Gúzsba kötve

Még sincs olyan rossz dolguk Magyarországon a bankadóval és vállalati különadókkal sújtott multinacionális cégeknek, mint ahogyan egyesek állítják.

A magyar valuta december eleje óta tartó fokozatos gyengülésének hátterében persze nem csak a profitrealizálás húzódik meg. Év végére a befektetők sorra lezárják a pozícióikat, és néhány hét eltelik, mire az óév elbúcsúztatását követően új lehetőségek után néznek. Az ilyenkor szokásos gyér forgalomnak köszönhetően kisebb tételek is képesek az árfolyam jelentős elmozdulását kiváltani. Az amerikai költségvetési bizonytalanság is rossz hatással lehetett térségünk devizáira, egyelőre azonban ennek szerepe kevésbé meghatározó. Nem érdemes a forint gyengébb teljesítménye mögé mélyebb gazdaságpolitikai okokat, a piaci megítélés romlását, vagy esetleg a Nemzetközi Valutaalappal, azaz az IMF-fel való megállapodás hiányát képzelni. Valójában ugyanis a decemberi megbillenéssel együtt is az év elejéhez képest sokat erősödött a magyar fizetőeszköz, több mint nyolc százalékkal ér most többet a januári 320 forintos euróárfolyamhoz viszonyítva.

Abban, hogy a forint az év közepétől fokozatosan erősödött (október közepére például a 278 forintos euróárfolyammal világrekorder lett), nagy szerepe volt a nemzetközi pénzbőség mellett annak is, hogy a kormány már júliusra lefektette a jövő évi költségvetés alapjait. A büdzsé részleteiben azóta a világgazdasági környezetre visszavezethető okok miatt többször is változott, az alapok azonban maradtak: a három százalék alatti hiány, az adósság csökkentése és a munkahelyteremtés. Ez tette vonzóvá a befektetők előtt a magyar fizetőeszközt, ennek köszönhetően csökkent az állampapírok hozama a tíz százalék körüli szintről 5-6 százalékra, és ez tette lehetővé a sorozatos alapkamat-csökkentést is. A hazai eszközök iránti étvágyat növelte, hogy a kereskedők belátták: az IMF kifogásai mögött a pénzintézetek melletti lobbizás húzódik meg, és az Európai Bizottság kritikáját elsősorban az érdekeikben megsértett külföldi nagyvállalatok feljelentgetései fűtik. Nincs akkora súlya már a döntéseikben a korábban számtalanszor tévesnek bizonyuló hitelminősítői besorolásoknak sem.

A kormány igen vékony jégen táncol, amikor az eladósított ország államháztartását recessziós nemzetközi környezetben úgy próbálja meg rendbe tenni, hogy közben a gazdaságot is élénkítse. A válságkezelés és az ösztönzés ugyanis a szokványos közgazdasági gondolkodásban egymást kizárják, csakis úgynevezett unortodox lépések, átcsoportosítások, a közteherviselésben korábban kisebb arányban részt vállaló ágazatok többletadója nyújthat teret a társadalom szempontjait is figyelembe vevő konszolidációnak. A decemberi forintkilengés is emlékeztet, hogy milyen kockázatos vállalkozás ez, milyen fontos, hogy a nemzetközi bírálatok és a külföldi lapok lejárató kampánya ellenére is valahogy bírja az ország a befektetők bizalmát, ha nem is mindegyikét, de azokét, akik tisztességes haszon reményében és hosszú távra vásárolnak magyar papírokat, devizát. Ameddig az államadósságot nem sikerül a jelenlegi csaknem 78 százalékos GDP-arányos szintről 50 százalékra leszorítani, ez a nyomás nem is fog enyhülni, a gúzsba kötött táncot folytatni kell. Nagy segítséget jelenthet ugyanakkor a forint árfolyamszintjének a stabilizálásában és a gazdasági kilátások javításában az, hogy márciusban új vezető kerül a Magyar Nemzeti Bank élére. A nemzeti konzervatív gazdaságpolitika ugyanis nem lehet sikeres a jelenlegi jegybankelnök neoliberális elkötelezettsége mellett.

Nagy Vajda Zsuzsa