Karácsonyi utóhangok

Karácsony napja akkor is mindenkit megigéz, ha ónos eső hull is nagy pelyhű hó helyett. Már régen nem csak keresztény ünnep, hiszen más vallásúak, sőt, ateisták is ünneplik.

A keresztény térítésnek vannak sikeres és kevésbé sikeres fejezetei, ráadásul többek szerint a kereszténységet ma leginkább a keresztények körében kellene terjeszteni, de a karácsony tagadhatatlanul az egész világé, s mint ilyen, a kereszténység egyik legsikeresebb vállalkozása. Sem a média, sem a reklám, sem a vásárlási őrület nem tudta egészen tönkretenni. A Gyermek születésének napja húsz kegyetlen évszázad után is a bensőségesség ünnepe tudott maradni.

Mi őrizte így meg a karácsonyt, nem tudjuk. Azt ki lehet deríteni, mióta állítunk fát, melyik európai országból érkezett hozzánk a hagyomány, s magát az ünnepet is vissza lehet vezetni akár az ókori Mithrász-kultuszig, át lehet tenni a hangsúlyokat a téli napfordulóra vagy éppen Gyed Maróz acélos vállaira, de a karácsony akkor is az elhalkulás, a megváltásvágy, a bölcső fölé hajló áhítatos figyelem ünnepe lesz és marad.

Mindig fehér karácsonyt várunk, mert a vastag hó elnyeli a világ zajait, és nekünk ilyenkor nem kellenek a világ zajai. A fehér karácsony porhava beborítja az emlékek sebét, és mi nem szeretjük, ha emlékeink éles kései közt járunk. A vastag hótakaró tompítja az érzékenységeket, megtisztítja a levegőt, és mi szeretjük, ha félretehetjük érzékenységünket, és szerethetjük, akiket szeretünk. A karácsony fahéj- és mézeskalács illatú lakásokba küldi az embereket, ahol vannak asszonyok, akik sütnek, és gyerekek, férfiak, idősek, rokonok, akiknek süthetnek. Akik kívül rekednek az ilyen otthonokon, azok az évnek ezen az egyetlen napján mindenen kívül maradottnak érzik magukat. A csúszós út nekik duplán jeges, a metsző szél nekik elviselhetetlenül hideg. Egy táncdalénekesnőre ráomlott az élete: már nem lehetett kihúzni a romok alól.

Ilyenkor legtöbbünkben, akik jónak és rossznak keverékei vagyunk, az előbbi kerekedik fölül. Ha nem lennénk ilyenkor a saját átlagunknál kicsikét jobbak, nem érkeznének nevünkre levelek, képeslapok, telefonok, SMS-ek, e-mailek olyanoktól, akiktől ilyesmire nem is számítottunk. Csodáljuk azokat, akik áldatlan állapotok kiszolgáltatottjaiként is áldott karácsonyt kívánnak, s remélnek maguknak is. Ilyenkor a rendezhetetlen kapcsolatokban fuldoklók is képesek erőt venni magukon, s egy könnyű átkarolásban megbocsátani a megbocsáthatatlant.

Néha mindennek el kell mozdulnia kicsit, hogy a helyére kerülhessen. Három napig igyekeztünk kizárni életünkből a politikát, aki azt merte mondani a fenyőfa mellett, hogy Moody’s vagy Standard and Poor’s, az nem kapott zserbószeletet a tányérjára. Barrosóé helyett Pál apostol leveleit hallgattuk a karácsonyi istentiszteleten vagy az éjféli misén – Pál levelei valahogy egy kicsit időtállóbb szövegeknek tűnnek.

Elmúltak az ünnepek, de ezt a szombattól hétfő estig tartó három napot még tartogassuk, melengessük a szívünkben életünk legszebb, legtöbb erőt adó karácsonyi emlékeivel. Ami egyszer a miénk volt, örökre a miénk, csak nagyon sok erő kell hozzá, hogy ezt így érezzük. Ne rohanjunk blokkal a kezünkben becserélni a bordó pulóvert olajzöldre, a világoskék hálóruhát kávébarnára, mert az a bordó pulóver meg az a világoskék hálóing is nagyon szép, ha szeretettel adták, és ne bántsuk meg az ajándékozót, hogy értésére adjuk: nem ismeri az ízlésünket! Ne essünk kétségbe, ha értékesebb ajándékot adtunk, mint amilyet kaptunk, vagy fordítva, és ne keressük a tintával áthúzott számjegy mögött az árat!

Mert ára mindennek van, és nem mindig a pénztárnál fizetjük a legtöbbet.