Vagyis Novák Előd közvetve olyan szervezettől kapott munkabért, amelyből a Jobbik programjának sarokpontja szerint azonnal ki kellene lépnünk. Mondhatja persze a Jobbik hivatalos lapjának, hogy nincs ebben semmi különös, az információ amúgy is nyilvános volt; a bőszen elégetett uniós zászló lángjának fényében ez bizony elég kínos, karakterromboló információ. Egy vérbeli kuructól nagyobb önérzetet várunk.
Persze azt is tudjuk Novák Elődtől, hogy ha köztudott lett volna Szegedi Csanád származása, akkor ő aligha lett volna alelnöke és európai parlamenti képviselője a Jobbiknak. (És így a brüsszeli keretéből sem részesül senki, tehetjük hozzá.) Egyenes beszéd. Csakhogy akkor érthető Szegedi magatartása is, hogy mindenáron megpróbálta eltitkolni társai elől a nagymama származását. Hiszen pontosan tudta, hogy abban a közegben ez az információ gátja az előrejutásnak, támadási felület. Maga a befejezett karaktergyilkosság. Az eltitkolás érdekében alkalmazott módszerek aztán jó ürügyet szolgáltattak a politikus eltávolításához, aki méltatlan helyzetbe került már azzal is, hogy nemrégiben a pártlapnak nyilatkozva kellett felfednie származásának titkát. Szegedit azonban csak annyiban tekinthetjük áldozatnak, mint egykor Rajk Lászlót, akit szintén az a gépezet taposott el, melynek beüzemelésében előzőleg kulcsszerepet vállalt.
Hinnénk, a Szegedi-ügy példa nélküli jelenség a legújabb kori magyar történelemben. Ám ez tévedés, csak a szélsőségek összeérésének lehetünk most a tanúi. Az úgynevezett SZDSZ-ről vallotta be sok évvel ezelőtt az egyik meghatározó figurája, hogy bizony náluk sem csupán a rátermettség, a származás is befolyásolta az előrejutást. Így lett a szabad demokratákat ténylegesen vezető informális értelmiségi csoport akaratából a zsidó felmenőkkel nem rendelkező Kuncze Gábor 1993-ban frakcióvezető és miniszterelnök-jelölt, később pártelnök is. A döntés egyébként nem váltotta be a reményeket, hiszen irányítása alatt vált kis párttá az egykor meghatározó rendszerváltó erő.
Bár a hivatalos álláspont szerint a Jobbik nem antiszemita párt, valamiért a hosszú éveken át a legszűkebb vezető körükhöz tartozó politikusuk úgy érezte, hogy zsidó származása véget vethet a karrierjének. Végül igaza is lett. Nem gondolom, hogy Vona Gábor vagy a párt széles szavazótábora vérgőzös antiszemita volna. De az a szubkultúra, amely a párt köré épült, s amellyel már-már szimbiózisban élnek, a gyűlöletet fröcsögi magából. S ez a világ időnként a frakcióban is megsuhintja karikás ostorát, például amikor az egyik jobbikos képviselő következmény nélkül veszi elő a tiszaeszlári vérvádat a parlamentben.
Szegedi Csanádot ez a világ vetette ki magából, ezért nincs helye többé a Jobbikban. A történetet különösen gyomorforgatóvá teszi, hogy eltávolítását régi harcostársa, az uniós képviselői keretéből is részesült Novák Előd szorgalmazta leginkább. Gusztustalan, de hasznos botrány ez: még világosabban láthatjuk, kik is ezek az emberek.
