Maratonra nincs idő

Nicolas Sarkozy francia elnök csütörtöki és Angela Merkel német kancellár tegnapi beszédéből kiolvasható volt, hogy noha mindketten látják, az Európai Unió szerződéseit meg kell reformálni, abban még nem egyeztek meg, miként történjék. Amire talán sor kerül hétfőn, amikor találkoznak Párizsban.

Afelől, hogy euróapokalipszisről lehet szó, egyikük sem hagyott kételyt beszédében. A francia elnök a délkelet-franciaországi Toulon városában leszögezte, Európát a jelenlegi euróválság „elsöpörheti”, ha nem hajlandó a változásra. És ezt a változást heteken belül meg kell tennie. A német kancellár ugyanakkor Berlinben az euróövezeti tagországok integrációjának maratoni hosszúságú, évekig tartó folyamatáról beszélt, aminek hallatán nyilván sokak fejében megfordult a gondolat, vajon van-e még idő egy ilyen hosszú futásra, amikor a szakadék egy sprintnyi távolságra került. A francia elnök a kontinens elé vetítette totális hanyatlásának sorsát, amikor azt mondta: „Ha Európa nem változik elég gyorsan, akkor a globális történelmet Európa nélkül írják.” Majd hozzátette, Európának nagyobb szolidaritásra van szüksége, és ez több fegyelmezettséget jelent. Azt azonban, hogy ezt Európának a megszorításoktól megfáradt országaiban miként hajtják végre – mint például az adósságválság alatt rogyadozó Görögországban vagy abban a Spanyolországban, ahol csaknem minden második fiatal nemcsak munkanélküli, de nem is számíthat arra, hogy a közeljövőben munkát kapjon –, rejtély. De ki fog segíteni? A Jóisten?

Tényleg egy fiskális unió mutatja a válságból kivezető utat, mint Merkel követelte? Azaz vajon az-e a megoldás, hogy az euróövezeti országok szorosan integrálják az adózási és költségvetési politikájukat úgy, hogy Brüsszel bünteti az engedetlen országokat? Vagy kollégájának, Sarkozynek van igaza? Aki épp azt hangsúlyozta, hogy a megoldás nem a nemzetekfelettiségben rejlik, hanem abban, ha az unión belül a nemzeti kormányok továbbra is a kezükben tartják a legfontosabb stratégiai és politikai döntéshozatali folyamatokat? Mi más ez, ha nem a nézetek meglehetősen reménytelen összehangolatlansága éppen az EU és az eurózóna két vezető országa között? És vajon mit jelenthet Merkelnek az a mondata, hogy „szolidaritásunkat kell szembeszegezni kell azokkal, akik kételkednek az euró stabilitásában, és szétesésére spekulálnak”? A helyzet súlyosságát talán azzal a példával lehet érzékeltetni a legjobban, amit lapunknak az Európai Bizottság egyik tisztségviselője mondott el. Egyik kollégája a napokban nem csekély összegű, megtakarított euróját átváltotta – és ez nem vicc! – török lírára. Arra, aki ezt akár fél évvel ezelőtt tette volna, valószínűleg kényszerzubbonyt húznak.

Ugyanakkor Merkel kancellár beszédében ismét hangsúlyozta ellenkezését, hogy az Európai Központi Bank valamennyi euróövezeti tagország által garantált eurókötvényeket bocsásson ki. Maratoni futás, ellenkezés… Vajon ezt várta Radek Sikorski, a briliáns gondolkodónak tartott lengyel külügyminiszter, aki hétfői, Berlinben tartott drámai beszédében azt mondta, életében nem félt annyira a jövőtől, mint most, amikor az euróövezet felbomlása „apokaliptikus méretű válság” lenne? Ami miatt ő lengyelként nem német passzivitásra, hanem német vezetésre vár. Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági ügyekért és a monetáris politikáért felelős biztosa három nappal ezelőtt azt mondta, az adósságválság megoldására az uniónak tíz napja van. Ebből már hét eltelt. Maratonra nincs idő.