E pillanatban végigfut benne az utóbbi három hónap összes megpróbáltatása.A moszkvai utca ellene irányuló haragja, Hillary Clinton ezt tápláló szurkái, politikai ikonjának megtaposása, legitimációjának megkérdőjelezése. Az a csalódottsággal vegyes, hirtelen támadt bénultság, amelyből magához térve felvette a harcot. Nem ijedt meg, nem dugta ki a fehér zászlót, s ült le megalázó alkukra.
A kihívás inkább megsokszorozta erejét. Leszállva a földre, összeszorított fogakkal küzdött, mint még soha. S annak ellenére, hogy „hízott moszkvai kandúroknak” tartja őket, volt benne annyi józan pragmatizmus, hogy meghívatta az utca szónokait Medvegyevvel a Kremlbe. Közben járta az országot, ment az ő népéhez, s az erős ellenszélben is kiállt a többség érdekeinek védelmében. Február elején a moszkvai Főhajtás hegyén, majd a Luzsnyikiban már azt is megmutatta, hogy a fővárost sem adja. Mert őt nem lehet csak úgy leírni! S miközben a tömeg tombol, a mázsás lelki tehertől megszabadult nagy visszatérő arcán végiggördül egy könnycsepp. A kemény macsó egy pillanatra elérzékenyül saját diadalától, aztán magabiztosan erősíti önmagában s táborában a bizonyságot, hogy „nem sikerül elérni céljukat azoknak, akik az orosz államiságot és a hatalmat akarják tönkretenni”. „Senki nem erőltethet ránk semmit, s győzni fogunk. Dicsőség Oroszországnak!” – kiáltja bele a fagyos éjszakába.
Ha idáig valaki azt hitte, hogy a Who is Mr. Putin? kérdésre megtalálta a választ, a kemény vonások mögül előbukkanó emberi érzések láttán ismét elbizonytalanodhat. S egyben rádöbbenhet arra is, hogy az eddig Putyinról festett kép sok tekintetben sematikus, s a démonizáló akarat gyakran saját vágyait és érdekeit követve vezeti a kezet. Így aztán sokakban a demokráciát semmibe vevő autoriter, a hidegháborús héja alakja rögzül, s egyáltalán nem értik, hogy az oroszok többsége hogyan tud lelkesedni érte. Az fel sem merül bennük, hogy más is védheti a nemzet érdekeit, nem lelkesedik okvetlenül a gyengéket felfaló globalizációért, s mit is jelent például az oroszoknak a stabilitás. Az is talány marad számukra, hogy miként kaphat egy politikus majd 64 százalékot, amikor három hónapja csak a távozását követelő elégedetlen tiltakozók képeit látja. Igen, mert nem tudja, hogy Moszkva azért nem Oroszország, s bizony kedvenc „független” tévécsatornája ugyanúgy működik, mint az oly előszeretettel kioktatott Pervij kanal.
Putyint a nevével fémjelzett, a hatalmi vertikumra alapuló, központosított politikai berendezkedés, az erős, a gazdaságban is komoly szerepet vállaló állam, a stabilitást mindenekfelett megőrző evolúciós fejlődés, az irányított vagy szuverén demokrácia híveként ismeri a világ. Németes fegyelmezettsége mellett alaptulajdonsága, hogy tartja a szavát, és sokszor még a politikai érdekek ellenére is kiáll csapatának tagjai mellett. Az előző hónapokban vele szemben éledező bizalmatlanság közepette új arcát mutatta meg. Igazi küzdőként láthattuk. Ahhoz azonban, hogy ne csak a csatát, hanem a háborút is megnyerje, még többre van szükség. Az ország előtt álló kihívások a kampányban felvillantott dinamizmus továbbvitelét, komoly kompromisszumkészséget s a generációk ütközése közepette nagyobb nyitottságot kívánnak. Putyinnak ehhez kicsit önmagát is le kell győznie, de az ő keménységével képes lehet rá. Már csak azért is, mert tudja, hogy sírni csak a győztesnek szabad.
