Milla, a nulla

Az Ide tartozunk Facebook-csoport elérte, hogy a Magyar Televízió letiltsa Pesty László Cigány út című dokumentumfilmjének ismétlését.

A Setét Jenő roma aktivista nevével fémjelzett csoportosulás azonnal produkált 1400 tiltakozót, akik közt voltak főhivatású aláírók, különös ismertetőjelükkel a volt SZDSZ-hez fűződő gyöngéd viszonyukkal, de odasorjázott a „civil” LMP-s országgyűlési képviselő vagy a civilként Kanadában kormányt fasisztázó jogvédő is. A film betiltását a leghangosabban az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért, vagyis a Milla üdvözölte. Fel sem tűnt, hogy ezzel tökéletesen lenullázták létük célját, a sajtó- és véleményszabadság védelmét. Magyarázatként majdnem megdicsérték az egyébként mélyen lenézett Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot (MTVA). A jelenség: „iskolapéldája annak, hogyan kell fellépni a kirekesztő véleményekkel szemben, nem hatósági tiltással, hanem civil ellenállással alulról fölfelé.” Blabla. Hosszabban: az MTVA a könnyebbik utat választva meghátrált, nem a tiltakozás hatására, hanem az elől a politikai nyomás elől, ami emberileg tönkretette Dörner Györgyöt, visszaléptette Bozsik Yvettet, és jó úton halad Forgács és Pesty morális kicsinálása felé. Az előbbiről máris megtudtuk, hogy öngyűlölő hazudozó, áruló cigány, az utóbbiról, hogy köpönyegforgató kurzuslovag, aki kampányfőnöke volt a „nácivá züllött” Tarlós Istvánnak.

Az MTVA egyszerűen gyáva, ugyanis ha mindaz a vád, amit most rákentek Pesty filmjére, igaz, akkor már bemutatni sem lett volna szabad. Márpedig láttuk, pár ezer éjjeli bagoly, de a betiltásnak köszönhetően tízezer felett járhat azok száma, akik megnézték az interneten. Jó lenne tudni, hogy a tiltakozóknak melyek voltak a félelemkeltő, elborzasztó vagy a cigányság érzékenységét sértő képek vagy mondatok. Ez utóbbi azért fontos, mert a cigány jogvédőket soha nem érdekli a többségi magyarság érzékenysége. Forgács István állításait már csak azért is nehéz cáfolni, mert cigány, köztük nevelkedett, tehát minden problémájukat tapasztalatból ismeri. Ezt a filmet az emeli ki a többi, cigányokkal foglalkozó alkotás közül, hogy a sémától eltérően nem a magyarokat teszi felelőssé a feszült magyar–cigány ellentétekért, hanem megpróbál olyan témákat is feszegetni, amelyekről a társadalom évtizedek óta épp az ilyen Milla-féle megmondók miatt hallgat. A filmben nem Forgácsé a főszerep, hanem a megszólaló cigányoké. Egyetlen politikus, szociológus vagy jogvédő sem meri témává emelni a születésszabályozás problémáját, pedig ez még a vallási hagyományoktól bénított Indiában is sikeres. Egyfajta kulturális hagyományra hivatkozva nyeletik le a többséggel, hogy a 13-14 éves kislányok szülnek, és meg sem állnak hét-nyolc gyerekig. A filmben beszél egy férfi, akinek 41 éves korára hét gyereke és három unokája van. Szemben vele a fiatal cigány asszony már csak két gyerekkel, mert ennyit tudnak eltartani, majd vonakodva bevallja, hogy még őket is meglopják a telepen. Lakatos Attila borsodi vajda egy másik időzített bombáról, az egymás közti házasodás veszélyeiről szólt. Sokaknak nem tetszett, hogy az uszkai lelkipásztor, aki megjárta a bűnözés mélyebb bugyrait, bocsánatot kért a magyar testvérei ellen elkövetett cigány bűnökért. Komolyan beszéltek a magyar–cigány vegyes kollégiumokról, mint a kiemelkedés stációjáról, szemben a cigány gyerek börtönromantikájával. Hasznos és időszerű a Pesty–Forgács páros filmje, aminek őszintesége a nézőt megrendítette, a Milla véleménymonopóliumát pedig megsértette.

Végül idézzük a TASZ ideillő nézetét: „a véleménynyilvánításnak csak külső korlátai lehetnek. A sarkos megfogalmazás, az éles vagy akár megbotránkoztató nézetek kifejtése, a tényfeltárás pedig különösen része a szólás szabadságának.” Esetünkben ez a korlát a Milla.