Jogászok ideje

Ott pihen Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár asztalán a történelmi dokumentum, amelyben egy fél évszázada rendszeresen kisemmizett nép államának elismerését kéri a nagyvilágtól. Itt a lehetőség arra, hogy igazságot szolgáltasson a népek közössége. Az igazság azonban nem történelmi, és közel sem jogi kategória, a New York-i ENSZ-székház kanyargós folyosóin nem is könnyű találkozni vele.

A hosszú, néhol hősies, néhol tragikus, de végig roppant szomorú történet itt nem ér véget, csak kicsit hivatalosabbá válik, az önrendelkezésért folyó küzdelmet számokká és adatokká alakítják. Az aktákat ugyanis átadják a jogászoknak. Jelenleg a forma talán fontosabbnak tűnik, mint a tartalom, hiszen a 193 tagországnak, az őket képviselő nagy tömböknek, az öt állandó tagnak, a BT tíz nem állandó tagjának, a különösen érdekelt Izraelnek és a most csak „megfigyelő entitásnak” tartott Palesztinának mind-mind különböznek az érdekei.

Az ENSZ BT-ben csak gyakorlatilag van vétó, hivatalosan nincs, egyszerűen annyi történik, hogy az állandó tagok egyike sem szavazhat nemmel a javaslatra, mert akkor nem emelkedik jogerőre. Az Egyesült Államok végső esetben ellenezni fogja a palesztin állam megalakításáról szóló indítványt, de fontos lenne számára, hogy a saját „nem”- jét bársonyba csomagolja, ha nem akarja katonáit újabb támadásoknak kitenni. Ezért aztán arra törekszik, hogy az ENSZ BT tagjai közül ne legyen meg a kilenc támogató szavazat; akkor ő akár tartózkodhat is. Ha a szavazás most azonnal, holnapután történik, akkor nagyon lerövidül a jogászok és a lobbisták ideje, így előtérbe kerül a régi intézmény, az időhúzás. Ebben az ENSZ régi rókái nagyon ügyesek. Nem eszik olyan forrón a kását, ahogy főzik, a javaslat első hallásra kenyértörésre késztetheti a szavazókat, a világszervezetet, de második, harmadik, kilencedik olvasatra meg lehet találni benne azokat a pontokat, amelyeket hangsúlyozva már nem egyértelmű, hogy mi is a fekete, és mi is a fehér.

Az EU álláspontja az, hogy térjenek vissza a felek a tárgyalóasztalhoz, a világszervezet pedig segítse hozzá a palesztinokat az államhoz, mert a status quo nem tartható fenn tovább. Ugyanezt mondják az amerikaiak, az oroszok, az izraeliek és a palesztinok is, mégis, milyen óriási különbség van a nézetek között! Nem mindegy, hogy az ENSZ mikor és hogyan segíti hozzá az államhoz a palesztinokat, kik azok a palesztinok, milyen állam lesz Palesztina, hol lesznek a határai, kik alkotják a tárgyalódelegációkat, miről tárgyalnak, mennyi idejük lesz megegyezni, ki fog közöttük egyeztetni, ki tartatja be a megállapodásokat… a rengeteg kérdés között búvik meg az ördög, akinek nemcsak patája és szarva, de éppenséggel ügyvédje is van. A várhatóan csak hetek múlva megszülető, véglegesnek cseppet sem tekinthető szavazási eredmény – valószínűleg a közgyűlésben – úgy lesz megszövegezve, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon, azaz a palesztinok államot látnak bele majd a határozatba, az izraeliek meg nem, mindenki más pedig aktuális érdekeinek megfelelően áll valamelyik oldalra.

Az ENSZ nem olyan intézmény, amelynek a határozatait mindenki ugyanúgy értelmezi, majd végrehajtja, láthattuk ezt elégszer épp a palesztin–izraeli konfliktus során. A döntésnek azért lesz mégis történelmi jelentősége, mert lelki szempontból új realitás születik, a régi helyett új status quo uralja majd a politikusok gondolatait, és ha mindenki elhiszi, hogy az az entitás bizony egy állam, akkor önbeteljesítő jóslatként állammá is válik. Egy ügyes jogász legalábbis be tudja róla bizonyítani, ahogy azt is, hogy nem az.