Kit lehet még leminősíteni?

Az Európai Unió mind a 27 tagállamát negatív kilátással bélyegezte meg tegnap a nagy hatalmú Moody’s nemzetközi hitelminősítő, és ez semmi jót nem jelent.

Hát, nem sokan, talán Luxemburg és a finnek még megússzák, de a Moody’s indoklását olvasva már ők sem sokáig. A lejjebb sorolásra figyelmeztető negatív stemplit ugyanis azért kapta az egész unió, mert – mint olvasható – „az euróövezet adósságválsága érinti”. Ez megint olyan újdonság, amiről korábban mit sem sejthetett a vénségére filantróp szerepet magára öltő Warren Buffet (ebben a szerepkörben nincs egyedül, például Soros György is kiválóan hozza a figurát).

Szóval most, hogy végre megtudhattuk, hogy az euróövezet tagállamai és azok adóssága között van némi összefüggés, térjünk át az indoklás második szakaszára. Eszerint a leminősítésre azért is figyelmeztet óvó szándékkal a Moody’s, mert szerinte „az uniós tagországok szavahihetősége romlott”. Ezért a tengerentúlon egyre kevésbé bíznak az EU elkötelezettségében – már ami a válság megoldására irányuló szándékot illeti.

Szögezzük le: a (sokszor téves) leminősítések általában erős politikai célzattal, zömében spekulációs megfontolásból, jó időzítéssel, egy szűk pénzügyi elit akaratából születnek azzal a céllal, hogy önbeteljesítő jóslatként érjék el kártékony hatásukat. Ami viszont az unió vezetőinek szavahihetőségét és a válság megoldására irányuló erőfeszítéseik kudarcát illeti – abban van igazság. Elég elolvasni azt a tegnapi hírt, miszerint José Manuel Barroso örömmel tájékoztatja a nagyvilágot, hogy akár már jövőre elkezdheti működését az egységes európai bankfelügyelet. Nem valami ilyesmit ígértek 2008-ban? Hogy azonnal cselekednek, rend lesz, ráncba szedik a piaci felügyeleteket és véget vetnek a bankárok ámokfutásának. Ehhez képest nem múlik el hét bankbotrány nélkül: nemrég derült ki, hogy Londonban valahol egy tucat bankár összehajol, és dönt a 360 ezer milliárd dolláros globális hitelpiac kamatlábairól.

Hogy kik ők, nem tudni, a találkozókról jegyzőkönyv nem készül, de minek, ha annyi is elég, hogy egymás között megbeszélik a klubban, mennyit kérjenek a frankért, a dollárért és az euróért? Ami pedig a független európai hitelminősítőt illeti: ennek a felállítását is évek óta biztosra veszik; most már csak az utolsó simítások kellenek, és kész. Ehhez képest sehol semmi, mert állítólag nincs rá pénz. Némi cinizmussal azt is mondhatnánk, hogy akkor ezt érdemli Brüsszel. Minősítse csak őket három amerikai lobbikör, ha már nem volt annyi bátorságuk, hogy összegründoljanak egy saját intézetet.

Michel Barnier belső piaci biztos pedig már tavaly bejelentette, hogy az unió megtiltja az egyes országok minősítését, mert az csak az államcsődre játszó spekulánsok malmára hajtja a vizet, és a besorolt országnak károkat okoz. Ez is elakadt valahol a brüsszeli bürokrácia labirintusában. Az EU-n belüli bizalmi hiány tehát igenis létezik, még akkor is, ha a Moody’s is ezt mondja.

Ma Brüsszelben olyan technokraták irányítanak, akiket nem a választópolgárok, hanem egy szűk elit nevezett ki a posztjukra. Nálunk például hányan szavaztak arra, hogy a hazánk elleni szankciókat is megszavazó Andor László képviselje Magyarországot a bizottságban?