A tervezet nyilatkozatot is tartalmaz, amely szerint a mai magyar jogállam nem épülhet a kommunista rendszer bűneire, így a szovjet megszállásra, emberek megkínzására, törvénytelen bebörtönzésére, kivégzésére, a szovjet megszállók ismételt behívására 1956-ban, vagy százezrek menekülésre kényszerítésére.
Az MSZP és sajtója – így a Népszabadság, a rákosista vérkorszak szócsövének, a Szabad Népnek a jogutódja – kínban van. A nem elrejthető lóláb ismét kilóg, ha éppen az érintett védi az egykori szovjet birodalmi satrapák 1990-től Washingtont imádó, neoliberálissá vedlett csapatát, köztük saját magát. Ez a csapat olyan miniszterelnököket adott az országnak, mint az ’56-ban a megszállók és helyi elnyomók ellen felkelő nemzettel szemben álló oldalt géppisztollyal védő Horn Gyula, a D–209-es fedőnevű Medgyessy Péter, vagy a KISZ-vezér Gyurcsány Ferenc. Pártjuk szinte minden vezetője az egypárti diktatúra fontos szereplője volt. Így azután a bennük keltett riadalmat a társadalomra próbálják teríteni: vajon a 800 ezer párttagot bebörtönzik majd, vagy a „kiskommunista” nyugdíját Orbán most a királlyá emeléséhez használt koronával együtt úsztatja le a Dunán? És különben is: diktatúra, centralizáció, a jogállam, az egyenlőség, az alkotmányosság, a demokrácia vége stb.
Hogy ez a jogszabály nem a történészeket is soraiban tudó Antall-kormány első napjaiban született, rossz fényt vet magára a történészszakmára is. Hisz éppen e historikusoknak kellett volna átérezniük azt, hogy egy új korszakhoz katarzis kell, nem pedig az alámerülők és a kibekkelők filozófiája, amelynek nyomán az első szabadon választott kormány idején az ex-KISZ Központi Bizottságának tagja, Csepi Lajos árusította ki a magyar nép közös vagyonát, és Antall József miniszterelnöki hivatalában e KISZ KB másik tagja, Szilvásy György kapott kulcsfontosságú beosztást.
A késlekedésre csak magyarázata és nem mentsége lehet az első Orbán-kormánynak éppen úgy, mint a mostaninak a másfél éves késlekedésre. Vastaps jár viszont azért, hogy végre bepótolja az 1990-es fordulat alapvető hiányosságát.
Csakhogy a mostani tervezetnek van egy elfogadhatatlan része. Az, amelyik kifejezetten megtiltja, hogy az 1990. május 2-át megelőzően az életüktől vagy szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottaknak pénzbeli kárpótlás legyen adható. Elképzelhető lett volna ugyanilyen törvény Németországban a nemzetiszocialisták áldozatai ügyében? Hogyan képzelhető el egy biszkui nyugdíj lefaragása anélkül, hogy a Kádár-rendszerben tíz évet börtönben töltő egykori politikai fogolynak többé ne ötvenezer forintos nyugdíjon kelljen tengődnie? Néhány száz, még néhány évet élő emberről van szó. Épp azoktól sajnálná a csekély kiadást a kormány, akik önfeláldozó kiállása nélkül abból a korszakból ma semmire nem lehetnénk büszkék?
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!