Összeesküvés-gyakorlat

Több mint negyven éve készült egy remek, a nem létező cenzúra által azonnal betiltott, csak zártkörű vetítéseken megtekinthető dokumentumfilm.

Magyar Nemzet
2012. 01. 05. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közönség visítva röhögött. Akkor. Húsz évvel később, a rendszerváltozás (elmaradásának) hajnalán ugyanazok az apparatcsikok, KISZ- és pártnacsalnyikok mondogatták rendszeresen, hogy a magyar népnek még tanulnia kell a demokráciát, de a közönség akkor már nem röhögött olyan jókedvűen, inkább reménykedett, a sok senkiházi nem sokáig osztja már az észt.

Eltelt húsz esztendő, s a jelek szerint a magyar nép még mindig nem tudja, mi az a demokrácia. Szerencsére vállalkozó kedvű okító mostanság is akad bőséggel. Akik most akarnak tanítani, drága italokat isznak, még drágább (férfi)parfümökkel pacsulizzák magukat, de egyébként nem nagyon különböznek a hajdani ifjú és meglett korú komcsi vezérektől. Még azt sem mondhatni, hogy a demokráciához több közük van, mint a létező szocializmusban szocializálódott, hivatásos demokratáknak. Kik ők? Nem könnyű körülírni úgy, hogy ne vonnánk önnön fejünkre az „összeesküvés-elméletek gyártása” és az azzal összefüggő rasszizmus vádját. Néhány napja Havas Henrik tévéműsorában (Civil a pályán) a meghívottak kirobbanó optimizmussal ecsetelték, hogy az Európai Unióban és Amerikában is egyre aktívabbak azok az erők, amelyek képesek megbuktatni, s minden valószínűség szerint meg is buktatják Orbán Viktort. Egyikük felvilágosította a társaságot, hogy ezeket a befolyásos köröket nem a gazdasági helyzet, nem a pénzügyek állása érdekli, hanem kizárólag a demokrácia, s ha azt veszélyben látják hazánkban, úgy leváltják az Orbánt, mint a pinty. Félreértés ne essék, a „Tanár Úr” vendégei művelt, felkészült, a társadalomtudományokban járatos személyiségek voltak, mégis oly önfeledten beszéltek erről a „demokráciaimportról”, mintha Magyarország függetlensége és önrendelkezése visszaesett volna az 1956. november 4-i szintre. Lehetséges lenne, hogy Wall Street-i vigécek, meg európai bizottságbeli pederaszták leváltsák a magyar nép által elsöprő többséggel megválasztott miniszterelnököt? Ha ilyesmi valóban megtörténhet, akkor a magyar nép tényleg nem tudja, mi a demokrácia.

Márpedig minden jel szerint nemcsak az ATV műsorvezetői, meghívott vendégei és lelkes törzsközönsége szeretnék elcsapni a magyar miniszterelnököt, hanem azok a bizonyos befolyásos körök is. A „művelt Nyugat” médiumai a magyar demokráciát fenyegető diktatúra rémségeiről harsognak, a pénzvilág szinte erején felül nullázza le a magyar gazdaságot, támadja a forintot, miközben a lopakodó diktatúráról, a már nem is készülődő, hanem bekövetkezett önkényuralomról szóló vádak döntő többsége nem konkrét tényeken, hanem ellenzékiek szívfájdalmán, sértettségén, rosszindulatú feltételezésén alapul. (Ez akkor is így van, ha kormányellenes tüntetéseken nagy tömegek vonulnak fel, égbe csapó indulatokkal.) Ráadásul a magyar gazdaság állapota, teljesítménye és a pénzügyek állása egyáltalán nem indokolja az állandó és konok leminősítést. Az alaptalan rágalmak, a tudatosan ok nélküli támadások tétje nyilván sokkal nagyobb, mint a magyar gazdaságban, közéletben végbevihető kiigazítás.

Kérdés, hogy azok a bizonyos befolyásos körök beérik-e a magyar kormány részéről mutatkozó (állítólag kései) engedékenységgel, kompromisszumkészséggel, vagy már végleg eldöntötték, hogy életre szóló leckét adnak nekünk az általuk követendőnek kijelölt demokráciából.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.