Jövőkép

Szimbolikus jelentősége is van annak, hogy éppen a tanévkezdés idejére időzítette a kormány az új nemzeti köznevelési rendszerről szóló (korábbi nevén közoktatási) törvény koncepciójának tárgyalását, amelyet hosszú hónapok küzdelmei után el is fogadott. Ezzel biztossá vált, hogy még az idén lesz új oktatási törvény, amely megpróbálja felrázni tetszhalott állapotából a magyar iskolarendszert.

A baloldali média naponta sorolja az ellenérveket: egyszerre riogat vaskalapos poroszos iskolarendszerrel, a kommunista idők iskolájának visszatértével, az egyházak erőszakos térhódításával és azzal, hogy a koncepciók és az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok özönében senki nem lát tisztán, így sötét és bizonytalan jövő vár a magyar diákokra, akiknek az idei lehet az utolsó nyugodt tanévük.

Pedig a helyzet kevésbé komplikált, mint amit a mesterséges hisztériakeltés sejtet. Tény, hogy az oktatási államtitkárság igyekezett minél tovább „elrejteni” a nyilvánosság elől a koncepciót, ám ennek oka nem sötét szándék, hanem a háttérben folyó kőkemény politikai csata volt. Míg ugyanis az államtitkárság feladata az oktatás színvonalának javítása, így minél több pluszforrás kiharcolása, addig a Nemzetgazdasági Minisztérium az államháztartási egyensúly felelőseként arra törekszik, hogy amennyire csak lehetséges, visszafogja a kiadásokat. A kommunista iskolarendszer visszatértének vizionálása legfeljebb egy gyenge mosolyt érdemel. Még a felvetés is abszurd akkor, amikor az egyházak egyetlen tanév alatt mintegy 25 százalékkal növelték oktatási intézményeik számát. Utóbbiak erőszakos térhódításáról pedig annyit: olyan intézményeket vettek át a csőd szélére sodródott önkormányzatoktól, amelyeket azok képtelenek voltak működtetni. Ha az egyház nem segít, az érintett iskolák nagy többségében tegnap nem kezdődött volna meg az új tanév.

A koncepció bizonyos elemeiről lehet vitatkozni, azzal azonban nem, hogy egyértelmű jövőképet vázol fel. A jövőben hároméves kortól minden gyereknek kötelező óvodába, hétéves kortól pedig iskolába járnia. Ezt nevezhetjük poroszos felfogásnak, szerintem inkább nem károsan liberális álláspont. Az egész napos iskola bevezetése a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását segítené a legjobban, érdekes, hogy éppen az ilyen diákok esélyegyenlőségének megnyirbálásával vádolják a kormányt. Az más kérdés, hogy az egész napos rendszert feltétlenül ki kell-e terjeszteni a felső tagozatra is. A legvitathatóbbnak a mindenki számára ingyenes, tartós tankönyvek bevezetése tűnik, amelyek négy évig lennének használatban, és az iskola biztosítaná azokat a gyerekeknek. Szinte biztos, hogy lesznek majd olyan szülők, akik nem akarnak a gyereküknek használt, összekoszolt tankönyvet, inkább fizetnének érte. A jelenlegi helyzetben ráadásul nem biztos, hogy ez lenne a legégetőbb lépés, hiszen a rászorulók ma is térítésmentesen kapják a könyveket. Az emelt szintű érettségi felvételi követelménnyé tételének hasznossága azonban nem kérdőjelezhető meg, ahogy az iskola nevelő szerepének növelése, vagy az alsó tagozatok lehetőség szerint minden településen való működtetése sem. Ugyanakkor a továbbtanulási esélyek szempontjából az sem célravezető, ha felső tagozatos oktatás is működik mindenhol, akár nyolc-tíz fős osztályokban.

Úgy tűnik, Hoffmann Rózsa nyerő helyzetben van, hiszen a törvénytervezet végrehajtása jó néhány milliárd forint bevonását igényli a közoktatásba. A törvény végső elfogadásáig azonban még nincs minden lefutva. Nem tudjuk például, mikor kerül sor a pedagógusok kétlépcsős béremelésére, márpedig enélkül nehezen értékelhető az akár bruttó három-négyszázezer forintot is elérő fizetés. A jövőkép megvan, a megvalósításához szükséges pénz egy részét azonban még elő kell teremteni hozzá.