Már-már a „megszakítjuk híreinket” kategóriában hasít ez a bomba „hír”, megelőzve az amerikai katonák afganisztáni hullagyalázását (a gyilkolás után a bátor tengerészgyalogosok örömükben levizelték a halott ellenállók testét, és ezt Clinton asszony nagyon-nagyon sajnálja). A magyar demokráciadeficit fontosabbnak bizonyult a szíriai rezsim kivégzéseinél, az Arab Liga is csak azután tiltakozhatott, hogy ismét bejátszották a magyar sajtószabadság elleni tavalyi (!) tüntetések képsorait. Mindennél és mindenkinél lényegesebbek vagyunk: az új ENSZ-döntések, az olasz, görög, spanyol adósságválság mind-mind csak Budapest elmarasztalását követhetik a sorrendben.
A külföldi sajtóból csak néhány szösszenet, ami az eddigi friss idézetekből talán még kimaradt: a tekintélyes La Repubblica olasz baloldali napilap szerint például Árok Kornél bohócforradalmár, levitézlett pártelnök lett a magyar Lech Walesa (!), ő vezeti a „magyar tavasz” forradalmat így télvíz idején… A lap megsiratja a Klubrádiót is: megtudhatjuk, hogy a zsarnoki médiafelügyelet „Magyarország egyetlen független rádióját hallgattatta el” (!).
A lapszemlében azonban a tegnapi Fellegi–Lagarde-találkozóról szinte alig találni híreket. Köszönhetően annak, hogy tényleg nem is történt semmi említésre méltó. Előszobáztatták a magyar delegációt egy kicsit, hadd tanuljanak meg viselkedni, és örüljenek, hogy a portaszolgálat beengedte őket az IMF fellegvárába. A valutaalap mindössze egy kurta sajtóközleménnyel intézte el a számunkra életfontosságú találkozót. Ebben Lagarde asszony jelezte, hogy az alap csak azután dönt, hogy egyáltalán hajlandó-e velünk tárgyalni (természetesen már csak egy szigorú, készenléti keretről), ha a magyar hatóságok a gazdasági egyensúlyhoz szükséges lépéseket megteszik, és ehhez az unió hivatalainak támogatását is megszerzik. Majd sietve feltettek minket a következő hazafelé tartó gépre.
Ennyi. Most pedig szépen elballaghatunk Brüsszelbe, mert Olli Rehn pénzügyi biztos naptárában nagy szerencsénkre január 20-án felszabadult egy kis hely, és a kávé- és az ebédszünet közé befér a magyar küldöttség. Az eddigi kritikák „csak” a jegybanki, a stabilitási és az adatvédelmi törvényt kifogásolták, de most már minden más paragrafust is „rohamtempóban” vizsgál a bizottság. Amint úgy tűnt, hogy engedünk a nemzeti bank ügyében (végső soron nem mindegy, hogy kettő vagy három alelnök üldögél a vezetőségben?), azonnal frissült a kívánságlista.
Az igazán nagy horderejű ügyekben (például az euróövezet adósságválsága) tehetetlen, működés- és döntésképtelen brüsszeli apparátus most rajtunk akar példát statuálni. Ha problémamegoldásban nem is jók, büntetni azért még tudnak, ha a gazdasági elitjük érdekeit megsértik.
Csakhogy a sokat hangoztatott demokratikus elvek megkívánnák, hogy meghallgassák a magyar álláspontot is, és válaszoljanak: hol volt ez a sok-sok aggodalom, amikor például két számjegyű volt a hazai deficit? Amikor Bod Péter Ákost kiszekírozták a jegybank éléről? Amikor Gyurcsány Ferencék farigcsáltak a jegybanktörvényen? Amikor költségvetési adatokat hamisítottak? Amikor Szlovákiában nyelvtörvényt fogadtak el?
Élénk fantáziára van szükség, hogy elképzeljük: olyan ügyek, mint például a magyar bírák nyugdíjkorhatára vagy a munka törvénykönyve miként képesek lázban (sőt, félelemben!) tartani az unió félmilliárd lakosát. Még akkor is, ha mindezt vezető hírként tálalják nekik nap mint nap.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
