Sarkalatos kérdések

A választójog ügyében felkavarta a kedélyeket Kövér Lászlónak az a felvetése, amely szerint a külföldön élő magyar állampolgároknak is teljes választójoggal kellene rendelkezniük.

Az Országgyűlés elnöke szerint ez úgy valósulhatna meg, ha a határon kívül élő honpolgárok – az eddigi tervektől eltérően – nemcsak valamely hazai párt országos listájára adhatnák le szavazatukat, hanem – egységes – egyéni választókerületet alkotva független képviselőket is küldhetnének a magyar parlamentbe. Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága – az igazságügyi tárcához hasonlóan – tegnap nem támogatta a javaslatot, de a szavazatok egyharmadával módot adott rá, hogy az elképzelést megvitathassa a Ház plénuma. Ha van régóta megoldatlan kérdés, amely az ország lakosainak többségét saját személyében, érzéseiben is mélyen érinti, akkor a külföldi magyarok sorsa, helyzete mindenképpen az. Aki az ország lakosai közül egyetért a tisztázással, az ésszerű felelet megadásával, fontosnak véli a cselekvést. Az elutasító álláspont képviselői ugyanakkor szintén hallatni kívánják hangjukat az ügyben. Így történt ez eddig is. Az ember nehéz szívvel gondol vissza, milyen méltatlan viták zajlottak már az első Orbán-kormány idején a magyarigazolvány bevezetéséről, s milyen alantas indulatok kaptak teret később, 2002-ben, illetve 2004-ben a szomszédsághoz fűződő viszonyaink rendezésekor, valamint a kettős állampolgárságról szóló népszavazás idején. A 23 millió román persze később, uniós tagságunk elnyerése után sem özönlötte el az országot, habár Gyurcsány Ferenc a 2002-es választás előtt még ezzel kampányolt. A második Orbán-kormány parlamenti többsége végül tavaly törvényt hozott a magyar állampolgárság kedvezményes megadásáról, ám nem feledhető, hogy a szocialista miniszterelnök hét évvel ezelőtt, 2004. december 4-én egy televíziós műsorban azzal próbálta megalázni vitapartnereit, Tőkés Lászlót, Duray Miklóst és Ágoston Andrást, hogy saját felelősségére hivatkozva elutasító álláspontra, bojkottra buzdította a szavazókat. Az Országgyűlésnek a választójog vitájában az érzelmi és a racionális szempontokat egyaránt mérlegelnie kell, de elsősorban arra kell rámutatnia: mit értsünk a választójog egyenlőségén. Ez a politikai alapjog változatlanul egyenlő, titkos és közvetlen. Mindenkinek a szavazata ugyanannyit ér, nincs első- és másodrangú választópolgár. Nincsenek cenzusok: sem a műveltségi, sem a vagyoni helyzet nem juttathat senkit előnyhöz vagy hátrányhoz. A baloldali pártok lényegében ezt a demokratikus, jogállami alapelvet támadják, amikor arra hivatkoznak, hogy akinek nincs magyarországi lakóhelye, az ne vehessen részt a magyar parlament megválasztásában, hiszen nem itt fizet adót, s nem viseli a hazai döntések következményeit. A teljes választójog megadása az itthoni problémákat exportálná. A nyilatkozók természetesen tudják, hogy az adófizetés a határokon belül sem alapja a választójognak, nagyon kevesen járulhatnának az urnákhoz, ha ez lenne a feltétel. A döntések következményeit pedig idehaza is egyaránt viseli az, aki szavazott, és az, aki nem. Az ellenzőket saját korábbi történelmi kötöttségeik, ellenérzéseik, ellenszenvük irányítja. Ezt próbálják ráerőltetni a más véleményt hangoztatókra. A szocialista frakció és az MSZP-ből kivált, Gyurcsány Ferenc vezette, egyelőre független képviselők most is azt teszik, amit a korábbi kampányokban: hamis érvekkel, felhívásokkal is megpróbálnak híveket toborozni maguknak. Úgy vélik, ehhez az új választójogi törvény vitája különösen alkalmas. S valóban sarkalatos kérdésről van szó: választók, választói támogatottság nélkül nincs választási győzelem.