Kéznyújtás a szomszédoknak

Sajátos hangvételű cikkben támadta a tegnapi Népszabadság a kormány Wekerle-tervét.

Sikerült több, „névtelenséget kérő” szlovák gazdasági szakértő véleményét tolmácsolni, enyhén szólva nem lelkesedtek a Kárpát-medence országait gazdaságilag, infrastrukturálisan, kulturálisan és számos egyéb tekintetben érintő magyar tervért. Sőt, akadtak, akik a Kárpát-medence kifejezést is rosszallják.

A lap érezhető örömére fanyalgó, hárító, erősen kritikus álláspontok gyűltek össze. A román Cristian Mateescu (kereskedelmi minisztérium) nem is hallott a Wekerle-tervről, a szlovák gazdasági minisztérium kommunikációs igazgatója hasonlóképpen egyeztetési hiányról számolt be, de azt elismerte, hogy a visegrádi négyek prágai találkozóján fontos összehangolások történtek, sőt, gazdasági döntések születtek a tagországok közt.

Ha azonban így van, akkor a Wekerle-terv mégsem lóg a levegőben. Ráadásul több ponton az uniós elvek szerint dolgozta ki elképzeléseit. Például hivatkozik az uniós szintű Európai képesítési keretrendszerre (EKKR), amely a különböző országok képesítési rendszerének összekapcsolására törekszik: a Wekerle-terv éppen ennek adaptációját dolgozta ki. S ez éppoly fontos a szövegben, mint a határ menti munkaügyi szervezetek együttműködése, az országokat összekötő, a kereskedelmi kapcsolatokat nagyban elősegítő úthálózat fejlesztése vagy éppen a magyar segítség „az adott ország akkreditációs követelményeinek tartalmilag megfelelő, magyar nyelvű tananyag elkészítésében”, de a leglényegesebb „a Kárpát-medencei helyi vállalkozók vertikális – az alapanyag-termelőtől a feldolgozón és értékesítőn keresztül a fogyasztóig terjedő – integrációja”.

A Wekerle-terv tehát kéznyújtás. Kéznyújtás a szomszédoknak, és még ne kiabáljuk el túl korán, hogy ezt ők mogorván, hátrakulcsolt kezekkel fogadták, egytől egyig, és lehetőleg örökre. Sokféleképpen alakulhatnak még itt a dolgok. Nem vennék mérget a szlovák egyetemen tanító Gál Zsolt véleményére, aki szerint „a Kárpát-medencei gazdasági térség merő fikció”. Valóságunk minden eleme egykor fikció volt – még a gyerekeink is. Különös, hogy idézett állítása után éppen a Monarchiáról jelenti ki az említett oktató, hogy az bizony „számottevő gazdasági erő” volt; még azt is hozzáteszi, hogy „a közös piac egyfajta előfutáraként működött” (!). Idáig legmerészebb álmaikban sem merészkedtek a Wekerle-terv elkészítői

Maradjunk józanok: a közös piacot teljesen másfajta akarat hozta létre egy, a Monarchia megalakulásától gyökeresen eltérő, világháború utáni helyzetben, de az osztrákokra és a magyarokra nézve, alighanem akaratán kívül, igen hízelgő Gál Zsolt úr eme, hogy is mondjam – fikciója. Nekem kapóra jött a tanár úr tudatalattija, mely így fölértékelte a Monarchiát – kevesebbet kell érvelnem a Wekerle-terv életrevalósága mellett.

Európa ma megosztott: centrum- és perifériaországokra osztják neves közgazdák. Aki rabszolga akar lenni a szabad görögök közt akkor is, ha már föl is szabadulhatna, aki beéri azzal, hogy az ország, ahol él, Európa közepén is periféria, az nem lesz szövetséges egy közép-európai régió megerősödésének politikájában. A Wekerle-terv kidolgozói nem szűkítik le sem Magyarországot, sem a környező országokat a határok által bezárt területre. Ha van európai gondolat, akkor ez sokkal inkább az, mint az erős államoktól való függés rezignált, beletörődő politikája.