más emberek rosszakarata hoz ránk.
Ez a liberalizmussal átitatott korszellem az emberiség és Európa jelenlegi állapotából következik. Ráadásul az észak-atlanti civilizáción kívül senkit sem érdekel igazán. A kínaiak, az arabok és az afrikai hadurak még a birodalomépítéssel kapcsolatos álmodozások állapotában vannak, radikálisan etnocentristák, és a fehér ember civilizációjából csak a technológiai eredmények érdeklik őket, a filozófia és az ideológia, az „emberi jogok” egyáltalán nem. Persze azt is felhasználják Európa ellen, ahogy a saját technológiánkat, de pont úgy lenéznek bennünket, mint ahogy a buta gyarmatosítók a feketéket és az ázsiaiakat annak idején. Minden okuk megvan erre, hiszen hat nemzedékkel ezelőtt Nyugat-Európa még a világ ura volt, ma csupán egy meghódítandó terület az új birodalmak számára.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!