Napirenden a szigorítás a gyermekvédelemben
Átfogó jogalkotási folyamatra kerülhet sor, amely a tanári szerepkör betöltésének feltételeit is érintheti.
Átfogó jogalkotási folyamatra kerülhet sor, amely a tanári szerepkör betöltésének feltételeit is érintheti.

Tíz-tizenegy éves gyerekeknek beszélhetett arról B. Zsolt, hogy szerinte miért jó a homoszexualitás és hogyan működik – tudta meg lapunk egy krúdys édesanyától.

Arra kaptam fel a fejemet néhány pillanatra, hogy idejön Lewis Hamilton, és lendületből szétosztja az észt.

A liberális ideológia totális hatalmi igényét abból érzékelhetjük, hogy most már olyan helyekre hatol be a liberális aktivizmus, ahová Európában még a legbrutálisabb diktatúrák sem merészeltek.

Erkölcsi hulla előtt borult le a HVG.

Bart Staszewski, lengyel LMBTQ-aktivista, a hétvégén a Parlament előtt tüntetett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meg a bakancsot. Térképeken a lényeg.

Kiderült, hogy kettős játszmát folytatnak Magyar Péterék.

Gulyás Gergely közölte, a kormány kényes arra, ha a kárpátaljai magyarság alapvető jogait nem veszik figyelembe.

A Tisza például támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, több mint 50 százaléka a párt mellett állóknak támogatta ezt, így ez is a párt valós programjának része.

Akcióban az emberrablók.

Trump nemsokára bejelentést tesz ezzel kapcsolatban.

Súlyos támadások érték az országot.

Jordan Fairclough, a Liverpool korábbi erőnléti edzője betekintést nyújtott a klub kulisszái mögé.

Egykori edzője, Spák József személyes hangvételű, megrázó sorokban búcsúzott tanítványától

A Roszatom célja, hogy a mostani beruházás ne az utolsó projekt legyen a magyar–orosz atomenergetikai együttműködésben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.