Hatvanhét évvel ezelőtt brutális véget ért a második világháború az ázsiai hadszíntéren. Bizony, a történelmet azok írják, akik győztek, így Tokió hivatalosan is elismerte, az atomfegyverek bevetése jó döntés volt. Az azóta számos alkalommal kerék alá tett, s onnan is kivett Japán a világ egyik legnagyobb nukleárisenergia-felhasználójává vált, gazdaságát csúcsra futtatta, társadalmát kicsit átformálta, búcsút mondott a busidónak, megtanult focizni, és elárasztotta képregényekkel a világot. De soha nem felejtette el, hogy mi történt 1945. augusztus 6-án és 9-én. Mára annyi maradt neki, hogy kis lampionokat eregetnek le a folyón a két város lakói, így gondolva arra a nagyjából kétszázezer emberre, aki a két városban meghalt a szörnyű kísérletben.
Az amerikai nagykövet, John V. Roos a tervek szerint maga is részt vesz a nagaszaki megemlékezésen, fejet hajtva az áldozatok emléke előtt, miközben magában azt mondogatja, igenis szükség volt a tömeggyilkosságra, ezért bocsánatot soha nem kérünk. Japán pedig nem követeli ezt meg, Washington és Tokió nemcsak szövetségesek, de barátok is. Tokiónak se hadserege, se atomfegyvere, Washingtonnak viszont mindene van bőven. Persze nem csak neki. A világon mindenütt ma is presztízskérdés, kinek milyen van a szuperbombából, milyen rakétával tudja célba juttatni, s ha kell, hányat. Japán pedig hatvanöt évvel a kettős tragédia után átéli történelme talán legnagyobb földrengését, amely nukleáris balesetet okoz a fukusimai atomerőműben.
Ha a japán gazdaság úgy virágozna, mint a nyolcvanas években, akkor valószínűleg lenne alternatívája az atomenergiának, de nem ez a helyzet. Noda Josihiko miniszterelnök irodája előtt mégis minden héten összegyűlnek az atomenergiát ellenzők – két hete 140 ezren voltak –, hogy tiltakozzanak a nukleáris erőművek újraindítása ellen. Ismerve a japán kormányfőket, nem lenne meglepő, ha Noda is lemondana, mert nem képes eldönteni, melyik ujját harapja meg. A saját miniszterelnökét támadó Edano Jukjo gazdasági miniszter eközben arról beszél, hogy ellenzi az atomerőművek újraindítását, és az atomenergiával való teljes szakítás nem is lenne olyan katasztrofális Japánnak. Óvatos becslések szerint ebben az esetben 2030-ig a japán gazdaság 1,2-7,6 százalékos esést szenvedne el. Valószínűleg ezt is fejében forgatja Noda, miközben a megharapandó ujjat vizsgálja, valamint azt is látja, hogy egy évvel eskütevése után már csak alig 22 százalékos a népszerűségi mutatója, ahonnan semmi esélye visszatérni.
Jó hír, hogy Japán nem omlik össze lelki szempontból az atomtámadások évfordulóján, ehelyett mindennapos politikai kérdésekkel foglalkozik. Akármekkora is a tragédia, képes felállni, s csak évente szomorodik el néhány napra, hogy mindenkit figyelmeztessen. Az viszont szomorú, hogy nem tudja maga sem eldönteni, halálos számára az atomenergia, vagy a jövő záloga. Számos szakértő figyelmeztetett a japán atomerőművek veszélyére, de ezt az egymást követő kormányok rendre figyelmen kívül hagyták. Pedig nagyon úgy tűnik, hogy Japánnak halálos az atomenergia. Nem a technológiáról van szó persze, hanem arról a sok szörnyűségről, amelyet a szigetország az eltelt csaknem hetven évben elszenvedett ezzel kapcsolatban.
origo.hu
Tragikus a fővárosi droghelyzet, a baloldal nem lép semmit
