Hozzátette még, hogy az ügyészség utasítások alapján látta el a feladatát, miként ma is. Ösztönösen a náci háborús bűnösöktől ismert fordulattal élve hárított el magától minden felelősséget. Ő csak láncszem volt a gépezetben, a döntéseket mások hozták, mit tehetett volna? – üzente. Így megy ez.
Elgondolkodtató, hogy a történtek óta eltelt ötvennégy év kevés volt ahhoz, hogy a kétely vagy a lelkiismeret-furdalás befészkelje magát a Kádár-rendszerben szép karriert befutott, jelenleg a nyugdíjjárulékainkból Budán élő volt ügyész lelkébe. Ahogy a rendszerváltozás utáni egyik miniszterelnök is azzal mentegette karhatalmista múltját, hogy ő csak a törvényes rendet védte. Mátsik úgy élte le eddigi életét, benne a rendszerváltozás óta eltelt huszonkét esztendőt, hogy soha senki sem vonta kérdőre azért, amit Mansfeld Péterrel és társaival vagy Fónay Jenőékkel tett. Hogy készségesen, a visszaemlékezések és a dokumentumok szerint egyenesen lelkesen látta el feladatát: a magyar társadalom megfélemlítését, hogy soha többé ne jusson eszébe fellázadni a kommunista diktatúra, az idegen megszállás rendje ellen. A háborítatlanság különösen furcsa, hiszen a Mansfeld-ügy a forradalmat követő megtorlás szimbolikus, alaposan feldolgozott esetévé vált az elmúlt évtizedekben. Lapunk és a Hír TV most felkutatta, a meggyilkolt fiatalember testvére és a Jobbik pedig feljelentette Mátsik Györgyöt.
Meglátjuk, hogy az igazságszolgáltatás képes lesz-e megbirkózni a feladattal, miként érdeklődve várjuk a Biszku Béla elleni eljárások eredményét is. Utóbbi belügyminiszterként oszlopos tagja volt annak a politikai vezetésnek, amely a Mátsik-féle érvelés szerint is leadta a megrendelést az ügyészeknek, a bíróknak a kíméletlen megtorlásra.
A jogi megítélésnél is fontosabb, hogy sújtsa végre közmegvetés a kommunista diktatúra működtetőit, bűnöseit. Árulkodó, hogy a nácivadászat sokadik hullámát meglovagolva a Csatáry-ügy lázában égő balliberális magyar sajtót milyen kevéssé mozgatja meg ez a történet. Márpedig ezekben az ügyekben csak akkor lehetünk hitelesek, ha nem teszünk különbséget bűnös és bűnös, áldozat és áldozat között. Nem üzenhetjük senkinek azt, amit például emlékezetes szereplésével Heller Ágnes Brüsszelben a 2006-os rendőri brutalitás elszenvedőinek, megnyomorítottjainak üzent: a ti fájdalmatok nem számít, ti nem számítotok.
Ha Mátsik György buzgalmával csak felelősséget nem viselő eszköze volt egy embertelen hatalomnak, akkor Csatáry László is automatikusan felmenthető volna a kassai gettóban 1944-ben a gyanú szerint általa elkövetett „túlkapások” miatt. S akkor egyiküknek sem kell elszámolnia a lelkiismeretére bízott életekkel. Az új alaptörvény azonban radikálisan elhatárolódik mindkét XX. századi diktatúrától, és jogszabály mondja ki az emberiesség elleni bűnök elévülhetetlenségét. Mindenkinek – így az ügyészeknek és a bíróknak is – tudnia kell, hogy Magyarországon ma ez az alkotmányos rend. Mátsik Györgynek is ideje megtanulnia, ha már a lelkiismerete ötvennégy éve néma.
