A még a lisszaboni szerződésben rögzített európai polgári kezdeményezés révén beleszólhatunk az európai ügyekbe. Feltéve, ha a tagállami népszavazások mintájára olyan polgári bizottságot tudunk szervezni, amely legalább hét olyan személyből áll, akiknek legalább hét különböző tagállamban van lakóhelyük. A kezdeményezést az EU legalább hét tagállamában legkevesebb egymillió polgárnak kell támogatnia. Látszólag egyszerű eljárásról van szó, amelynek a célja egyértelműen az, hogy az uniós jogalkotásba bevonja az állampolgárokat. Az állampolgári kezdeményezés egyik szülőatyja úgy fogalmazott, hogy ezzel a civil társadalom az Európai Parlamenttel egyenrangúvá emelkedett. Jürgen Meyer professzor szerint ezáltal az államok Európája a polgárok Európájává alakul.
Kétségtelen, hogy az állampolgári kezdeményezés a részvételi demokrácia irányába tett fontos lépés. Az unió ugyanis egyre távolabb kerül az átlagpolgároktól. Olyan messzire, hogy ez lassan már az EU jövőjét is veszélyezteti. Sokan, egyre többen csalódnak egy szép álomban, amely tényleg szép, csakhogy mindinkább elveszik a nemzeti érdekek és a brüsszeli bürokrácia útvesztőjében. A kapcsolat, a demokrácia erősítésének felismerése tehát dicséretes. A kérdés most már csak az, hogy mekkora a realitása a kezdeményezés sikeréhez elengedhetetlen összefogásnak. S vajon ez a bürokratikus akadályokkal jól körülbástyázott eszköz alkalmas lehet-e az Európa és polgárai között fennálló szakadék áthidalására? Egy kezdeményezés célba juttatása ugyanis már első ránézésre sem tűnik egyszerűnek. Másodikra pedig a feltételek szinte már teljesíthetetlenek. Nem lehet például bármilyen témát az Európai Bizottság elé citálni. Rögös út vezet addig, amíg egy polgári kezdeményezést befogad a bizottság, mivel egy hosszú procedúrának kell megfelelni. Brüsszelig csak a releváns kezdeményezések juthatnak el. Fontos kritérium ugyanis, hogy a bizottság valóban európai jelentőségűnek érezze a felvetett problémát. Így nem lehet polgári kezdeményezést indítani arról, hogy legyen olcsóbb a sör, de sok kérdést elutasíthatnak azért is, mert Brüsszel szerint nemzeti hatáskörbe tartozik. Így aztán esély csak akkor van a sikerre, ha a kérvényt univerzális jelleggel sikerül megfogalmazni. Ezt kell szem előtt tartani Tőkés Lászlónak, pontosabban a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsnak is, amely azt szeretné elérni, hogy az EU ne utalja kizárólag tagállami hatáskörbe a kisebbségi jogokat. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a polgári kezdeményezés megszervezése komoly forrásokat is igényel, vagyis szponzorok nélkül nem érdemes belekezdeni.
A sikerig tehát meglehetősen rögös út vár a demokráciában hívő, s a nehézségektől meg nem rettenő kezdeményezőkre. A legtöbb esetben nagy eséllyel borítékolt a bukás, egy komoly haszna azonban így is mindenképpen lehet a próbálkozásnak. A kezdeményezések győzelemre viteléhez ugyanis nélkülözhetetlenek a szövetségesek, s így ez jó terep lehet a gyakorlatszerzésre. A Tőkésék előtt álló első akadály például már a nemzeti összefogás megteremtése, s csak ezután lehet támogatókat keresni a nemzetközi porondon. Ezek a gyakorlatok összecsiszolhatják régiónk egymással szemben sok történelmi sérelmet felhalmozott népeit is. Az EUobserver úgy tudja, hogy az első érvényes polgári kezdeményezés a vízkészlet megóvását tűzi ki célul, s olyan jogszabályokat sürget, amelyek megakadályozzák a vízkészlet magánkézbe adását, és deklarálják a vízhez való hozzáférést mint alapvető emberi jogot. Nemes cél, amiért már érdemes összefogni s felülemelkedni a partikuláris érdekeken.
