Majd így folytatja: „A rágalmazás a közép- és kelet-európai országok többségében ma is olyan bűnvádnak számít, amelyért börtönbüntetés szabható ki, és számos újságírót ítéltek el a politikusok becsületének vagy tekintélyének megsértéséért, illetve a szakmai hozzáértésük megkérdőjelezése miatt, rágalmazásért. (…) Meggyőződésünk, hogy a rágalmazási törvényeket szabálysértésként a polgári jog körébe kell utalni, és a jogorvoslat ennek megfelelően bocsánatkérés vagy helyreigazítás szabadon választott közlése vagy a bizonyítható károk megfizetése kellene hogy legyen. (…) 1999 szeptemberében az Európai Emberjogi Bíróság egy határozata elítélte a büntetőjogi rágalmazás használatát Romániában, fontos és régóta várt precedenst teremtve az újságírók védelmében.”
Persze mondhatja erre Wekler Ferenc, hogy de kicsoda az a Barbara Trionfi… Ezért jó, ha megemlítjük, hogy Wekler két párt- és elvtársa, Haraszti Miklós és Molnár Péter ugyanezért száll síkra, Haraszti mint az EBESZ igazgatója, Molnár Péter pedig hosszú-hosszú tanulmányokban. S amikor mondjuk Tamás Gáspár Miklós homofóbnak és rasszistának titulálja az egész magyar bírói kart, nyilván ez az elmélet válik irányadóvá, szemben azzal, amikor Torkos Matild és az egykori Weklerné azt állítja, hogy a képviselő úr, aki egyben az Országgyűlés alelnöke, többször is brutálisan megverte feleségét.
Mindenesetre ha Barbara Trionfi és az IPI véleménye mégsem számít, és a Magyar Nemzet védelmében Haraszti Miklósék véleménye sem számít, akkor szintúgy helyes, ha előveszszük az Alkotmánybíróság 36/1994. számú határozatát. Ez a határozat egyebek mellett kimondja: „(…) A büntetőjogi szabályozás a valótlanság vélelmén alapul. Ez az egyéneket alappal elrettenti a közélet szereplőinek bírálatától (…). Az eljáró hatóság mérlegelésétől függ, hogy az eljárás alá vont személy a büntetőeljárás folyamán lehetőséget kap-e a valóság bizonyítására (…).”
Itt álljunk is meg egy pillanatra. Ugyanis Cserni János bíró esetünkben úgy mérlegelt, hogy Wekler volt feleségének és az újságírónak nem áll jogában bizonyítani a valóságot. Az utolsó előtti tárgyaláson, amikor Wekler volt neje, Reisz Terézia hosszan sorolta, hogy mikor, hogyan és miképpen verte meg őt a férje, Cserni bíró azt mondta: „Engem nem érdekel az igazság, csak a tényállás.” Magyarán: létezik egy állítás, ami arról szól, hogy Wekler többször brutálisan megverte feleségét. A sértett ezt elmondja Torkos Matild újságírónak, és dokumentumokat mutat, amelyek az állítását bizonyítják (látleletek, rendőrségi jegyzőkönyvek stb.). A sértett megnevez továbbá több mint egy tucat tanút, akik állítását igazolni tudják – köztük gyermekét is. S ekkor Cserni János nem járul hozzá a valóság bizonyításához, megfosztva ezzel a vádlottakat a védekezés minden lehetőségétől.
S akkor nézzük ismét az Alkotmánybíróság már idézett határozatát, ez ugyanis a következőket mondja ki: „A valóság bizonyítását a törvény feltételhez köti, a hatóság mérlegelésére bízza megengedhetőségét. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Btk. 232. § (4) bekezdésében, valamint a 182. § (2) bekezdésében e feltétel megfogalmazása magát a valóság bizonyítását is alkotmányellenesen korlátozza. A közhatalmat gyakorlók, illetve a közéleti szereplők tekintetében a való tények feltárását, még ha az alkalmas is e személyek társadalmi megbecsülésének csorbítására, minden esetben közérdekűnek kell tekinteni; annak mérlegelését nem lehet a büntetőügyekben eljáró hatóságra bízni.”
Nos, mindez egy nem jogvégzett ember számára is világos beszéd. Hogy azt ne mondjam, józan paraszti ésszel és minimális jogérzékkel megáldva ezt normális ember csak így gondolhatja. Ennek ellenére Wekler képviselő egy alkotmányellenes bírósági eljárás mögé bújva bosszút állt, megtorolta az őt ért sérelmet. És mondjuk ki nyíltan: ehhez Cserni János bíró, semmibe véve az Alkotmánybíróság határozatát, készségesen asszisztált.
S ha mindez nem volna elég, idézzünk még valamit az Alkotmánybíróság határozatából: „Nem büntethető az elkövető, ha az állított tény valónak bizonyul. A valóság bizonyításának akkor van helye, ha a tény állítását vagy híresztelését, illetve a tényre utaló kifejezés használatát közérdek vagy bárki jogos érdeke indokolta.” Talán beláthatjuk, hogy Wekler Ferenc közszereplő. S talán azt is beláthatjuk, hogy az elsőrendű vádlott, Reisz Terézia „jogos érdeke” indokolta volna a valóság bizonyítását. Mégsem ez történt, a magyar igazságszolgáltatás és Cserni bíró örök szégyenére.
S végezetül Wekler Ferencről. Wekler ügyvédje útján letöltendő börtönt és foglalkozástól való eltiltást kért a bíróságtól. Wekler ügyvédje maga volt az ötvenes évek ezen a tárgyaláson. Wekler ügyvédje – és maga Wekler. Mert tudod, Wekler – amíg beszéltünk egymással, tegeződtünk, ezért maradok ennél a formánál –, te gyáva vagy. Mérhetetlenül gyáva.
origo.hu
Holnap jön az igazi tél!
