Reagan helye üres

Három és fél hónappal a rajtpisztoly eldördülése után gyakorlatilag győztest lehet hirdetni Mitt Romney személyében.

Magyarán szólva eldőlt, hogy a hivatalban lévő demokrata elnök helyett kire szavazhat az Egyesült Államok népe a novemberben esedékes elnökválasztáson, ha elege lenne Barack Obamából. Amit viszont a felmérések nem támasztanak alá.

Romneyt, a volt massachusettsi kormányzót már jó ideje a legesélyesebbnek tartották, ám ahhoz legelszántabb, konzervatív riválisának, Rick Santorumnak a hétfői visszalépése kellett, hogy biztosra vehesse győzelmét. Senki ne legyen azonban meglepődve, a republikánus előválasztási eljárás ettől még folytatódni fog, millió dolláros vándorcirkuszként szelve át az országot. Bár az amerikai politikai rendszer kiszámíthatósága miatt már most tudhatjuk, hogy a párt augusztusi kongresszusa a floridai Tampában hivatalosan is őt indítja a Obama ellenében, Romneynak papíron még maradtak riválisai Newt Gingrich, illetve Ron Paul személyében, mi több, az elnyert küldöttek száma alapján várhatóan csak júniusban lesz matematikai értelemben is övé a jelöltség. A show-nak viszont így is, úgy is folytatódnia kell, az amerikai szavazópolgárnak pedig éreznie, hogy működik a demokráciája, és elitje a kegyeiért küzd.

A mi perspektívánkból nézve furcsa politikai rendszer működik a tengerentúlon, a szabadok és a bátrak, valamint a fehér fejű rétisas földjén. Egyfelől roppantul szimpatikus a társadalom mikroszintjéig leérő folyamat, a pátszimpatizánsok jelölőgyűléseinek családias, őszinte hangulata, a helyi szokásokat kihangsúlyozó szabályok garmada. Ugyancsak irigylésre méltó az a rendkívül sokszínű véleményözön, amely a jelöltállítást kíséri, s amely sávszélességet nem kímélve ömlik a szavazópolgárra, hogy az megalapozhassa döntését. Másrészt viszont a kampány mértéktelen költségei, a pénzügyi erőfölény garantált kihasználhatósága nemcsak morális kérdéseket vet fel, hanem a demokrácia hitelességét is aláássa. Ha egy magánszemély adakozik közvetlenül egy jelölt számára, akkor komolyak a szabályok és a korlátok, mikroszkóp alatt érezheti magát az illető. Ha cégek, határ a csillagos ég jeligével finanszíroznak egy úgynevezett Super PAC-et, amely rendre valamelyik aspiráns szekerét tolja „függetlenként”, akkor be lehet dobni a gyeplőt a lovak közé. Sőt! Nemrégiben (az élethossziglan, nemcsak 62 éves korig) hivatalban maradó legfelsőbb bírósági tagok delimitálták a korporációk kampányköltekezését, amivel újabb falat döntöttek le azok politikai befolyásának útjából. Hogy ez nemcsak paranoia, hanem a gyakorlat is igazolja az anyagi tényező mindenhatóságát, arra maga Romney a példa, akinek a személyében érdekes módon a leggazdagabb figura emelkedett ki a republikánus mezőnyből, a lánglelkű fundamentalista konzervatív, kékgalléros származású Santorum pedig hiába izzadt vért, meghátrálni kényszerült.

Mi tagadás, ez már nem az az Amerika és nem az a Republikánus Párt, amely Ronald Reagannal és az idősebb Bushsal egy ciklus után hazaküldte Jimmy Cartert, fellendítette a gazdaságot és megnyerte a hidegháborút. Most pangás közepette, a magas munkanélküliség dacára és az Egyesült Államok vezető szerepének visszaszorulása ellenére sem tudnak versenyképes alternatívát csatasorba állítani Barack Obamával szemben, akinek 2008-as varázsa pedig jócskán megkopott már a kormányzás mindennapjaiban. Az újabb konzervatív forradalom egyelőre várat magára