Az egyeztető tárgyalásra szerdán Jordániába érkező George W. Bush amerikai elnöknek ugyanis illik mutatni valamit. Bár az izraeli kormány szinte minden kívánsága meghallgatásra talál Washingtonban, az útitervnek nevezett békeprogram megindításának első, rendkívül fontos tárgyalási fordulójára nem szabad üres kézzel menni, gondolhatta az izraeli kormányfő, mielőtt kiadta parancsát a katonáknak. Az elmélet kiváló: a békülékeny gesztust hallva az amerikai elnök várhatóan Mahmúd Abbász palesztin kormányfőre fog nézni, kérdezve, vajon ő mit tud felmutatni. Abbász pedig csak reményét fogja kifejezni, hogy két-három héten belül meg lehet kötni a megállapodásokat, amelyek értelmében a nagyobb fegyveres csoportok szüneteltetik akcióikat. Igaz ugyan, hogy a Hamász megbékítése nagy fegyvertény, de nem vethető össze Saron „tényleges” gesztusával. Azt azonban nem árt leszögezni, hogy Saron „történelmi” tettére semmi szükség nem lett volna, ha előzőleg nem küldi oda a katonákat, s talán a megszállás enyhítésével a palesztinok fegyveres erői is békülékenyebbek lettek volna.
Bush szemében azonban így az első kört Saron nyerte, szinte erőnyerő alapon. A nagyvilág sajtója pedig sokat írhat arról, hogy a palesztin erőszak megtorpedózza a nagy reménnyel kecsegtető útitervet. Pedig tudhatnák, az ördög a Szentföldön is a részletekben rejtezik. Az útitervet ugyanis mindkét oldal elfogadja, a baj vele csak az, hogy kivitelezhetetlen. Saron-gesztus ide, fegyverszünet oda, a lényegi kérdésekre ez a próbálkozás sem ad választ. Hogy mi lesz Jeruzsálem jövőbeni státusa? Izrael és a palesztinok megegyeznek abban, hogy a város egy és oszthatatlan, ám a szent helyek miatt egyik állam fővárosa sem lehet. Izrael már most is fővárosaként tünteti fel Jeruzsálemet, ahogy a palesztinok is saját központjuknak vélik. Az útiterv szerint ugyanakkor ez részletkérdés, amelyre a tárgyalások befejező szakaszában visszatérnek. A legfőbb probléma, a palesztin menekültek visszatérése szülőhelyükre azonban egyértelmű: a palesztinok ebben az ügyben nem engedhetnek, több mint hárommillió elűzött ugyanis máig menekülttáborokban él, várva a döntést a sorsukról. Izrael viszont szintén nem fogadhatja be a palesztinokat, hiszen az egykoron elűzöttek falvai helyén már városok állnak, tiszta zsidó lakossággal, a palesztinok visszatérésével ugyanis nem számoltak a tisztogatások idején.
Az útitervet kidolgozók, elsősorban az amerikaiak azonban azt mondják: nem az a lényeg, hogy mindenben egyetértsenek a felek mindjárt a kezdetekkor, hanem a tény, hogy a palesztin és az izraeli kormányfő leül tárgyalni. Nos, a tárgyalások valóban megkezdődtek, s a legnagyobb derűlátással is csak azt lehet várni, hogy a tárgyalópartnerek mikor jutnak el a kényes kérdésekig, amikor összeomlik a sokat fényezett útiterv.
origo.hu
Kubatov Gábor is elbúcsúztatta a mandátumát elvesztő Fekete-Győr Andrást
