Ismeretes, hogy a Fidesz és a KDNP jelöltjeként ringbe szálló Láng Zsolt polgármester elsöprő fölénnyel szerezte meg az egyéni mandátumot, ráadásul a hasonló megméretéseken tapasztaltaknál magasabb részvételi arány mellett. Győzelme értékét elsősorban az növeli, hogy az elmúlt két hétben több földrengésszerű változás is megrengette a belpolitikai erőteret. Emiatt nem lett volna meglepő, ha szorossá válik a verseny. Egy dolog ugyanis, hogy a választókerületben élő, többségében a jobboldal felé orientálódó polgároknak aligha lehetett bármi okuk arra, hogy ne bízzanak meg a sikeres helyi politikusnak számító Láng Zsoltban. Azonban arról sem szabad elfeledkezni, hogy a kormánynak a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) való újbóli közeledése, illetve a Moody’s hitelminősítő intézetnek a Magyarországot bóvli kategóriába száműző döntése miatt fennállt az eshetőség, hogy az ellenzéki kötődésű szavazók aktivizálódni fognak, a polgári oldal hívei pedig az otthonmaradásukkal fejezik ki az elégedetlenségüket. Az előbb említett fejlemények azonban nem következtek be, aminek nyomán olyan végeredmény született, mintha konszolidált hangulatban tartották volna a voksolást.
Adódik a kérdés, hogy vajon milyen következtetéseket lehet levonni a győzelem tényéből. A legfontosabb tanulság mindenképpen az, hogy az az országos összesítés szerint csaknem kétmillió szimpatizáns, akiknek tömege a Fidesz népszerűségének alapját képezi, változatlanul kitart az általa favorizált erő mellett. A kormányoldal hiába veszített el tavaly április óta nagyon sok szavazót, ez a lemorzsolódás nem változtatott számottevő mértékben az erőviszonyokon. Csak a bizonytalanok száma növekedett, amiből viszont egyik ellenzéki párt sem volt képes profitálni. Vitathatatlan, hogy ennek a kudarcnak ők maguk a legfőbb okozói. A szerencsétlenül megválasztott jelöltek, a mondanivaló hiánya, a gyenge hatékonyságú kampány és az összefogás elmaradása egytől egyig olyan tényezőnek tekinthetők, ami világos magyarázatot ad arra, hogy miért nincs alternatívája az Orbán-kormánynak. Talán még azt sem túlzás kijelenteni, hogy a Fidesz–KDNP jelöltjei a főváros vagy az ország más térségeiben, a kevésbé jobboldalinak számító választókerületek nagy részében is képesek lettek volna nyerni, legfeljebb a végkimenetel lett volna egy kicsit izgalmasabb. Márpedig ameddig ilyen támogatottságot élvez a kabinet, addig valóban értelmetlen dolog arról polemizálni, hogy az ellenfelei által „diktatórikusnak” bélyegzett Fidesz hogyan „veri szét” a demokratikus intézményrendszert.
A fentiek mellett létezik egy másik tanulság is. Bár az átlagosnál jobb módúnak tekinthető budai kerület lakosságának álláspontja aligha reprezentálja a teljes népesség véleményét, elmondható, hogy a megméretés egyfajta bizalmi szavazás is volt az Orbán-kormány és az általa követett gazdaságpolitika mellett. Mostanára nyilvánvalóvá vált, hogy az eddig bevezetett intézkedések nem hoztak átütő eredményt. Ezt maga a kabinet is elismerte, hiszen az IMF-től való segítségkérés félreérthetetlen jele az irányváltásnak. Az urnák előtt megjelent szavazók már tudatában voltak ennek, mégsem módosítottak az eddigi politikai preferenciájukon. Mindez azt jelenti, hogy továbbra sem a kormányt tartják a bajok legfőbb okozójának. A jelenlegi krízishelyzetben ez a bizalom a legfontosabb érték, amit csak egyféleképpen lehet meghálálni: a költségvetés rendbetételével és az eddiginél hatékonyabb válságkezelő politikával.
