Nehezen magyarázható a bizottság hazánkra irányuló megkülönböztetett figyelme, az ölre menő küzdelme a deficitszint 0,1– 0,5 százalékos (!) esetleges túllépése miatt. Mert mi ez ahhoz képest, hogy az euróövezet már-már a szétesés ellen küzd, a spanyolok tegnap mentőcsomagot kértek, Portugáliában ötven éve nem látott megszorításokat vezettek be, amely ellen százezrek tüntetnek, Görögország adósságválsága megoldhatatlan, az olaszok pedig rettegnek, hogy a spanyolok küszködése őket is magukkal rántja? Emellett az unió tizenegy országában három százalék felett lesz jövőre is a költségvetési hiány, mégis ismét mindenki velünk foglalkozik Brüsszelben. Lehet, hogy pótcselekvés az igazi problémák megoldási képességének hiányában, de az is lehet, hogy újra Magyarországgal statuálnának példát. Mindenesetre a szocialista kabinetek idején ennek a csak feltételezett deficittúllépésnek a sokszorosát is elfogadták, Joaquín Almúnia pénzügyi biztos pedig eközben bátor, tehetséges embernek nevezte Gyurcsány Ferencet, aki előtt – legalábbis a derék spanyol szerint – igazán fényes jövő áll. Érdekes, hogy hét éven keresztül, amíg a szocialista kormányok sorra szegték meg a felzárkózási (konvergencia-) programokban vállaltakat, addig a legnagyobb problémát az jelentette, hogy Veres Jánosnak ki tolmácsoljon az uniós pénzügyminiszterek értekezletén.
Most pedig a bizottság ismét a felzárkózási alapok megvonásával fenyegeti Magyarországot, ha nem csavar még egyet a költségvetésén. Tavaly már be is váltották a fenyegetésüket, sőt, a hazánknak járó pénzek befagyasztását még Andor László magyar uniós biztos is megszavazta Mi voltunk az elsők – és az utolsók –, akiken csattant a túlzott deficit miatt az unió ostora, és hiába volt tavaly és 2010-ben is jó a költségvetésünk, nem vettek ki minket az eljárás alól.
Az unió polgárai által soha meg nem választott biztosok politikai nyomásgyakorlásként nagyítóval keresik a hibát a jövő évi magyar büdzsében. Most, amikor a forint a legjobban teljesítő valuta lett, a kockázatunkra köthető biztosítási felár alacsony, az államkötvényeink könnyen értékesíthetők a piacon, és a kamatfelár is csökkent. A nemzetközi bizonytalanság miatt pedig amúgy sem lehet századnyi pontossággal előre tervezni.
A tegnap ismertetett második kiigazító csomagot éppen ezért nem is lehet a gazdasági realitások talaján értelmezni. Jóval inkább politikai üzenetváltásként Brüsszel és Budapest között.
Mert józan ésszel belegondolva senkinek sem érdeke, hogy a bankszövetség és a kormány között újra elmérgesedjen a kapcsolat azok után, hogy tavaly decemberben mindkét fél számára elfogadható alkut kötöttek és elásták a csatabárdot. Brüsszel nyílt zsarolása nem hagy kétséget afelől, hogy a gazdasági önállóságnak még az írmagját is ki szeretnék irtani, legyen szó munkavédelmi programról vagy a pedagógusok életpályamodelljéről. Csak remélhetjük, hogy az új csomag megmarad a politikai üzenet szintjén, és visszatérhetünk a realitások világába.
