Keller egy nagy fantaszta

Elmesélek egy rövid történetet. Azért, hogy mindenki felidézhesse magában, hogy a 2002-es kormányváltás után – a Medgyessy Péter által hangoztatott árokbetemetés jegyében – milyen politikai légkört teremtett a régi-új szociálliberális hatalom. Tehát 2002 őszén járunk, amikor is az egyik szocialista politikus elérkezettnek látta az időt: megbízást adott egy magánnyomozó cégnek arra, hogy az előző kormány egyik tagjának gyermekéről lejárató információkat gyűjtsön, nyilván szintén a társadalmi béke megteremtése érdekében.

Azonban még két nap sem telt el, a megbízás visszakerült a szocialista politikushoz. A cég vezetője arra hivatkozva adta vissza a munkát, hogy már négyen követik a fiatalembert, és neki nincs kedve beállni ötödikként a sorba. Kapolyi Lászlón, Keller Lászlón és a Népszaván kívül ma már senki sem vitatja a levadászási ügy megbízási, szervezési részleteit. A kormány által is befolyásolt energetikai beruházásokban utazó, akadémikus-vállalkozó Kapolyi részvételét az akcióban politikai státusa indokolhatja. A liberális politikai gyakorlattal ellentétben a szociáldemokrata elveit hangsúlyozó és Magyarország érdekeivel tökéletesen tisztában lévő politikus nem véletlenül adja föl saját elveit és nyomkodja a parlamenti szavazógombot a hazai érdekeket már rég feladó szocialisták mellett. Keller Lászlóval együttműködve azonban egy olyan akcióba szaladt bele, ami túl van az általa hangoztatott politikai-erkölcsi normákon. Nem véletlen, hogy ebből – a levadászókkal folytatott beszélgetés tanúsága szerint is – nyomok nélkül akart kiszállni.

Itt ugyanis szó sincs arról, amiről a Népszabadság tegnapi vezércikkében az ügy védelmében ír. Amiben a szerző a levadászási akciót csupán pártok – mint egyenrangú felek – között zajló „közhasznú lejáratási kísérletnek” minősítette, olyannak, amiben a megbízottak „jó pénzért lejáratásra alkalmas anyagot ígértek a politikai ellenfél kulcsembereiről”, ám „közpénz fölhasználására vagy ennek szándékára nincs semmiféle bizonyíték”.

Nem. Itt a politikai gusztustalanságok közül az egyik leggusztustalanabb dolog történt: az ellenzék levadászása, visszaélve a hatalommal. Keller László ugyanis abban az időben közpénzügyi államtitkár volt. Ennek megfelelően tehát a Finder megbízásakor nem a saját úri passziója hajtotta, de még csak nem is az MSZP. Keller a közpénzből gazdálkodó kormány és az általa közpénzből működő hatóságok, azaz a hatalom oldalát képviselte, mint a fizetését közpénzből kapó közszolga. A saját helyzetét harapófogóba szorultnak minősítő Kapolyi pedig a közpénzből gazdálkodó kormánynak kiszolgáltatva került satuba, mint a saját gazdasági céljait megvalósítani kívánó vállalkozó.

A Népszabadság vezércikkírója, Révész Sándor szerint az ilyen, a demokráciát szolgáló, közhasznú lejáratási kísérletek során mindenki másra mutogat, ezért mindig csak az ellenség járatódik le. Azt, hogy az ilyen ügyekben lapja olyan kivétel, amelyik nem ezt a sunyi gyakorlatot folytatja, egy olyan cikkel támasztotta alá, amelyben Tamás Ervin főszerkesztő-helyettes 2003-ban jól „odapörkölt” Puch Lászlónak. Ismert azonban: Puch Gyurcsány pártbéli ellenfele, akivel már akkor is le akart számolni.

Mindenesetre Keller tevékenysége többszörösen közpénzpazarlás volt. Ez a hatalmas „fantaszta” több tucat feljelentést tett, ám mi sem bizonyítja jobban a sanda politikai szándékot, hogy a feljelentések egy részében nyomozás sem indult, másokat bűncselekmény vagy bizonyítottság hiányában lezártak, illetve a bíróságon bizonyosodott be, hogy a megvádoltak nem követtek el bűncselekményt. Kapolyi László rossz lóra tett.