A dolognak azért van jelentősége, mert a Romneyt érő vádak nagy része azzal kapcsolatos, hogy politikai pályafutása során milyen jelentős kanyarokat írt le céljai eléréséért; az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy egy olyan üzletembernek, mint ő, ez a „manőverkészség” a siker záloga is egyben. Márpedig Mitt Romney igencsak sikeres befektetői karriert futott be azokban az évtizedekben, amikor a deregulációval Washington bedobta a gyeplőt a pénzügyi szektor paripái közé. Némi rosszindulattal hozzátehetnénk: ez a korszak a 2008 óta „megcsodálható” végeredménnyel zárult, amely nemcsak az Egyesült Államokat, hanem a vele szimbiózisban élő Európát, a jóléti és fogyasztói társadalmak „szabad világát” is alapjaiban rázta és rázza meg.
Innen, a Nyugat keleti perifériájáról az a legnagyobb kérdés, hogy Romney azonosítható-e Amerikának ezekkel a rossz szellemeivel. Valóban hisz-e abban, hogy az amerikai szupremácia fenntartható, hogy a XXI. századnak is amerikai évszázadnak kell lennie? Tényleg elhiszi-e azt, hogy az állam hátrahúzódhat, s a kapitalizmus önszabályozása majd mindent a helyére tesz?
A kérdések sarkítottak, ám nekünk aligha lehet kedvező, ha igenlő rájuk a válasz. Mert Európa, benne térségünk és konkrétan Magyarország nem egy olyan Egyesült Államokban érdekelt, amely túlfeszíti magát az egypólusú világ elillant vízióját kergetve s a történelem végének bukott tételét hirdetve. Hasonlóképpen nem vagyunk érdekeltek a szabadjára engedett multinacionális korporációk, pöffeszkedő nemzetközi szervezetek lokális szuverenitást, demokráciát, gazdaságot és kultúrát aláásó előretörésében.
Épp ellenkezőleg, egy olyan szövetségesre van szükségünk, amely saját helyzetét normalizálja a többpólusú világ változásainak, benne saját erőforrásainak realitásai közepette. De félreértés ne essék: Amerika túlnyújtózkodása, ami az 1991 és 2009 közötti (különösen a 2001 utáni) időszakot jellemezte, nemcsak minket veszélyeztet, hanem magát az Egyesült Államokat is. Ha elpattan a húr, nem lágy huppanás következik, hanem szabadesés és becsapódás. Amerikának most a józan eszét használva tudnia kell engedni, ezzel kerülheti el a hagyományos birodalmi sorsot. Ha pedig jól csinálja, a birodalmi jelzőre se lesz szükség, ahogy arra a nagyság valóban sikeres és csodált évtizedei során sem volt.
Barack Obama ezen az úton indult el, ám egy ciklus nem volt elég annak véghezviteléhez; az intézményi és politikai (titkosszolgálati, katonai, ipari komplexum) tehetetlenséget még az elnöki hivatal is csak nehezen gyűrheti le. Romney Republikánus Pártja sokszor a felelőtlen ellenzék szerepét játszotta ezekben a csatározásokban, s ez elkerülhetetlenné tette, hogy a jelöltségért vívott küzdelemben ő is szélsőséges hangnemet üssön meg. Középre fordulása jó előjel, de ha győz, politikai háttere miatt neki még nehezebb dolga lesz Amerika valóban normális vágányra terelésével.
Ha győz, és ha titkon ő is arra a geopolitikai felismerésre jutott, mint Obama.
